Egy fejlett technológiával és egy digitális kapcsolódással teli világban nehéz elképzelni, hogy még mindig élnek olyan népek a földön, amelyek, akárcsak az őskorban, gyűjtögetnek és vadásznak. Pedig bizony a mindentől és mindenkitől elzárt szentineléz törzs éppen ilyen: tagjaival kapcsolatba lépni szinte kizárt, és kész életveszély.
Az indiai Andamán- és Nikobár-szigetlánc egyik szigetén élő, az indiai kormány által elismert és védett szentinelézeket leggyakrabban érintetlen törzsként emlegetik. Ez azonban nem teljesen igaz, ugyanis többeknek is volt már velük némi kapcsolata, ám ezek többsége jobbára negatív tapasztalatokkal zárult. Éppen ezért
nagyon kevés információ is jut el róluk a nagyvilágba, de azért van néhány meglepő érdekesség.
Elzárt szigeten él a vad törzs
A szentineléz törzs a Bengáli-öbölben található, egyébként könnyen megközelíthető, erdővel borított Észak-Szentinel-szigeten él, és miután a kultúrájukon kívüliekkel nem kívánnak kapcsolatot teremteni, nagyon hiányosak a róluk szóló ismereteink. A becslések szerint 15 és 500 fő között lehet a népcsoport tagjainak száma, és azt valószínűsítik, hogy három különálló közösségben élnek. Ahogyan a mindennapjaikról, úgy a nép eredetéről sem sokat tudni. Azt feltételezik, hogy az elsők között vándoroltak ki Afrikából, és körülbelül 60 ezer éve tekintik otthonuknak az Andamán-szigeteket.
Az elzárt népről annyit tudni még, hogy szigetükön ugyanúgy megtalálhatók a több család számára kialakított, több tűzrakóhellyel is rendelkező, tágas, nagy kunyhók, mint a csekélyebb méretű, kisebb családnak felépített lakok. A nők a derekuk, a nyakuk és a fejük köré rostszálakat kötöznek, a férfiak pedig nyakláncot és fejpántot, valamint vastagabb derékövet viselnek, amelyekbe lándzsákat, íjakat és nyilakat tudnak erősíteni. Noha a legtöbbször őskorban ragadt népként hallani róluk, az életmódjuk egészen másról árulkodik:
használnak például fémeket is, amelyeket vagy a víz mos partra, vagy a sziget zátonyairól származó hajóroncsokból szedtek ki.
Egyetlen nőnek sikerült a törzs közelébe férkőznie
A máig gyűjtögető és halászó-vadászó életmódot folytató népcsoport nem szíveli a betolakodókat: nem egy ember halála köthető már hozzájuk. Ehhez azonban hasznos tudni azt is, a 19. századi brit gyarmatosítás nem volt jó hatással az Andamán-szigetek őslakos népeire. M. V. Portman tengerésztiszt és csapata a 19. század végén úgy döntött, hogy az 1880-ban felfedezett törzset tanulmányozza. Noha a szentinelézek többsége el tudott menekülni a szigetre érkező expedíció elől,
Portmanéknak sikerült elfogniuk egy idős házaspárt és néhány gyermeket, akiket végül Port Blairbe vittek magukkal.
A civilizációba hurcolt őslakosok öregjei nem élték túl a kutatóutat, a szervezetük nem tudott megbirkózni az új környezet baktériumaival, a törzsi gyerekeket viszont élve vitték vissza a szigetre. Ezután azonban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a sziget lakossága addig nem tapasztalt, rejtélyes kórban szenvedett, amelyet a britekkel való kapcsolódás számlájára írtak.
A humánusnak egyáltalán nem mondható expedíció után jó ideig nem is próbálkoztak kapcsolatot teremteni a vad népcsoporttal, amely a 20. század közepén és végén ismét a figyelem középpontjába került. Ezúttal az indiai hatóságok próbálkoztak a szentinelézek kegyeibe férkőzni, és ami azt illeti, Madhumala Chattopadhyay antropológus némileg sikerrel is járt, amikor az 1990-es években barátságos kapcsolatot tudott kialakítani a különös törzzsel. Máig nem tudni, hogyan, de Chattopadhyaynak engedték, hogy ha egy kicsit is, de közelebbről megismerhesse a népcsoport tagjait. Persze mindez nem volt ingyen:
a tudós kókuszdiót és más ajándékokat vitt a sziget lakóinak.
Jelen pillanatban is az antropológus az első és az egyetlen nő, aki „szorosabb” kapcsolatba tudott lépni a népcsoporttal, és ez a törzzsel való találkozás az egyetlen olyan esemény is, amelyet békés érintkezésként tartanak számon.
Nem véletlenül tiltja az indiai kormány a törzs megzavarását
John Allen Chau amerikai misszionárius azonban nem volt ilyen szerencsés. Noha a keresztény hittérítő nagyon szerette volna, ha a törzs tagjai megismerkednek Jézussal és tanításaival, az elzártan élő népcsoport aligha vágyott erre:
üdvözlés helyett nyílzáporral fogadták az amerikai férfit.
A mindössze 26 éves Chau azonban nem adta fel, többször is visszatért a törzshöz, ám 2018. november 16-án utoljára tett látogatást a szigeten. E napon ugyanis a Chaut a sziget közelébe juttató halászok már csak azt látták, hogy a törzs tagjai a parti homokba temetik a fiatal férfi holttestét.
A törzs nyugalmáért több helyi szervezet is kampányolt, amelynek eredményeként az indiai kormány végül úgy döntött, nem tesz további kísérleteket a szigetlakókkal való kapcsolatfelvételre. Sőt, ma már az Észak-Szentinelre tett látogatások szigorúan tilosak, mi több, a parti őrség a part közelében lévő pufferzónában járőröz, hogy megakadályozza, hogy a kívülállók a sziget közelébe merészkedjenek. Emellett rendszeres ellenőrzéseket is végeznek a parttól biztonságos távolságban horgonyzó csónakokon, hogy megbizonyosodjanak a szentinelézek jóllétéről.
Ha kíváncsi vagy a világ tíz legtitkosabb helyére is, ahová turista nem teheti be a lábát, akkor mindenképpen ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket is.
