Legyen óvatos az üdülési jogokkal!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Legalábbis a Gazdasági Versenyhivatal szerint jobb, ha szemfülesek vagyunk. Mutatjuk, hogy mire érdemes fokozottan figyelni!

A Gazdasági Versenyhivatal egy sajtóközleményben adott hírt a hivatal üdülési joggal kapcsolatos tapasztalatairól, melyből kiderült, hogy bár a fogyasztók hallottak már az üdülési jogról, azért annak vásárlása esetén több probléma is felmerül a megtévesztő tájékoztatással kapcsolatban. 

„A GVH több versenyfelügyeleti eljárásban is vizsgálta az üdülési jog (időben megosztott üdülőhasználati jog, timeshare) továbbértékesítésével kapcsolatos üzleti gyakorlatot, valamint az annak népszerűsítésére szolgáló szóbeli tájékoztatásokat, amelyek miatt valamennyi vizsgált esetben jogsértést állapított meg, és bírsággal is sújtotta az érintett vállalkozásokat. A vizsgált ügyekben a cégek egyeztető előadásokon értékesítették az üdülési jogot, sokszor olyan fogyasztóknak, akik már rendelkeztek egyéb üdülőhasználati joggal. Ezekben az esetekben az üdülési jog továbbértékesítésére vonatkozó ajánlatok elsősorban olyan fogyasztóknak szóltak, akik életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt már nem tudják igénybe venni az üdülési lehetőséget, és egyre nagyobb teherrel jár számukra a megnövekedett összegű éves fenntartási díj befizetése.

Fotó: David Ramos / Europress / Getty

A GVH döntései szerint a rendezvényre invitáló telefonhívások, és az eseményen elhangzó tájékoztatások tartalma több szempontból is megtévesztő volt. A vállalkozás képviselői

- rendszerint olyan helyzetbe hozták a fogyasztókat, hogy döntsenek azonnal, hiszen a kedvező ajánlat csak a rendezvényen érhető el.

- hamis ígéretet tettek a fogyasztók meglévő üdülési jogának továbbértékesítésére, egy újabb üdülési jog megvásárlására késztetve őket, és valótlan tájékoztatást adtak nekik az árról és a beszámításról, mint árkedvezményről is.

- A régi üdülési jog eladása szinte egyáltalán nem fordult elő. Sokkal gyakoribb, hogy a fogyasztó végül két üdülési jog költségeit viseli.

Fotó: David Ramos / Europress / Getty

A GVH jelenleg is több hasonló ügyben folytat eljárást. Az ilyen gyakorlatból származó megtévesztések elkerülése érdekében hangsúlyozza a fogyasztók tudatosságának fontosságát, és javasolja, hogy mindenki

- higgadtan gondolja végig, hogy valóban szeretne-e egy kedvező ajánlat (pl. kedvezményes árú wellness-hétvége, meglévő üdülési jog eladása) ígéretével a hirdetett rendezvényen részt venni;

-fontolja meg, hogy tényleg elköteleződne-e, tervezte-e egy második üdülési jog költségeinek 20-30 évig történő viselését, ehhez hitel felvételét, vagy akár egyéb szolgáltatások, szállásajánlatok igénybevételét;

-mielőtt a szerződés aláírása mellett döntene, olvassa el az aláírandó szerződést és a kapcsolódó dokumentációt, amit megtehet nyugodt körülmények között akár az otthonában is, átbeszélve annak részleteit;

-vegye figyelembe, hogy a szerződést nem feltétlenül kell aláírnia, ha nem kívánja igénybe venni az ajánlatot, távozhat a rendezvény helyszínéről;

-ha a szerződés megkötését követően meggondolta magát, éljen a 14 napos elállási jogával. „- olvasható a felhívásban, ha további információra lenne szüksége az üdülési jog értékesítésével kapcsolatban, akkor ide kattintva a GVH oldalán talál részleteket az üggyel kapcsolatban.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.