Ez a világ legészakibb virága: kemény mínuszokban is kibontja szirmait

Olvasási idő kb. 3 perc

A Föld legzordabb környezetében is jól érzi magát, és akár mínusz 7 fokban is teljes pompájában mutatja meg lila szirmait a fedelékes kőtörőfű. A világ legészakibb virágának számító növény különös módon alkalmazkodott a szélsőséges környezethez.

A Saxifraga oppositifolia, vagyis fedelékes kőtörőfű egy gyönyörű, apró, de ellenálló és igen szívós növény, amely a Föld leghidegebb tájain is jól érzi magát. Az élénk lila virágairól ismert virág üde színfoltja a hegyoldalaknak, a tundra hatalmas kiterjedésű területeinek és a sarkvidék sziklás tájainak

Itt lehet találkozni a világ legészakibb virágával

A fedelékes kőtörőfű igazi túlélő, hiszen bolygónk leghidegebb és legtávolabbi helyein nő. Megtalálható az egész északi sarkvidéken, Észak-Kanadától Grönlandon és Svalbardon át Alaszkáig, de gyakori Európa, Ázsia és Észak-Amerika alpesi területein is. A sziklás hasadékokban növő növény ugyanúgy látható egybefüggő virágszőnyegként, mint zöld bokrok társaságában vagy épp más sarkvidéki növényekkel együtt. Hasznos azt is tudni róla, hogy a lila szirmú növény az első tavasszal, amely még a hótakaró alól is kidugja színes fejét, de akkor is virágzik, amikor már híre-hamva sincs a tájat borító fehér lepelnek.

A világ legészakibb virága a legzordabb helyen bontja szirmait
Fotó: miley.toerist / Wikimedia Commons

Sok feladata van a növénynek

A lila növény a sarkvidéki ökoszisztéma kulcsfontosságú része, többek között azért, mert korai virágzása létfontosságú nektárforrást biztosít a rovarok és méhek számára. Mivel a virág sziklás, kavicsos területeken is nő, segít a havazás és a hóolvadás hatására instabillá váló domboldalak és hegyoldalak stabilizálásában is:

Idézőjel ikon

ez azt jelenti, hogy a kőtörőfű és más sarkvidéki növényfajok jelenléte megakadályozhatja a sziklaomlásokat és az eróziót.

Információt adhat az éghajlatváltozásról is

Bár, mint azt már említettük, a kőtörőfű meglehetősen szívós növény, a hőmérséklet és a nedvességszint változásaira érzékeny. Nem véletlenül mondják hát, hogy e növénynek a jelenléte a környezet egészségességére utalhat, emellett döntő lehet a szerepe a sarkvidéki éghajlatváltozás jeleinek, hatásainak, valamint okainak folyamatos nyomon követésében.

Több módon is alkalmazkodott a szélsőséges környezethez

A fedelékes kőtörőfű tökéletesen alkalmazkodott a szélsőséges környezethez, amely abban nyilvánul meg, hogy túléli a rendkívül alacsony hőmérsékletet és a zord időjárást is. A sarkvidéki virágzáshoz például többféleképpen is idomult. Egyfelől, alacsonyan – körülbelül 5 centiméter magasan –, szőnyegszerűen nő, amely

segít a hő megfelelő megőrzésében, másrészt a bíbor színű növény bőrszerű levelei csökkentik a vízveszteséget is.

Hasznos tudni ezek mellett az is, hogy korán virágzik, így előnyben van a „konkurenciával” szemben, hiszen a melegebb nyári hónapok előtt szilárdan „megvetheti a lábát” a területén.

A lila szirmú növény tökéletesen alkalmazkodott a szélsőséges éghajlathoz
Fotó: Federica Grassi / Getty Images Hungary

Tények és tudnivalók a kőtörőfűről

A hosszú életű, évelő növény, gyakran évtizedekig fennmarad a zord sarkvidéki környezetben. A lila  virágra egyébként a Grönlandtól északra fekvő Kaffeklubben-szigeten bukkantak, ezért is tartják a világ legészakibb virágzó növényének. A sziget gyakorlatilag egy sarki sivatag, nagyjából 30 napos nyarakkal. A rendkívül barátságtalan körülmények ellenére ez az apró virágzó növény a hideg nyarakon, akár mínusz 7 fokban is virágzik. Az őslakos inuit közösségek előszeretettel készítenek teát – úgynevezett aupilaktunnguat – a leveléből.

Ha szeretnéd megismerni a világ legbüdösebb növényeit is, olvasd el e témában írt cikkünket!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.