Ezek most a legnépszerűbb települések a budapesti agglomerációban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A költözés olyan hosszú távú döntés, amelyről csak seregnyi szempont mérlegelésével lehet felelősségteljes döntést hozni. Megmutatjuk, melyek a legfontosabb tényezők.

Budapest lakossága folyamatosan nő, az újonnan épülő lakóparkok négyzetméterárai pedig szinte megfizethetetlenek. Nem csoda, hogy sokan inkább az agglomerációba költöznek, még ha ez azzal jár is, hogy naponta kell ingázni a fővárosba be és vissza. A Totalcar most olyan összeállítást készített, amelyben seregnyi szempont alapján rangsorolták a településeket az ingázás szemszögéből.

Egyre többeknél vetődik fel az agglomerációba költözés

Az agglomerációs települések közötti összehasonlítás során számos szempontot figyelembe vettek. Az ingázási távolság, a közlekedés minősége, az autópályák és gyorsforgalmi utak közelsége, valamint az ingatlanárak mind fontos tényezők. Minél hosszabb az ingázási idő és magasabb az ingatlanár, annál kevesebb pontot kapott egy település.

A közlekedés az egyik legfontosabb szempont, ha abban gondolkodsz, hogy kiköltöznél Budapestről
Fotó: Eric Yang / Getty Images Hungary

Budapest agglomerációjában régen is voltak olyan területi központként működő városok és jelentős közlekedési csomópontok, mint Vác, Szentendre vagy Gödöllő, azonban az elmúlt évtizedekben jó néhány városszéli üdülőtelep, mint például Érd vagy Dunakeszi is agglomerációs nagyvárossá nőtte ki magát. Az ilyen települések általában teljes egészében családi házas övezetekből állnak, a tömegközlekedés nehézkes bennük és előfordulhat, hogy a közszolgáltatások is akadoznak, hiszen nem ekkora lakosságszámra lettek tervezve.

A főváros környéki települések között Budaörs végzett az élen.

De nemcsak a komolyabb központok, hanem a közelükben található kistelepülések is szóba jöhetnek, hiszen korábban alig ismert falvakból mára több tízezres városok lettek. Ezek persze még így is csendesebbek a nagyvárosoknál, viszont általában nem fekszenek autópályák közvetlen közelében, és előfordul, hogy a vasúti fővonalak is elkerülik őket.

Idézőjel ikon

A kisebb városok közül Biatorbágy majdnem dobogós helyezést ért el.

Ugyanakkor a fővárostól távolabb eső, de jó tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkező települések alacsonyabb ingatlanáraik miatt jó alternatívát jelenthetnek a kiköltözni vágyóknak. Ha viszont rossz vasútvonalat választunk, akkor ingázóként hosszas, késésekkel teli szenvedésnek nézhetünk elébe, amelyek végén megbánjuk, hogy otthagytuk a sokat szidott Budapestet. A terület kötöttpályás pontszáma alapján Érd vezeti a rangsortÉrdemes alaposan áttanulmányozni a lap táblázatait, mert sok olyan szempontot vesznek figyelembe, amely mérlegelése hasznos lehet egy hosszú távú döntés meghozatalakor.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.