Ennyi igaz a Gladiátor II.-ből – sok dolgot tudunk rosszul a harcosok életéről

Olvasási idő kb. 5 perc

Noha az ókori Róma híres harcosainak élete kétségtelenül roppant veszélyes és erőszakos volt, valójában sokkal ritkábban vesztették életüket az arénában, mint azt gondolnánk a Gladiátor-filmek alapján.

Kardok, lándzsák és szigonyok csattannak pajzsokon, míves páncélokba öltözött harcosok küzdenek egymással vagy egzotikus állatokkal. Az erőszakos jelenetek végén egyetlen gladiátor marad talpon, aki a közönség útmutatása alapján – fölfelé mutató hüvelykujj: élet, lefelé mutató: halál –, és őrjöngésétől kísérve vagy végzett legyőzött ellenfelével, vagy pedig megkegyelmezett neki. Mindkét Gladiátor-filmben láthatunk hasonló jeleneteket, ám ezeknek a harcosoknak az élete sok mindenben más volt, mint ahogy azt a filmvásznon láthatjuk. 

Bő egy hónapja mutatták be Magyarországon a Gladiátor című amerikai történelmi film második részét. Mindkét filmet Ridley Scott rendezte, és mindkettőben szerepelnek valóságos történelmi alakok. Életük azonban nem mindig úgy alakult, ahogy a filmekben.

Így éltek és haltak a gladiátorok a valóságban

Ám lássuk először is a gladiátorokat, akik mindkét film középpontjában állnak. Brutalitás, erőszak és harc jellemezte mindennapjaikat, életük pedig csak addig ért bármennyit is, amíg véres szórakozást nyújtottak a népnek. Ez a kép alakulhat ki a nézőben, ám Hollywood sok mindenben átírta a történelmi valóságot.

Olykor valóban tartottak megrendezett vízi csatákat az arénákban
Fotó: wikimedia commons

Az első gladiátorküzdelmet időszámításunk előtt 264-ben rendezték, nem a Colosseumban, hanem egy temetésen. Egy jó darabig csak különleges alkalmakkor tartottak ilyen látványosságokat, például a császár születésnapján, ám lassan politikai eszközzé váltak, amelynek segítségével meg lehet szerezni a nép támogatását, biztosítani lehetett jóindulatát.

A játékok népszerűségének csúcspontján a Római Birodalom minden szegletében rendeztek gladiátorküzdelmeket.

A közkeletű feltételezéssel ellentétben azonban – noha a harcosok társadalmi státusza roppant alacsony volt – a gladiátorok gyakrabban élték túl a küzdelmeket, mint nem. Egy-egy harcos kiképzése ugyanis kifejezetten költséges volt: először tompa és nehéz fakardokkal tanultak meg harcolni az iskolákban (ludus gladiatorius), ami az erejüket és a kitartásukat is növelte. Ezután gyakorlatoztak az úgynevezett palusnál, amely egy földbe ásott vaskos karó volt. Csak ezt követően használtak valódi fegyvereket, élő ellenfelek ellen.

Sokba kerültek a gladiátorok
Fotó: wikimedia commons

Megérte vigyázni a gladiátorokra

A kisebb, például ünnepi vacsorák mellé szórakoztatás gyanánt megrendezett, vagy arénákban tartott hatalmas küzdelmekhez a harcosokat bérelték a szervezők. Lényegében

minden résztvevő érdeke azt diktálta, hogy a gladiátorok életben maradjanak: az iskolák akár a bérleti díj 50-szeresét is elkérték, ha az általuk kiképzett harcos elhunyt.

A küzdelmeket szigorú előírások szabályozták, amelyek betartásáról bírók (summa rudis) gondoskodtak. A filmekben látottakkal ellentétben az általában két ellenfél között zajló küzdelmek legnagyobb része döntetlennel ért véget – csak mintegy 10 százalékukban kapott valamelyik gladiátor halálos sebet. Vagyis a harcosoknak mindössze 5 százaléka halt meg az arénában.

A bírók a legtöbbször azonnal megállították a küzdelmet, ha valamelyik fél komoly sebet kapott, a harc csak egészen kivételes alkalmakkor tartott az egyik fél haláláig. Általában a vesztes kegyelmet kapott, és élve hagyhatta el az arénát. Egyes történészek szerint a sokszor megörökített lefelé tartott hüvelykujj (ahogy a két ujj kinyújtása, valamint a kendő lengetése is) valójában az életet jelentette, és pont a fölfelé tartott ujj volt a halálos ítélet.

A küzdelmek nemcsak szigorúan szabályozottak voltak, de a harcoló feleket is gondosan választották ki, hogy minél egyenlőbb – és így izgalmasabb – legyen a látványosság. Különféle felszereltségű gladiátorok léteztek, és a különböző páncélok és fegyverek alapján meg volt szabva, hogy ki milyen ellenféllel kerülhet szembe.

Állatokkal igazi gladiátorok nem nagyon harcoltak – az elefántok, oroszlánok, medvék és más vadállatok ellen kifejezetten vadászatra kiképzett, úgynevezett venatoresek álltak ki.

A tetemek húsát szétosztották a nézők között. (És persze állatok állatok ellen is küzdöttek – 80-ban például orrszarvú küzdött meg bikával, medvével, oroszlánnal és két szarvasmarhával.)

Megvetették, aki feladta szabad életét, és gladiátornak állt
Fotó: wikimedia commons

Stigma volt gladiátornak lenni

Noha a gladiátorok a legtöbbször nem haltak meg az arénában, nem volt könnyű életük. Lényegében rabszolgának számítottak, akikkel a gladiátoriskolák tulajdonosai rendelkeztek. Általában hadifoglyokból vagy rabszolgákból lettek ilyen harcosok, ám olykor szabad emberek is gladiátornak álltak – ritka esetekben nehéz helyzetbe került arisztokraták is, ám az ilyen embereket lenézték és megvetették. Ahogy maguk a gladiátorok is stigmatizáltak voltak – társadalmi státusz szempontjából a színészekkel és a prostituáltakkal álltak egy szinten.

Ennek ellenére egy-egy jól szereplő harcos roppant nagy népszerűséget érhetett el. Nero uralkodása alatt

Spiculus például olyan fényűző körülmények között élt, amit még a leggazdagabb arisztokraták is megirigyelhettek – miközben továbbra is rabszolga volt.

Egy szíriai származású gladiátor, Flamma pedig négyszer is elnyerte szabadságát – ám mindegyik alkalommal visszautasította a lehetőséget, hogy szabad emberként éljen. Számos ókori lelet tanúskodik arról, hogy a híresebb harcosokat cserépedényeken, üvegpoharakon, szőtteseken örökítették meg.  

Commodus valóban élt – szeretett gladiátorként küzdeni az arénában, ám persze senki sem merte megsebezni vagy legyőzni a császárt
Fotó: wikimedia commons

Ezek a szereplők tényleg léteztek

Láthatjuk tehát, hogy a gladiátorok éltének sok részletét túlzóan vagy teljesen történelmietlenül jelenítik meg a filmekben, ám mi a helyzet a szereplőkkel? Léteztek egyáltalán a Gladiátor II.-ből megismert alakok? A legtöbbük valamilyen formában igen, ám itt is meglehetősen nagyvonalúan kezelte az ismert történelmi tényeket a rendező. Lucius Verus például a filmben az első részből ismert Maximusnak és a gonosz császár, Commodus testvérének, Lucillának a fia – a valóságban valóban született a nőnek gyermeke, ám még egészen fiatal korában elhunyt. Ráadásul nem is lehetett Maximus az apja, lévén a Gladiátor első részének főszereplője kitalált figura.

Az anya sem élt már Caracalla és Geta uralkodása idején, hiszen korábban kivégezték, mert Commodus ellen szervezkedett.

(Commodus egyébként a valóságban is olyan szörnyű figura lehetett, mint amilyennek Joaquin Phoenix megformálta – tanácsadói egy hivatásos birkózót fogadtak fel 192-ben, hogy fürdés közben eltegye láb alól.)

Caracalla és Geta nevű császár létezett: valóban együtt uralkodtak egy darabig, és utálták egymást – a harciasabb Caracalla végül 211-ben el is tetette láb alól testvérét. Hat éven keresztül uralkodott egyedül, egészen addig, amíg Macrinus (a filmben rabszolgakereskedő és gladiátor kiképző, aki szenátor akar lenni), egy lovag megbízásából egy légionárius le nem szúrta, miközben épp könnyített magán. (Caracalla után Macrinus lett a császár – ő volt az első római uralkodó, aki korábban nem volt tagja a szenátusnak.)

A leghíresebb gladiátorok kicsit olyanok voltak az ókori Rómában, mint ma a szupersztárok, olykor igazi kultusz épült köréjük.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.