Gigabírságot kapott a magyarok kedvenc szállásfoglaló platformja

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem tett eleget a Booking a korábban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által előírt kötelezettségeinek, ezért a hivatal 382,5 millió forintos bírsággal sújtotta. Utóvizsgálatban még sosem szabott ki ekkora összegű büntetést a GVH.

A GVH még 2018-ban indított vizsgálatot a Booking ellen, és az eljárás során feltárta, hogy a népszerű szállásfoglaló platform több ponton is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatírja az Economx

A hivatal kifogásolta például, hogy a Booking hangsúlyozza a szálláshelyek ingyenes lemondhatóságát, miközben a valóságban a lemondhatóság csak időben korlátozottan vehető igénybe, ráadásul sokszor magasabb áron, mintha „ingyenes lemondás” nélkül vennék igénybe ugyanazt a szállást. Problémája volt a hivatalnak a sürgető jellegű tájékoztatásokkal is, amelyek alkalmasak pszichés nyomásgyakorlásra. Ilyen, amikor „Hasonló nem foglalható”, „Kevés a szabad hely a kiválasztott napokon” és hasonló üzenetek jelennek meg. Végül a GVH szerint a Booking nem elégséges szakmai gondossággal járt el a SZÉP-kártyás fizetési lehetőségek megemlítésével kapcsolatban.

Idézőjel ikon

Mindezek miatt a GVH akkor 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki, és kötelezte a Bookingot a jogsértő gyakorlatok beszüntetésére.

Rengeteg szállásajánlatot nem is jelenített meg a Booking – bírság jár érte
Fotó: thianchai sitthikongsak / Getty Images Hungary

Újabb bírságot kapott a szállásfoglaló platform

A hatóság a most véget ért utóvizsgálati eljárásában megállapította, hogy a platform nem teljesítette maradéktalanul kötelezettségeit. Az utolsó pillanatig folytatta ugyanis a pszichés nyomásgyakorlásra alkalmas üzenetek megjelenítését, csak 2024. február 26-án hagyott fel velük. Az ingyenes lemondhatóságot egészen 2024. április 26-ig hangsúlyozta , ráadásul egyszerűen nem jelenítette meg a magyar felhasználók számára az olcsóbb, nem lemondható ajánlatokat. A vállalkozás csak az eljárás utolsó szakaszában vezette ki jogsértő gyakorlatait. Mindezek miatt a GVH 382,5 millió forintos bírságot szabott ki. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.