Ráhívta a rendőröket az anyjára a kisfiú, mert megette a jégkrémét

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Jó, ha a gyerekek időben megtanulják, hogyan és kitől kérhetnek segítséget, ha baj vagy vészhelyzet van. A dolog csak akkor válik kellemetlenné, ha emiatt a szüleik kerülnek pácba.

Ez történt abban az amerikai családban is, ahol egy 4 éves kisfiú kihívta a rendőröket, mert azon kapta az édesanyját, hogy épp az ő jégkrémét falatozza.

A kisfiú a megdézsmált jégkrém miatt juttatta volna rács mögé az anyját

Még a rendőröket is meglepte, amikor egy wisconsini óvodás kisfiú azzal hívta fel a 911-es segélyhívó számot, hogy tartóztassák le az édesanyját, mert megette a jégkrémét. A gyerek, miközben kétségbeesve magyarázta, hogy az édesanyja valami rosszat tett, a rendőrök a vonal másik végén kérdések sorozatával próbálták kideríteni, mi is történhetett. De a kisfiú csak rendületlenül azt hajtogatta, hogy az anyukája szörnyű bűnt követett el.

A gyerek azért hívott rendőröket, mert dühös volt az édesanyjára
Fotó: Jose Luis Pelaez Inc / Getty Images Hungary

Majd, amikor a „tettes” a fia heves tiltakozása ellenére átvette a telefont, bevallotta a diszpécsernek, hogy evett a gyermeke jégkréméből, valószínűleg ezért hívta a segélyhívó számot.

A beszélgetést rögzítő felvételen jól hallani, ahogy a háttérben tovább vitatkozik az anyjával és a rendőrökkel a gyermek, miután nem volt elégedett a hatósági intézkedéssel. Végül a rendőrök kimentek a család otthonába, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy az állítólagos jégkrémlopás nem is olyan súlyos helyzet, mint ahogyan azt a bejelentő elmondta.

 Amikor a rendőrök megérkeztek, a fiú megerősítette, hogy édesanyja megette a jégkrémét, és ismét követelte, hogy zárják ezért börtönbe. A kicsi végül beleegyezett, hogy nem emel vádat, mert nem akarja, hogy az anyukája rács mögé kerüljön, és csak jeges finomságot akart. Két nappal később a rendőrök meglepték a gyermeket két gombóc fagylalttal.

Egy új kutatás szerint nem minden édesség rossz az egészségünknek. Néhány kifejezetten hasznos is lehet a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát tekintve.Cikkünkből kiderül, mely édességeket nem kell teljesen elhagyni az étrendünkből.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.