Európa 10 legszebb épülete: lefelejtettek minket a listáról

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Aki járt Rómában, és lába koptatta a Colosseum közel 2000 éves köveit, vagy ellátogatott Észak-Spanyolországba, és volt szerencséje sétálni a bilbaói Guggenheim Múzeumban vagy a barcelonai Sagrada Familiában, az érti, miért kerültek ezek az építmények Európa legszebbjeinek listájára. De azt akkor sem értjük, hogy néhány magyar műremek hogy maradhatott ki.

Európa legszebb épületeinek top 10-es listáját több nézőpont szerint, sok forrásból fellelhetjük az interneten is. Vannak köztük egészen az antik korig visszanyúló és modern építészeti műremekeket felsorakoztató listák, de nincsenek köztük olyanok, amelyek magyar épületeket vagy éppen országunk Parlamentjét beemelte volna a legek 10-es sorába. Az UNESCO és a különböző turista magazinok is kifelejtettek gyűjtéseikből.

Ez csupán a véletlenek kegyetlen összjátékának a műve lehet, de akkor mégis melyek azok az épületek, amelyek megelőzték például a Steindl Imre által tervezett Országházunkat?

Akropolisz, Athén: a lista kétséget kizáróan legrégebbi tagjának létrejötte már a Kr. e. 5. évszázadban körvonalazódni látszott, s azóta is csodájára járnak a világ minden tájáról naponta 20 000-nél is többen, így évente bő 8 millió ember biztosan megnézi élőben is az athéni Akropoliszt, az európai civilizáció és a demokrácia bölcsőjének ikonikus épületromjait.

Colosseum, Róma: a világ hét új csodájának egyetlen európai építménye közel 2000 éves múltra tekint vissza. A Forum Romanum mellett megtalálható, még mai állapotában is lenyűgöző és grandiózus „stadion” számtalan élet-halál küzdelemnek volt szemtanúja. Napjainkban már azt az évi közel 10 millió látogatót kell kiszolgálnia, akik Olaszország leglátogatottabb helyszínévé avatják az épületet, melyben anno egyszerre akár 5000 vadállatot is felvonultattak.

Cattedrale di Santa Maria del Fiore, Firenze: 1982 óta védi az UNESCO a világörökségként számontartott templomot és keresztelő kápolnát. A firenzei dóm építését már 1296-ban megkezdték, de a kupolát csak 1470 után fejezték be, s ezzel még ma is Olaszország harmadik legnagyobb temploma, a keresztény világ negyedik legméretesebb szentélye.

A legszebbek válogatásának első képére kattintva megtekinthető a teljes képcsarnok, amely után a cikk folytatódik.

Galéria ikon

11

Akropolisz, Athén
Galéria: Európa 10 legszebb épülete: lefelejtettek minket a listáról
Fotó: anyaivanova / Getty Images Hungary

Téli Palota, Szentpétervár: 1732 és 1917 között az orosz cárok hivatalos rezidenciája volt a palota, mely hozzávetőlegesen 1900 ajtóval, közel 2000 ablakkal, mintegy 1500 szobával és közel 120 lépcsőházzal rendelkezik.

Versailles-i kastély, Párizs mellett: a Napkirály, XIV. Lajos által terveztetett épületegyüttes sem szűkölködik éppen szobákban és lépcsőházakban. Az 1682-től a francia forradalom kezdetéig virágkorát és legnépesebb időszakát élő kastély szintén büszkélkedhet vagy 2300 szobával, és ez még csak egy mennyiségi mutató és nem minőségi! Igaz, lépcsőházból csak nagyjából 70-et számlál a kastély, de ez mégsem tántorít el évente mintegy 15 millió turistát attól, hogy megtekintse.

Grand Palace, Brüsszel: A Brüsszel központjában magasodó csodálatos Városházát 54 éven át tökéletesítették építői (1401–1455), hogy mai pompájában ékesítse a város Fő terét.

Louvre, Párizs: A világ talán leghíresebb múzeumát nem elsősorban az épület, hanem a benne rejlő kincsek miatt szoktuk emlegetni, pedig maga a befoglaló forma is megér egy misét. Építészeti értékeinek elismeréséül az UNESCO 1991-ben felvette a Világörökségek listájára a Mona Lisának is otthont adó épületet.

Guggenheim Múzeum, Bilbao: Velence, New York és Berlin mellett Bilbao városa is büszkélkedhet egy Guggenheim Múzeummal, mégpedig egy kivételes küllemű épülettel, mely Frank Gehry kanadai-amerikai építész kreativitásáról árulkodik, és 1997-es megnyitása után azonnal a világ leglátványosabb és építészetileg legizgalmasabb művei közé jutott.

Sagrada Familia, Barcelona: Gaudí fantasztikus műremeke, ha egyszer elkészül és addig egy templom nem növi méretben túl, a világ legnagyobb bazilikája lesz, melyet 2010-ben emelt erre a rangra XVI. Benedek pápa. Mivel a Sagrada Familia csak a híve adományaiból épül, a műveletek 1882 óta változó intenzitással folyamatosan zajlanak. 

A Boldog Vazul-székesegyház is sokak listáján Európa legszebb épületei között van
Fotó: Gonzalo Azumendi / Getty Images Hungary

A würzburgi érseki palota, valamint Potsdam és Berlin palotái és parkjai is versengenek a szűkebb lista utolsó kiadó helyéért. Harcba száll velük a londoni Parlament, a córdobai mecset, a Granadában található Alhambra és többek között még a moszkvai Boldog Vazul-székesegyház is.

Ha te mégis a magyar Parlamentről szeretnél megtudni néhány érdekességet, ezt a korábbi cikkünket is olvasd el.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.