Bármikor felrobbanhat a veszélyes helyen fekvő tó

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Ruanda és Kongó közötti határon elterülő Kivu-tó komoly katasztrófával fenyeget, ami veszélybe sodorhatja a körülötte élő emberek millióinak életét.

A Kivu-tó a Kelet-afrikai hasadékvölgynek nevezett tektonikus lemezhatár mentén fekszik, amelynek meleg vizű forrásai szén-dioxidot és metánt juttatnak a vízbe. A tó órási víztömege ennek köszönhetően annyira telítődött a két anyaggal a mélyben, hogy limnikus kitörést okozva bármikor „felrobbanhat”. Hasonló veszélyeket rejt a kameruni Nyos-tó és Monoun-tó is, amelyek az elmúlt 40 év során 1800 ember és több ezer állat életét oltották ki.

Hatalmas mennyiségű veszélyes gáz van a tóban

A hasadékban, amelynek a határán a tó fekszik, a szomáliai tektonikus lemez kelet felé sodródik, és a núbiai lemezen távolodik a kontinens többi részétől. Ez a mozgás vulkáni és szeizmikus tevékenységhez vezet a régióban, ami a földkéreg mélyéről a felszínre, illetve a Kivu-tó mélyére juttatja a gázokat.

A Kivu-tó környezetében több vulkán is található, ami hozzájárul a veszélyes gázok feltöréséhez
Fotó: Thierry Falise / Getty Images Hungary

A Kivu-tó sokkal nagyobb, mint a Nyos-tó vagy a Monoun-tó: 90 kilométer hosszú, 50 kilométer széles és 475 méter mély. További sajátossága, hogy egészen szokatlan, réteges szerkezetű. „Csak a felső 60 métere keveredik, alsóbb rétegei pedig stagnálnak” – mondta el a National Geographic kérdésére Szergej Kacev, a Minnesota Duluth Egyetem (UMD) fizika- és geokémiaprofesszora.

Ezt azt jelenti, hogy a tómederből felbugyogó szén-dioxid és metán felhalmozódva csapdába esik alsó rétegében – 260 méter mélységben és alatta. A Kivu fenekén így körülbelül 300 köbkilométer szén-dioxid és 160 köbkilométer metán található, ami szintén a földkéreg mélyéről származó hidrogén-szulfid gázzal vegyül.

Idézőjel ikon

A mérgező koktél hamarosan felrobbanhat, ami komoly veszélyt hordoz a környező, sűrűn lakott régióra nézve.

Egy ilyen robbanás hatalmas gázfelhőt szabadíthat fel, amely napokig-hetekig megmaradhat a tó felett, míg végül eloszlik a légkörben. Hogy ez mikor történhet meg, azt egyelőre nem tudni. Csak annyi bizonyos, hogy a spontán gázkitörés feltétele, hogy a tó alsó rétegeinek telítettsége elérje a 100 százalékot, ami jelenleg valahol 60 százalék felett jár.

Katasztrofális következményei lehetnek a tó felrobbanásának

A robbanás eredményeként a tó egyetlen nap alatt a globális üvegházhatású gázok éves kibocsátásának 5 százalékát szabadítaná fel, ráadásul rengeteg halálos áldozattal járna. A Kivu-tó partján körülbelül 2 millió ember él, a gázfelhő pedig mindössze egy perc leforgása alatt megfojtaná azokat, akik érintkezésbe kerülnek vele.

2 millió ember élete forog veszélyben
Fotó: Luke Dray / Getty Images Hungary

Bár a tudósok nyomon követik, hogy mennyi gáz rekedt a tóban, így képesek megbecsülni a robbanás kockázatát, vannak más, kevésbé kiszámítható tényezők is, amelyek katasztrófát válthatnak ki. Egy földrengés vagy lávabetörés például felkavarhatja a tó rétegeit, és kitörést okozhat.

A kockázatot tovább növeli, hogy 2016 óta a ruandai oldalon a tóból metánt szivattyúznak ki, azzal a céllal, hogy csökkentsék a robbanásveszélyt, és energiával lássák el az ország elektromos hálózatát. Egyes szakértők ennek kapcsán arra figyelmeztetnek, hogy

Idézőjel ikon

a tó szerkezetének megzavarásával a művelet éppen olyan robbanást idézheti elő, mint amit próbálnak megakadályozni.

A folyamat során a kitermelő cégek vizet szivattyúznak el az alsó rétegből, eltávolítják belőle a metánt, majd gáztalanított formában visszavezetik a felső rétegbe. A víz azonban egy csóvát hoz létre, amikor lefelé süllyed – szakemberek szerint ez az, ami megnöveli a robbanásveszély kockázatát.

Ha érdekel, mik azok a természeti katasztrófák, amelyek csaknem elhozták a világvégét, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.