Ne lepődj meg, ha 1750 forintot utalnak a számládra – több százezer magyar kap visszatérítést
A vásárlók megtévesztése miatt több százezer magyarnak fizet 1750 forintos kompenzációt az About You. Van, akinek most utalták át a pénzt.
A vásárlók megtévesztése miatt több százezer magyarnak fizet 1750 forintos kompenzációt az About You. Van, akinek most utalták át a pénzt.
A versenyhatóság két vizsgálatot indított, mert a gyanú szerint egyes cégek gyakorlata is közrejátszhat abban, hogy ilyen drágák a vény nélküli gyógyszerek a patikákban.
Megtévesztette a magyar vásárlókat az eMAG webáruház, ezért a versenyhivatal súlyos bírsággal sújtotta a céget.
A Gazdasági Versenyhivatal döntött, kárpótlásra jogosultak az About You webáruház vevői, amennyiben 2023-2024 folyamán vásároltak onnan.
A jelenlegi inflációs adatok azt mutatják, hogy az élelmiszerek árának emelkedése mögött nem a kiskereskedelmi árrés áll – állítja Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Éppen ezért az augusztus végi árrésstop-kivezetést szükséges lépésnek tartja.
Hiányos, zavaros és részben csak angol nyelvű tájékoztatásokkal verhette át a magyar utazókat az Airbnb – erre gyanakszik a Gazdasági Versenyhivatal, amely most eljárást indított a világ egyik legismertebb szállásfoglaló platformja ellen. Ha bebizonyosodik a jogsértés, az amerikai óriáscég komoly bírságra számíthat.
Nem tett eleget a Booking a korábban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által előírt kötelezettségeinek, ezért a hivatal 382,5 millió forintos bírsággal sújtotta. Utóvizsgálatban még sosem szabott ki ekkora összegű büntetést a GVH.
Összeszedtük mely cégek próbálták meg átverni az idén. A bírságokból 9 és fél milliárdot bankok kaptak, a fennmaradó félmilliárd viszont alaposan eloszlik.
Legalábbis a Gazdasági Versenyhivatal szerint jobb, ha szemfülesek vagyunk. Mutatjuk, hogy mire érdemes fokozottan figyelni!
Mindenki kedvenc kisállatos üzletlánca nem volt felkészülve a magyar fogyasztók észjárására.