Közönséges zsebtolvajként kezdte a világ egyik leghírhedtebb bűnözőnője

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár keveset beszélünk róluk, de a nők között is szép számmal akadtak bűnözők a történelem során. Itt van például Moll Cutpurse, akit a 17. századi angliai alvilág leghírhedtebb női tagjaként tartanak számon. Ha az életét és a tetteit nézzük, ezen nincs is mit csodálkozni.

Az 1584-es születésű Moll Cutpurse afféle mitikus figurává vált, miután az igencsak mozgalmas és bűnökben gazdag életével kapcsolatos történelmi anyagok nagy része meglehetősen hiányos. Ráadásul a róla szóló történetek sorát az idők alatt megszépítették, amelyből még egy kicsit el is vettek, meg hozzá is adtak. Kristálytisztán tehát senki sem látja, mennyire volt romlott az élete, egy valami azonban mindenki számára világos: Moll Cutpurse a 17. századi angliai alvilág leghírhedtebb női tagja volt.

A mindenki eszén túljáró Mary Frith

Moll Cutpurse 1584 körül egy suszter lányaként született Mary Frith néven, a törvénnyel 1600-ban találkozott először, ekkor pénztárcalopás miatt vádat is emeltek ellene Middlesexben. A nőiesnek nem mondható viselkedése okán Mary családja sokat bosszankodott a lány miatt, így azért, hogy „megszabaduljanak tőle”, miniszterként dolgozó nagybátyja ötletén felbuzdulva, 1609-ben a kikötőbe csalták azzal az ígérettel, hogy ott megnézhet egy birkózómeccset. Igen ám, csakhogy Mary családjának esze ágában sem volt sporteseményre vinni a lányt,

Idézőjel ikon

helyette egy Észak-Amerikába tartó hajóra csábították fel, bízva abban, hogy New Englandben majd megjavul.

Azzal viszont nem számoltak, hogy a minden hájjal megkent lányuk – kijátszva őket – el sem utazik. Egyes történetek szerint Mary a meccsre vitt, fogadásra szánt pénzzel alkudta ki a hajón, hogy vigyék vissza a partra, egy másik legenda szerint viszont még azelőtt kiugrott a hajóból, mielőtt az elindult volna.

Innen a Moll Cutpurse becenév

Nem sok idő telt el ezután, amikor is egy zsebtolvajcsoporthoz csatlakozott, ahol hamar kitanulta a bűnös mesterséget. Hozzá hasonló életű, londoni tinédzserekkel vette körbe magát, akik egy igencsak trükkös módszerrel „dolgoztak”: az áldozataik ruhájából vágták ki a pénztárcát. E módszer miatt kapta Mary a Moll Cutpurse becenevet is.

Férfiruhába bújt, és le sem vette

A Maryből Mollá lett fiatalnak volt egy igencsak különleges tulajdonsága, méghozzá az, hogy ő tulajdonképpen női ruhában alig mutatkozott. A Mary történetét ismerők szerint a lány valószínűleg a húszas éveiben kezdett férfiruhába öltözni, amelyet jól bizonyít az is, hogy

az első letartóztatásairól szóló feljegyzésekben még nem volt szó ruházati szabálysértésről.

Azt, hogy miért palástolta el valódi énjét, nem tudják biztosan, de valószínűleg köze lehetett a kocsmai fellépéseihez. Mary Frith ugyanis énekes, táncos, lanton kísért, komikus zenei előadásaival kápráztatta el a nagyérdeműt, természetesen férfiruhában. Innentől pedig kinyílt számára a világ, ugyanis az italozók után egyre több helyen mutatta be, mit tud. Egyes feltétélezések szerint általában a legforgalmasabb helyeken fordult meg, hogy a trágár dalain és rigmusain hüledező közönségében egyszerűbb legyen a dolga Mary zsebtolvajtársainak.

William Banks híres lova, Marocco
Fotó: powerofforever / Getty Images Hungary

Élvezte, hogy másokat megbotránkoztat

Öltözködési stílusa és fellépései sokak figyelmét felkeltették, köztük számos íróét is. Állítólag William Shakespeare is megemlíti egy művének egy jelenetében, amint a londoni Charing Cross és Shoreditch városrészek között William Banks híres lován, Maroccón lovagolt. Azt mondják, hogy egy zászlót és egy trombitát is vitt magával, hogy cselekedetének drámai jelleget kölcsönözzön. A feljegyzések szerint feltűnő utcai jelenléte nem kis felháborodást okozott, a tömeg egy része le akarta húzni a paripáról, sokaknak viszont nagyon is tetszett a férfiruhába öltözött Mary műsora. Kétségtelen, hogy 

Idézőjel ikon

Frith élvezte az általa felkeltett figyelmet, és azt, hogy teátrális módszerei kényelmetlenséget okoznak másoknak.

Kicsapongó élet, kéjes társaság

Nyilvános akcióit a törvény sem nézte jó szemmel, illetlen öltözködése miatt 1611 decemberében le is tartóztatták, sőt akkor azzal is megvádolták, hogy prostitúcióban is részt vett. Mi több, később egy kihallgatása során azt is be akarták vele ismertetni, hogy rendszeresen kéjes, kicsapongó társaságban múlatta az időt, mi több, nemcsak árulta a testét, hanem más nőket is erre bátorított. Noha Mary tagadta a vádakat, korabeli letartóztatási jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy a prostituáltak férfinak álcázták magukat azért, hogy kevésbé feltűnőek legyenek a hatóságok számára, no és azért, hogy álruhában meglátogassák a szeretőjüket, vagy hozzájuk is szökjenek. E tettei miatt Frithnek vezekelnie kellett a Szent Pál-székesegyház templomkertjében lévő szószéknél, a Szent Pál-keresztnél, ahol John Chamberlain, az Erzsébet korabeli és jakobinus kori London életének híres megfigyelője 1612. február 12-én kelt levele szerint:

Frith bűnbánóan viselkedett, még sírva is fakadt.

Később aztán kiderült, hogy szó sem volt ott megbánásról, a résztvevők csupán egy tökéletesen alakított szerepet láthattak egy részeg főszereplővel.

Ekkor kezdődött csak igazán a bűnös élet

Mary természetesen nem tért jó útra, sőt ezután még nagyobban játszott. 1614-re a Fleet Street északi oldalán lévő házában a lopott áruknak hozott létre egy lerakatot, ahova a tolvajok elvihették az elorozott zsákmányukat. A bűnözőknek itt fizettek a behozott értékekért, a házban tartott tárgyakért pedig jöhettek a lenyúlt tulajdonosok, akik természetesen fizetség fejében kaphatták vissza a tőlük elcsent értékeket. Ezen eljárás ellen tulajdonképpen senkinek sem volt kifogása, hiszen gyakran gyorsabb és egyszerűbb volt, mint bírósági úton visszaszerezni a vagyont. Ráadásul az egészben az volt a furcsa, hogy ezt tulajdonképpen a hatóságok is engedélyezték, hiszen Frith sok helyi tolvajt ismert, akiket, ha érdeke úgy kívánta, rendőrkézre tudott juttatni, és ami azt illeti, a hatóságoktól szerzett információi a bűntársaknak is jól jöttek. 

Mary Frith életének minden pillanata bűnös volt
Fotó: powerofforever / Getty Images Hungary

Boldog, érdekmentes házasság?

Ami Mary szerelmi életét illeti, 1614. március 23-án feleségül ment Lewknor Markhamhez. Gervase Markham, aki valószínűleg Lewknor apja lehetett, termékeny szerző volt, legismertebb műve az 1615-ben írt The English Hus-wife, amely egy útmutató a „mintaszerű” nőhöz. A jelek szerint Frith és Lewknor Markham házassága sem volt túl őszinte kapcsolat: a férfi a végrendeletében sem szerepelt, még az is lehet, hogy soha nem is éltek együtt, ráadásul az egyik bírósági tárgyalás során Frith még arra sem emlékezett, hogy mióta voltak házasok. Az viszont biztos, hogy új családi státusza igencsak jól jött neki, hiszen ezt néha a törvénnyel szembeni pajzsként használta fel. Ez pedig nem jelentett mást,

minthogy a leánykori neve alatt ellene indított pereket elhárítsa azzal, hogy férjhez ment.

Az 1662-es Mrs. Mary Frith élete és halála című állítólagos – egyesek szerint feltételezhetően csak kitalált – önéletrajzban lévő beszámoló szerint Frith később új tervbe kezdett. A prostituáltak és Elizabeth Holland, a jól ismert bordélyház-tulajdonos barátjaként Frith megállapította, hogy amíg az egyre virágzó iparág csak a férfiakat szolgálja ki, addig a jómódú nők körében kiaknázatlan piacot jelentenek a vonzó férfikísérők. A háza így lassanként katonákkal és más „gavallérokkal” kezdett megtelni, akik persze nemcsak munkáért, hanem szeretőt kereső nők miatt is érkeztek.

Még egy tábornokot is megsebesített

Mary Frith életét, mondhatni, az utolsó pillanatig behálózta a bűn. Az 1659. július 26-i, vízkór miatt bekövetkezett halála után több életrajzot írtak róla. Az egyik ilyenben olvasható az is, hogy őrültsége – amelyből végül kigyógyult – miatt még kórházban is volt, sőt olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy az 1642-ben kipattant polgárháborúban Thomas Fairfax tábornokot is kirabolta, majd karon lőtte. Az emiatt kilátásba helyezett akasztófa általi halált megúszta, miután lefizette az ebben eljáró hatóságot.

Ha szeretnél egy magyar nőről is olvasni, aki férfinak öltözve követett el különféle bűnöket, akkor ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.