Megható videó: Szamarak segítségével tanulnak olvasni a gyerekek ebben a faluban

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Milyen lenne olyan helyen felnőni, ahol órákat vagy akár napokat kellene gyalogolnunk ahhoz, hogy elolvashassunk egy könyvet. Kolumbia egy hegyek közti kis településén ez maga a valóság.

Luis Soriano egy hegyekben lévő elzárt kolumbiai falu tanáraként dolgozott, aki megelégelte, hogy a hegyekben élő szegény gyerekek úgy nőnek fel a farmokon, hogy egy könyvet sem olvastak el életükben.

Szamárkönyvtár a hegyek között

Luis elhatározta: majd ő bejárja a környező falvakat, és könyveket visz a gyerekeknek. A falusiak már messziről felismerhetik, ahogyan két könyvekkel megpakolt szamarán, akiket Alphának és Betának nevezett el (együtt Alphabeta, vagyis ábécé), közeledik, mégpedig nagy mosollyal.

Ez a megható videó jól összefoglalja, mennyit jelent a tanárból lett vándorkönyvtáros a gyerekeknek:

Ahogy a videóból látszik, még úgy is jókedvűnek tűnik, hogy naponta 5 órákat tesz meg, nem is a legkönnyebb terepen, mindezt csak azért, hogy elvihesse a tudást a szegény gyerekeknek. Luis ráadásul már 23 éve járja így szamaraival a hegyeket. Ez a rendkívül elhivatott ember, még lába elvesztése után is folytatta küldetését.

Ebben a cikkben egy másik érdekes állatos történetet olvashatsz a nagyvilágból.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.