Elképesztő hatalomra és vagyonra tett szert a 18. és a 19. században a Brit Kelet-indiai Társaság. Hatalmas birodalmak uralkodói rettegtek a vállalat kegyetlen vezetőjétől, Robert Clive-tól, aki irgalmat nem ismerő módszerekkel építette ki a világ első multinacionális részvénytársaságát.
India és az akkori világ életében jelentős dátum volt 1765 – a valaha hatalmas Mogul Birodalom vezetője, Shah Alam ekkor írta alá azt a dokumentumot, amely tulajdonképpen átadta Bengália teljes vagyonát és uralmát a briteknek. Helyesebben Robert Clive-nak és a Brit Kelet-indiai Társaságnak. A később fennkölten allahabadi szerződésnek nevezett egyezmény tartalmába azonban valójában semmi beleszólása nem volt az indiai uralkodónak. A dokumentum átadta az adószedés jogát a Robert Clive által kinevezett kereskedőknek és tisztségviselőknek, vagy, ahogy az írás fogalmaz,
„a nagy és hatalmas, a nemesek között is a legnemesebb, a jeles harcosok vezére, a mi hűséges szolgánk és őszinte jóakarónk, aki méltó uralkodói kegyeinkre, az Angol Társaság”
számára. Az ezt követő közel száz évben gátlástalan módszereiknek köszönhetően a vállalat elképesztő hatalomra és vagyonra tett szert.
Jelentéktelen kereskedőtársaságként indult
A Brit Kelet-indiai Társaság 1600-ban jött létre, egy évvel azután, hogy 80 kereskedő kérvényezte I. Erzsébet angol királynőtől, hogy kizárólagos jogot kapjanak arra, hogy keleten kereskedjenek. Akkoriban teljesen újnak számító módon hozták létre vállalatukat: ez volt a kor első részvénytársasága. A britek előtt a spanyol armada pusztulása révén nyílt meg a lehetőség arra, hogy Indiával és más távol-keleti országokkal kereskedjenek.
A vállalat felemelkedésében az is komoly szerepet játszott, hogy ekkoriban a valaha hatalmas Mogul Birodalom már csak árnyéka volt korábbi önmagának. 1739-ben ugyanis Nádir perzsa sah elképesztően sikeres hadjáratot vezetett Indiába. Mintegy 150 ezres seregével legyőzte az ellene küldött 1,5 milliós indiai hadat, és kifosztotta az egész birodalmat. Ekkor szerezte meg a híres Pávatrónt, illetve a Kúh-i Núr és a Darja-je Núr hatalmas gyémántokat. Olyan elképesztő gazdagsággal tért haza Iránba, hogy három évre minden adót eltörölt otthonában.
Egész Indiát ők uralták
A vereség hatására meggyengült birodalom már könnyű préda volt a gátlástalan Kelet-indiai Társaság számára. A terjeszkedés apró lépésekkel indult, kereskedőpontok létrehozásával. Ekkor még komoly vetélytársai voltak a briteknek a többi között a franciák. Mindkét európai kereskedőtársaság egymás után törte le – hol fegyverrel, hol kereskedelmi bojkottal – a szétforgácsolódott, különálló államokat, folyamatosan növelve befolyását. A fordulópontot a palási csata jelentette, ahol szembe kerültek egymással a britek és a franciák által támogatott bengáli erők. Noha a franciák jelentős túlerőben voltak, ám egyes indiai vezetők árulásával sikerült győznie a Brit Kelet-indiai Társaságnak. Az összecsapásban megölték az utolsó független bengál navábot (kormányzót), Szirádzsuddaulát, utódja, Mír Dzsaffár már brit ellenőrzés alatt uralkodott.
A csata után a vállalat vagyona elképesztő méreteket öltött: a vesztesektől a társaság mintegy 2,5 millió fontnyi vagyont szerzett – ez mai árfolyamon 250 millió fontnak felel meg.
Innen már egyenes út vezetett az allahabadi szerződéshez, amely után pár évvel a Kelet-indiai Társaság 250 tisztségviselőjét már 20 ezer katona támogatta. Mintegy ötven év elteltével uralmát megszilárdította az egész szubkontinensen – 1803-ra 260 ezer katonája volt, kétszer annyi, mint magának a brit kormányzatnak.
Kínában is megvetették a lábukat
Nem India volt az egyetlen ország, ahol a Kelet-indiai Társaság tevékenykedett. Indiából Kínába például ópiumot szállítottak – a jövedelmező vállalkozást akkor sem adták föl, amikor Tao-kuang, Kína császára betiltotta a kereskedelmet, látva a narkotikum szörnyű hatásait. Ez a szembenállás vezetett az első ópiumháborúhoz, amelyből a britek és a társaság került ki győztesen: ekkor került Hongkong brit fennhatóság alá.
A korrupció és a kegyetlenség lett a vállalat veszte
A népesség kegyetlen kizsákmányolásával a társaság akkor sem hagyott föl, amikor hatalmas éhínség sújtotta Bengáliát. Ennek következtében ebben az időszakban olyan mértékben csökkent a vállalat bevétele, hogy hatalmas tartozásokat halmozott föl a brit koronával szemben. Noha a kormányzatnak nem állt érdekében, hogy a társaság összeomoljon – például azért sem, mert több parlamenti képviselő részvényese volt a Kelet-indiai Társaságnak –, az nyilvánvalóvá vált, hogy valaminek változnia kell. A vállalat megkapta a brit központi banktól a hatalmas, mintegy 1 millió fontos mentőcsomagot, ám cserébe megszületett az úgynevezett Regulating Act, amely lehetővé tette a kormányzat számára, hogy ellenőrizze a társaságot.
Noha ekkor úgy tűnhetett, hogy ismét minden rendben van, a problémák később csak sokasodtak. 1788-ban korrupció és indiaiak kifosztása, meggyilkoltatása miatt vád alá helyezték Warren Hastings főkormányzót (ő Robert Clive-ot követte a társaság vezetői posztján). Az 1857-es szipojlázadás pedig már a vég kezdete volt. A felkelésnek régóta húzódó gazdasági, kulturális és társadalmi okai voltak, ám a végső csepp a pohárban az volt, hogy
olyan puskaportartót vezettek be a britek az indiai származású hadtesteknél, amelyek állítólag disznó- és tehénzsírral voltak kezelve.
Ez mind a hindu, mind a muszlim katonákat felháborította, és kirobbantotta a felkelést. A háborút kilenc hónap után sikerült a Kelet-indiai Társaságnak levernie, és iszonyatosan kegyetlen megtorlással büntette.
Az akasztások és kínzások híre eljutott Angliába is, és hatalmas felháborodást keltett. Ennek hatására 1859-ben a vállalat vagyonát államosították, ekkortól lett a brit királynő India ura. A társaság még 15 éven keresztül működött, végül 1874-ben szűnt meg végleg.
Olvasd el ezt a cikkünket Magyarország valaha volt gyarmatáról, kattints ide!
