A hosszú nyak halálos hagyománya: a padaung törzs nőideáljai

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mi a közös a dél-afrikai ndebele törzs és a ma Thaiföldön élő padaung törzs nőtagjaiban? A nyakuk. Pontosabban az a nyakék, ami összeköti őket őseik hagyományaival, és ami törzseik esetében a női princípium alapja.

A hosszú nyakú nők nemcsak ebben a két kultúrában számítanak a nőiesség szimbólumának, hanem például a modern nyugati társadalmakban is. Csakhogy e két törzs esetében a nyak jelentősége már rég nem csak a szépséggel függ össze, mert identitásképző hatása van. De a főszerep itt nem csak a nyaké, hanem az azt meghosszabbító réz- vagy éppen aranygyűrűké.

Barbárság vagy kultúra

Az egykor Burmában élő padaung (avagy hosszú nyakú) törzs tagjai Thaiföldre menekültek át az elmúlt évtizedekben, közösségük nőtagjai ma turista látványosságnak számítanak, a lányok ugyanis 5 éves koruktól fogva minden évben egy sárgarézkarikával díszítik a nyakukat, ezek a karikák az évek során pedig egyre gyűlnek. A tévhit szerint ezzel a módszerrel a nyakukat nyújtják, a nyakcsigolyáik közötti távolságot növelik, ezzel szemben a gyűrűk valójában a lányok, nők kulcscsontját feszíti lejjebb, ami kissé még bordáikat is deformálja. Emiatt keltik azt az illúziót, hogy a nyakuk lett hosszabb, ami miatt sokan zsiráfnyakúaknak csúfolják őket. Ennek az eljárásnak az a kockázata, hogy a gyűrűk alatt elsorvadnak a nyakizmok. Ha hirtelen meg kellene válniuk a gyűrűktől, az ékszer miatt deformált nyakuk, sorvadt izmaik iszonyatos fájdalmakat okoznának viselőiknek a hétköznapokban. Csakhogy eszük ágában sincs leszedni a gyűrűket, ennek pedig több oka is van. Ha csak a szikár tényekre vagyunk kíváncsiak, akkor érthetetlennek, sőt egyenesen barbárnak tűnhetnek ezek a szokások egy nyugati szemlélő számára. De ha a társadalmi kontextust, a hagyományokat és a hagyományok mögött megbújó gyakorlatias okokat is megismerjük, akkor más megvilágításba kerül ez a szokás.

Létfenntartás és tudatosság a hagyomány mögött

E tradícióval kapcsolatos kutatások arra világítottak rá, hogy számos okra vezethető vissza ezeknek a nyakékeknek a viselése. Az egyik ilyen kézenfekvő ok az ékszerek anyagában keresendő. A gyűrűk ugyanis nem csak rézből, hanem aranyból is készülhetnek, ami a család anyagi hátterét jelzi. A hosszú nyak emellett a szépség szimbóluma ezeknél a közösségeknél, sok helyen továbbá a gyűrűk a feleségek házastársukhoz kötődő hűségét jelzik. A Mianmar területén is élő népek körében folytatott kutatások rávilágítottak arra, hogy a nyakékek a nők védelmét is szolgálhatták, az Indokínában elterülő esőerdőkben élő tigrisek ugyanis óriási veszélyt jelentettek a helyi törzsekre. A tigrisek rendkívül hatékony ragadozók, akik a nyakuknál fogva igyekeznek végezni az áldozatukkal, mivel a nyaki véredények roncsolásával azonnal véget vethetnek a tápláléklánc alacsonyabb fokain elhelyezkedő élőlények földi tengődésének.

A nyakgyűrű hordása az életmódra is hatással van
Fotó: pengpeng / Getty Images Hungary

Egy másik elképzelés szerint a nyakat hosszabbnak láttató gyűrűk más törzsek számára visszataszítónak tűnnek, így kisebb az esély arra, hogy elrabolják a közösség nőtagjait (ez utóbbi nézet még akkor is megállhatja a helyét, ha nehéz elképzelni, hogy a törzsek történetének egy pontján valaki megáll a falu közepén, és azt mondja: na ebből elég, hölgyeim, mostantól hosszú nyakatok lesz!)

A Dél-Afrikában és Zimbabwe területén élő ndebele törzs tagjai dzilának hívják a főként rézből készült nyakéküket, amit házas nők hordanak, de korábban férfiak is viselték. A gyűrűk száma ezeknél a törzseknél is a gazdagságot, státuszt, illetve a nő életkorát jelzi. Csakhogy minél nagyobb a gyűrűk száma, annál nehezebb a nyakék, súlya elérheti akár a 4-5 kilogrammot is.

A ndebele törzs nyakgyűrűit ötvösök készítik, akik a megrendelő méretére igazítják a munkákat, amit sok esetben szofisztikált motívumokkal díszítenek. Mivel ezek a gyűrűk nagyon drágák, sokszor az új generációk is megöröklik őket. A ndebelék azt tartják, hogy a nyakgyűrűk viselését őseik írták elő, emiatt hiába lehet kényelmetlen a viselése, a törzs tagjai mind a mai napig ragaszkodnak hagyományaikhoz, a gyűrűk és a hozzá tartozó különleges öltözetek viseléséhez. Az elmúlt években viszont a globalizáció és nyugati világunk dekadens kényelme elérte a fiatalokat, így a rézgyűrűket többen műanyagra cserélték a biztonságosabb és kényelmesebb viseletért.

Élet a gyűrűkkel

A nyakékek – legalábbis az ázsiai törzseknél – nem alkotnak egy teljes gyűrűt, az esetek egy részében nyitottak, de döntő többségük egy teljes spirálból áll. Ha valaki hasonló gyűrűk viselésére adná a fejét, jobb, ha pár tényezőt figyelembe vesz. Például, ezeknek a nyakékeknek a hordása nemcsak a kinézetet, hanem a teljes életmódot megváltoztatja. Vegyünk csak egy egyszerű példát, a vízivást. Mivel a gyűrűk miatt nem lehet a fejet hátra dönteni, ezért az iváshoz feltétlenül szükség lesz szívószálra. A gyűrűk ezenfelül fel tudnak forrósodni, illetve ki is dörzsölhetik viselőjük állát, ami miatt kenőcsöket vagy puha ruhát kell használniuk a sebek kezelésére vagy az irritáció megelőzésére.

Ha a cikk meghozta a kedvedet a nyakgyűrű viseléséhez, vagy csak elutaznál, hogy megnézd Thaiföld érdekességeit, olvasd el következő cikkünket is! 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.