Ezer kedvese és két felesége volt: Che Guevara, a nőcsábász forradalmár

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Miközben a rossz nyelvek, számos forrás által megerősítve, Fidel Castro hosszú életében mintegy 35 000 nő intenzív jelenlétéről számolnak be, Che Guevarának „mindössze” ezer asszony beteljesült szerelmét tulajdonítják. Feleannyi évet sem élt, mint egykori barátja, de két házasságra és minimum öt gyermekre a legnagyobb forradalmi láz közepette is jutott ideje.

Két feleség és ezer szerető: szűk 4 évtized alatt Ernesto Guevara intenzívebb életet tudhatott magáénak, mint sokan matuzsálemi korukra. 

Che Guevara mozgalmas élete

Ernesto Guevara életének 38 éve alatt volt betegeskedő asztmás, mégis tehetséges sportoló és az irodalom iránt szenvedélyesen érdeklődő kisgyerek Argentínában, mérnökhallgató-jelölt, egyetemista az orvosi karon, idealista kalandor, utazó Bolíviában, Peruban, Ecuadorban, Panamában, Costa Ricában, Nicaraguában, Hondurasban, Salvadorban és Guatemalában, lett belőle bőrgyógyász doktor, forradalmár, börtönerőd-parancsnok, a kubai Nemzeti Földreform Intézet, majd pedig a Kubai Nemzeti Bank elnöke, később ipari miniszter, s még sok egyéb mellett szerető, férj és édesapa.

Ez nem George Clooney egy korai szerepében, hanem Che Guevara a forradalmár szerepében, akiért rajongtak a nők
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Che Guevara és a nők

Életrajzírói az alig 15 éves Ernesto első szerelmeként unokatestvérét, Carmen Córdoba de la Sernát említik, aki iránt gyengéd érzelmeket vélt táplálni a későbbi ikon, nők és forradalmárok, de leginkább forradalmár nők ezreinek bálványa. Első ismert kapcsolata 20 éves kora körül egy arisztokrata lányhoz, María del Carmen Ferreyrához fűzte. Chichinát, azaz María del Carment Ernesto legalább kétszer feleségül is kérte, de a lány szüleinek ellenzése miatt a szerelemből házasság sosem lett. Egyetemista társával Tita Infantéval filozófiai és irodalmi eszmecseréi nyűgözték le, és nem nagyon állt ellen az édesapja bejárónői jelentette kísértéseknek sem. Később pedig utazásai során is gyakran kötődött gyengéd szálakkal a gyengébbik nem tagjaihoz: első útja alkalmával például egy marxista orvos perui asszisztenséhez, utolsó utazása során pedig a német Tamara Burkéhoz, akit Csehszlovákiában ismert meg. De mindkét feleségét is kalandos utazásain sodorta elé a gondviselés.

Che Guevara, a férj

A nők kedvence, Che Guevara
Fotó: Michael Nicholson / Getty Images Hungary

Miután arisztorata első szerelme többször is kikosarazta, az érettebb Che érdeklődését már más társadalmi helyzetű és felfogású nők keltették inkább fel. Első feleségét, a perui származású, de száműzetésben lévő Hilda Gadeát a guatemalai kormány megbuktatása idején ismerte meg, s 1955-ben Mexikóban feleségül is vette az addigra már várandós baloldali fegyveres aktivistát. Politikai és vallási meggyőződésük miatt templomi esküvőre nem került sor, de maga a kapcsolat sem élte sokkal túl Hilda lányuk 1956-os születését. Ettől még a forradalmi tűz nem csillapodott ereiben, s eszmei elkötelezettsége szerelmeinek tárgyában továbbra is testet öltött. Második feleségét, a 22 éves Aleida March Torrest ugyanis Escambay dzsungelében ismerte meg, amikor az csapataihoz verődött. A 22 éves lány éppen rendőrségi kőrözés alatt állt, a vád a felkelők támogatása volt. Miután 1959 elején a kubai fővárosba diadalmasan bevonultak, sietve rendezte sorait Hildával a válás papírmunkájának intézésével, majd elvette új kedvesét, Aleidát. 

Che Guevara, az édesapa

Aleida négy gyermeket szült Ernestónak, noha a forradalmi események és a férj hosszú afrikai útja miatt a pár viszonylag kevés időt tölthetett együtt.

Che Guevara és a nők legszerencsésebbike(?), Aleida, ahogyan nászútjukra indulnak
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Így Aleidita, Camilo, Celia és Ernestito sem lehetett sokat 1967-ben kivégzett édesapjukkal, de híres atyai szigorát így is megtapasztalhatták. Az azonban nem gátolta meg Che Guevarát abban, hogy – egyes életrajzírói szerint – házasságon kívüli gyermeket nemzzen egy Lidia Rosa López nevű nővel, a kis Omar Pérezt viszont a forradalmár soha nem ismerte el fiának.

Ha érdekel Fidel Castro szenvedélyes szerelmi élete is, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk szíves figyelmedbe.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.