Ez a település pont úgy néz ki, mint Aprajafalva: nem véletlenül lett hupikék

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Noha Aprajafalva csak a mesében létezik, van egy település Budapesttől úgy háromezer kilométernyi autóútra, amely szakasztott mása a törpök falujának. Mi tagadás, az apró lényeknek még némi közük is van hozzá.

Málagától karnyújtásnyira fekszik az az apró falu, amely pont olyan, mint a Serrania de Ronda régió sok települése: Júzcar ugyanúgy hegyvidéki terepen helyezkedik el, utcái és házai alkalmazkodtak az egyenetlen talajhoz. Igen ám, de Júzcar mégsem olyan, mint a többi, egyébként hozzá hasonló helység: házai ugyanis mind hupikékek.

Hupikék lett a spanyol település

Nem is olyan régen ennek a csinos kis településnek még minden épülete hófehérben ragyogott, mígnem arra jártak a Sony Pictures képviselői, akik a Hupikék törpikék című filmhez kerestek egy jól passzoló helyszínt. Úgy képzelték, hogy egy olyan falut lenne a legkönnyebb átfesteni kékre, amelynek valamennyi háza egyenárnyalatú, no és világos.

Idézőjel ikon

Nem csoda, hogy sok keresgélés után éppen Júzcart találták a legmegfelelőbbnek.

Egy film miatt hupikékbe burkolózott egy egész település Spanyolországban
Fotó: BestTravelPhotography / Getty Images Hungary

Nem is akartak többé fehéret

Bár a település lakói először nem lelkesedtek az ötletért, végül beadták a derekukat, és egy falugyűlésen megszavazták, hogy bekéküljenek az otthonaik. Noha az ígéretek szerint a házakat helyreállították volna a forgatás után, a helyiek végül úgy döntöttek, maradhat minden az új színében. A munkákhoz egyébként 1100 liter festéket használtak fel, amellyel viszonylag rövid idő alatt terítették be az épületeket.

Így lett hát az átlagos, mindössze 220 lelkes spanyol faluból igazi világszenzáció.

Máig nem tudják, pontosan ki és mikor alapította

Júzcar eredete egyébként valószínűleg az arab hódítás előtti időkre nyúlik vissza, bár a falu alapításáról és annak körülményeiről máig kevés az adat. Mint a Serrania de Ronda régió többi települése, ez a falu is valószínűleg egy andalúz-arab farm köré szerveződött. Később, a szomszédaihoz hasonlóan, keresztény seregek hódították meg.

Nézz körbe az izgalmas településen – a galéria a képre kattintva nyílik.

Galéria ikon

9

Galéria: Ez a település pont úgy néz ki, mint Aprajafalva: nem véletlenül lett hupikék
Fotó: Gerold Grotelueschen / Getty Images Hungary

Juzcar és a hozzá legközelebb fekvő település, Parauta egyaránt azt állítja, hogy Omar Ben Hafsumnak, a híres muladí (keresztényből iszlám hitre áttért) vezető szülőhelye volt. Omar Ben Hafsum a 9. és 10. század között hatalmas sereget gyűjtött az áthatolhatatlan Serrania de Ronda hegyeiben, és háborút indított a Córdobai Kalifátus ellen. Számos andalúziai várost és falut sikerült is elfoglalnia.

Szeretnéd megismerni a világ legszínesebb városait? Akkor ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?