Fel sem merül a kérdés senkiben, mire utal valaki, amikor 2001. szeptember 11.-ét említi. 9/11 öröksége minden repülőutunk előtt eszünkbe juthat, amikor kis flakonos tusfürdőt keresünk, de van egy olyan perspektíva, amelyet ennek ellenére kevéssé ismerünk még.
Huszonnégy éve annak, hogy 2001. szeptember 11. megszűnt egyszerű dátumnak lenni: a világ minden táján ugyanarra gondolnak az emberek, ha megemlítjük. Huszonnégy év nagyon sok, egyben nagyon kevés is. Az egykori World Trade Center helyén ma már a One World Trade Center, valamint a terrorcselekmény áldozatainak állított emlékmű és múzeum áll.
Aki járt már benne, azt mondja, semmivel össze nem hasonlítható az, amit ott érez.
Egyedi film készült a tragédiáról
Ha csak felszínesen gondolunk szeptember 11-ére, talán ennyi év után – és ekkora távolságból – elsőre azt gondolhatjuk, a tragédia tragédia, de nem ráz már meg úgy, mint akkor. Hogy ez mekkora tévedés, azt egy, a közelmúltban készült különleges film megcáfolja. Pedig nem hollywoodi szuperprodukcióról van szó, nem a United 93-as című filmhez hasonló produkció.
Csak radarképek, légiforgalmi irányítók rádióforgalma és archív felvételek, két és fél órában, valós időben.
A Tudásmorzsák a repülésről Facebook-oldal mögött álló Ruzsom Zoltán óriási munkát vállalva magára öt hónap alatt készített egy monstre dokumentumfilmet, amelyben a NARA, az amerikai nemzeti archívumának tárából gyűjtött radaradatokat, rádió- és telefonbeszélgetéseket gyúrt egybe. Kezdetben egy kisfilm volt a terve, azonban a projekt önálló életre kelt, mint az oldalán írja, így készült el a már 56 ezer megtekintés fölött járó, megrázó dokumentumfilm.
Így élték meg 9/11-et a légiforgalmi irányítók
Nem először juthatunk a légiforgalmi irányítók perspektívájából információkhoz szeptember 11-éről: az elmúlt 24 évben természetesen számtalanszor nyilatkoztak már sokan olyanok, akik azon a végzetes napon feszülten figyelték az érthetetlen eseménysorozatot. Próbálták elérni a kikapcsolt transzponderrel repülő gépeket, melyek a radarképen villogó pöttyökké váltak. Profin, gyorsan tisztították meg vélt útvonalukat az akkor még gyanútlanul a céljuk felé tartó utasszállítóktól.
„Ha kikapcsolják egy gép transzponderét, onnantól nem lehet azonosítani a hívójelét, nem ismert a magassága vagy a sebessége. Egy pontot kellett követnünk. Úgy gondoltuk, csak elrepül majd fölöttünk, nekünk meg rajta kell tartanunk a szemünket”
– emlékezett vissza Arnold Palumbo, aki New York körzetéből induló vagy oda érkező repülők irányítását végző TRACON-nal dolgozott 2002-es nyugdíjba vonulásáig. A gép, amelyről beszélt, az American Airlines 11-es számú járataként elsőként csapódott a WTC-be.
A légiforgalmi irányítókhoz is hamar eljutottak a hírek a gép végzetéről, és nagyjából ekkor Palumbo visszaemlékezése szerint egy másik körzetért felelős irányító felállt az íróasztalától, majd a következőket mondta:
„Van egy nem rádiózó gépünk, nincs fölötte kontrollunk. Attól tartok, a másik torony felé tart”.
Ma is mélyre hat meghallgatni a nap eseményeit
A visszaemlékezés is drámai, de az, ahogyan a helyzet sűrűjébe keveredő irányítókat hallgatjuk, egyenesen visszarepít bennünket 24 évvel ezelőttre. Az első repülővel való kommunikáció elvesztése, a többi pilóta faggatása arról, hogy a gép, amelynek útjából sürgősséggel terelték el őket, vajon melyik társaságé lehetett – a United 175-ös járata kérlelhetetlenül haladt a tornyok felé -, az első pillanat, amikor a vadászgépek riasztása szóba kerül.
A pillanat, amikor az eltérítők rádióforgalmából kiderül, hogy nem egy gépük volt, hanem gépeik vannak. Amikor még csak pletyka, hogy a toronyba repült egy utasszállító, és az, amikor az irányítók saját szemükkel látják, ahogyan a másodikat telibe találja a második.
Aztán a csüggedt tehetetlenség, amikor kiderül: egy harmadik géppel sem lehet már kommunikálni.
A pilóták, ahogyan megtudják az irányítóktól, mi történt. „Ugye csak viccelsz?” A válasz az elcsukló hangú légiforgalmi irányítótól nemleges. A pilóták érdeklődnek, a toronyban pedig nem tudják eldönteni, mennyire ijesztené meg őket a valóság. Az eltérített gépről és a WTC-ről érdeklődőnek csak annyit mond: „semmi jó”.
Vagy később a United 93-as járatáról a rádióforgalmazásba bejutó fenyegetőzések. „Maradjanak ülve, kuss legyen, bomba van a gépen.” Aztán az American Airlines 77-es járata a Pentagonba csapódik. Mai szemmel furcsa, ahogyan ekkor még mindig csak beszélnek a katonai vadászgépek riasztásáról, már annak tudatában, hogy bombafenyegetéssel és eltérített géppel állnak szemben.
Valami nemzeti terrorista-nap van, csak nem tudunk róla?
– teszi fel a kérdést a film végén egy irányító. Meg is jegyzi, 2001. szeptember 11.-e olyan nap lesz, amelyre emlékezni fogunk. Sajnos, igaza van.
Te emlékszel, hol voltál szeptember 11-én? Cikkünkben visszaemlékezéseket gyűjtöttünk össze egy vakuemlékkel kapcsolatosan.
