Bárki is lesz, ezt az egy nevet nem veheti fel a leendő pápa

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az első pápa, aki nem a saját nevét használta, az 533-ban megválasztott Mercurius volt, aki Jánosra változtatta a nevét, mert úgy vélte, Róma keresztény főpapja nem viselheti egy római isten nevét, ezért úgy rendelkezett, hogy II. Jánosnak nevezzék.

A keresztnévtől eltérő pápai név felvétele azonban csak a második évezred elejére vált szokássá. De vajon milyen kritériumok alapján választja ki a pápa az új nevét? Vannak-e korlátozások a neveket illetően?

Így kap új nevet minden pápa

A hivatalos egyházi szabályok szerint nincsenek hivatalos kritériumok arra vonatkozóan, hogy az egykori bíboros azután, hogy pápává választották, milyen nevet választ magának. Dönthet úgy, hogy egy elődjét vagy akár egy általa csodált és tisztelt személy nevét veszi fel. Például II. János Pál VI. Pált és I. János Pált, XXIII. János pedig az apját tisztelte.

II. János Pál pápa az általa tisztelt elődök alapján választott magának nevet
Fotó: T. Asztalos Zoltán / MTI

A névválasztás utalhat a pápasága alakulására is, ahogyan történt ez XII. Pius esetében, aki választott nevével azt üzente, folytatni kívánja XI. Pius munkáját.

Bár a névválasztásra vonatkozóan nincsenek korlátozások, de íratlan szabály, hogy a pápák nem választják a Péter nevet. 

Ennek az az oka, hogy a pápák semmiképpen nem hasonlíthatók a Krisztus által választott pápához, illetve a Szent Péter apostol iránti tiszteletből sem veszi fel senki a Péter nevet.

A fentebb említett Mercurius a második volt a 21 tagot számláló János nevű pápák sorában. Ez a leggyakoribb név a pápák körében. És bár jelenleg XXIII-nál tart a számozásuk, XVI. és XX. sorszámú nincs köztük különféle okokból.

Olvasd el azt is, hogyan fordulhatott elő, hogy több mint 1000 napig tartott minden idők leghosszabb pápaválasztása.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.