Újabb postahivatalok zárnak be: összesen 21 településen húzzák le a rolót Szlovákiában

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Szlovák Posta újabb 21 postahivatalát szünteti meg a következő hetekben. A döntés magyarlakta járásokat is érint.

„A Szlovák Posta idén indította el az optimalizációs projektjét, melynek értelmében lecsökkentik az elérhető postahivatalok számát” – számolt be az Új Szó.

Több lépcsőben zárnak be a postahivatalok

A portál felidézte, hogy a megyeközpontokban már a nyár folyamán bezártak néhány postát, ám most tovább folytatják a hálózat „megritkítását”. A Szlovák Posta friss közleménye szerint

október 1-től újabb 14 postahivatal szűnik meg a járásközpontokban.

A Szlovák Posta számos postahivatal bezárásáról döntött
Fotó: RobsonPL / Getty Images Hungary

November 1-től aztán további 4 postát zárnak be, majd a jövő év elején további 3 hivatal kerül sorra. A tervekben egyébként eredetileg 29 hivatal bezárása szerepelt, ám az Elektronikus Kommunikáció Szabályozásáért és Postai Szolgáltatásokért Felelős Hivatal (ÚREKPS) eddig csak 21 kérvényüket hagyta jóvá.

Az indoklás szerint

Idézőjel ikon

az érintett hivatalok kihasználtsága folyamatosan csökken, így nincs értelme ilyen sűrű hálózatot üzemeltetni.

Magyarlakta járásokat is érint

A portál által közzétett listán, amelyet alább közlünk, magyarlakta járások is szerepelnek, így például Érsekújvárban is bezár egy hivatal.

Az október 1-től bezáró posták:

  • Bártfa – Bardejovské Kúpele 278.
  • Gyetva – Partizánska 63.
  • Kiszucaújhely – ČSA 39.
  • Turócszentmárton – Záturčianska 28.
  • Miava – Turá Lúka 333.
  • Érsekújvár – Bitúnková 8.
  • Poprád – Podtatranská 5.
  • Poprád – Dostojevského 12.
  • Szenice – Sadová 43.
  • Szakolca – Mallého 55.
  • Igló – Hutnícka 18.
  • Varannó – Školská 32.
  • Zólyom – Pražská 6.
  • Garamszentkereszt – SNP 134.

A november 1-től bezáró posták:

  • Bártfa – Andreja Svianteka 28,
  • Galgóc – Šulekova 35.
  • Késmárk – Tvarožianska 9.
  • Rozsnyó – Zakarpatská 19.

A jövő évtől bezáró posták:

  • Losonc – Ľ. Podjavorinskej 5364.
  • Turócszentmárton – Námestie protifašistických bojovníkov 4.
  • Aranyosmarót – Obecná 30.

Eközben a Magyar Posta Nyíregyházán „Posta Drive” néven olyan szolgáltatást indított, amelynek révén a városban akár az autóban ülve is elintézhetőek bizonyos ügyek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.