Magyar utazók tízezreit verhette át az Airbnb - büntetést szab ki a GVH

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hiányos, zavaros és részben csak angol nyelvű tájékoztatásokkal verhette át a magyar utazókat az Airbnb – erre gyanakszik a Gazdasági Versenyhivatal, amely most eljárást indított a világ egyik legismertebb szállásfoglaló platformja ellen. Ha bebizonyosodik a jogsértés, az amerikai óriáscég komoly bírságra számíthat.

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a legismertebb szállásfoglaló, az Airbnb ellen, mivel megtévesztheti és nem megfelelően tájékoztatja a magyar felhasználóit - tájékoztat a gvh.hu.

Az Airbnb nem először kerül célkeresztbe

A Gazdasági Versenyhivatal most vizsgálja, megtéveszthette-e a magyar utazókat az Airbnb. Az amerikai hátterű, Írországban bejegyzett vállalat ugyanis nem biztosított elég világos, részletes és magyar nyelvű információkat a foglalási feltételekről – sőt, sok esetben a tájékoztatók csak angolul voltak elérhetők.

A vállalat megsérthette a tisztességes tájékoztatás követelményeit, és ezzel több százezer magyar felhasználót is félrevezethetett
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Az Airbnb az egyik legelterjedtebb online platform, amelyen keresztül szálláshelyeket lehet foglalni és kiadni. Az oldal 191 országban, 34 ezer városban elérhető el, és több mint 2 millió hirdetéssel rendelkezik.

Idézőjel ikon

Itthon is óriási népszerűségnek örvend, a 2010-es évek elején jelent meg a magyar piacon, látogatottsága 2015-ben meghaladta a havi 50 ezret.

A GVH szerint a vállalat megsérthette a tisztességes tájékoztatás követelményeit, és ezzel több százezer magyar felhasználót is félrevezethetett, különösen a pénzvisszatérítés és a foglalási lehetőségek tekintetében.

Ezek a versenyfelügyeleti eljárás okai

Az Airbnb vélhetően nem tájékoztatta megfelelően a felhasználókat arról, hogy ugyanazokat a szállásokat más platformokon – vagy akár közvetlenül a tulajdonos saját oldalán – is lefoglalhatják. Ez a lényeges információ elhallgatása torzíthatja a fogyasztók döntéseit, és súlyos tisztességtelenségnek minősülhet.

Idézőjel ikon

A versenyhatóság az eljárás lefolytatására 3 hónapot biztosít, amely bizonyos esetben meghosszabbítható két alkalommal, egyenként legfeljebb 2 hónappal.

Az eljárás elindítása még nem jelenti a jogsértés kimondását, de a GVH már korábban is vizsgálta az Airbnb működését, akkor 40 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.

Kiemelten fontos, hogy az online szállásfoglalás területén minden piaci szereplő tisztességesen és átláthatóan működjön – főleg, ha magyar fogyasztók ezreit érintheti a gyakorlatuk.

Németh Anna
Németh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.