A 82 éves Kossuth Lajos Napsugárnak becézte Zeyk Saroltát, akinek a nagyapja lehetett volna, mégis szerelemre lobbant iránta.
1884 májusában egy 19 éves, csinos és művelt erdélyi lány érkezett Torinóba. Zeyk Sarolta nagybátyjához ment látogatóba, aki az Egyesült Államok torinói (vagy ahogy akkoriban mondták: turini) konzulja volt, s jól ismerte az ott remeteségben élő 82 éves aggastyánt, Kossuth Lajost. Sarolta szeretett volna személyesen találkozni a nevezetes férfiúval, így nagyon megörült, amikor nagybátyja tető alá hozta a találkozót. Kissé elfogódottan lépett be a Via de Mille 22. szám alatti ház kapuján, ahol Kossuth lakott húgával, inasával és szakácsával. A „torinói remete” sétakocsikázni vitte az ifjú hölgyet, megmutatta neki a város nevezetességeit, s a találkozó olyan jól sikerült, hogy innentől kezdve többé-kevésbé rendszeresen töltöttek időt egymás társaságában.
Megegyeztek, hogy megsemmisítik a leveleket
Kossuth gyakran meglátogatta Saroltát nagybátyja otthonában, s hallgatta, ahogy a szép kisasszony zongorázik. Találkozóik azonban rövidesen félbeszakadtak: a lány eltörte a lábát, s levelezni kényszerültek. Megegyeztek, hogy a leveleket kölcsönösen elégetik, ahogy Kossuth írta, „szinte restelleném a gyerekes játsziasságot, ha nem tudnám, hogy azt más nem fogja olvasni”. Kossuth valóban megsemmisítette Sarolta leveleit, a lánynak azonban nem volt szíve ugyanezt megtenni. Így maradt fenn harminc levél, 1884 nyarától 1891 májusáig.
Fellobbanó szerelem
Amikor Sarolta lába meggyógyult, Kossuth elkísérte a lányt annak nagynénjéhez, aki a Lago Maggiorénél lakott, mondván, hogy ő is ott szeretne pihenni. Kossuthot minden bizonnyal meglepte érzelmeinek hevessége, amit leveleiben később megpróbált kimagyarázni: hol „atyaias szeretet”-ről szól, hol „tiszta atyai indulatú hő érzelmek”-ről. Leveleiben „Napsugár”-nak szólította Saroltát, utalva arra, hogy „nekem szeretnem kell azt a röppenő örömöt, melyet az ön iránt, kedves, derítő napsugaram iránt érzett atyaias szeretet nyújt”. Sarolta időnként emlékezteti, hogy a nagyapja lehetne, s ez Kossuthnak nem esett jól: „(…) jónak láttad (…) engem emlékeztetni, hogy én nagyatyád lehetnék, nehogy esetleg elfeledkezzem a határról, mely engem, a roskatag, vénembert tőled, a serdülő leánytól elválaszt (mosolyogtam a lecke felett, mert – fájdalom – sokkal keservesebben nyomja a vállaimat az évek súlya, mint hogy emlékeztetésedre szükségem volt volna)”. Maga is megpróbálkozik azzal, hogy érzelmeinek nevet adjon, s ez a vívódás is érződik a levelekből: „Nem kérek Öntől viszonzást azért, amit Ön iránt érzek. Minő viszonzást is várhatnék? Ön olyan fiatal, és én oly öreg vagyok, hogy testvérének sem fogadhatna el, hát minő viszonzást adhatna…” – állapítja meg lemondóan.
Egy aggastyán utolsó szerelme
„Én nem csak egy vonallal vagyok hozzád csatolva; abban, amit irántad érzek, mindenik vonalból van valami: van atyai, van testvéri, van baráti, van mindenféle, de mind éppoly tiszta, mint aminő hő. Hát bíz én annak nevét nem is tudom…” … kerülgeti a megnevezést Kossuth, pedig valószínűleg tisztában volt vele, hogy az, amit érez, nem más, mint szerelem. Egy aggastyán utolsó szerelme.
Kossuth Napsugara férjhez megy
1884 végén Sarolta visszautazott Erdélybe, következő levelében már édesapja halálát említi.1885-ben levelezésük szünetelt, Kossuth súlyos betegségbe esett. Amikor pedig felépült, azzal kellett szembesülnie, hogy „Napsugara” férjhez megy. Kossuth úgy érzi, ezek után nem folytatódhat levelezésük, hiszen egy nőnek nem lehetnek titkai férje előtt, akire a levelek tanúsága szerint mintha kissé féltékeny lenne: „Szeretném tudni, miként teljesíti férjed a polgár, hazafi kötelességét. Férjedről – a nevén kívül – mind e mai napig semmit sem tudok. Utolsó leveledben is csak annyit írtál, hogy kitűnő egészségű, zömök, kicsi ember. Megvallom, engem az, hogy zömök-e vagy nyúlánk, kicsi-e vagy nagy, csak középszerűen érdekel. Én lelkéről szeretnék tőled hírt venni, szeretném tudni, hogy kicsoda, micsoda? Mit ismer hivatásának? Mi célja van az életben?”
Féltve őrzött levelek
Sarolta nem árul el túl sokat férjéről, az erdélyi földbirtokos Orbán Györgyről, viszont egy hosszabb szünet után arra kéri: legyen születendő gyermeke keresztapja. Kossuth ekkor már 90 éves, beleegyező választ ad, de a kisfiúnak végül mégsem ő lesz a keresztapja – valószínűleg a távolság miatt.
Kossuth utolsó levelét 1891. május 26-án írta Saroltának. Levelének utolsó sorai ezek: „Gazdálkodásra vagyok kényszerítve. Mondják, hogy Florenc sokkal olcsóbb hely, kivált a lakbér jóval kisebb. Tervemben van oda menni lakni. Már egy hó óta mindennap indulni akarok, hogy szétnézzek és határozzak, de egészségi állapotom nem engedi az utazást. Rosszul vagyok.” Három év múlva, 1894-ben influenzás lett, és meghalt. Zeyk Sarolta hosszú ideig őrizgette a leveleket, majd 1918-ban az Esztendő című folyóiratban jelentette meg. Még hat évig élt: 1924-ben halt meg, egy lovaskocsi-balesetben. 58 éves volt.
