A tragikus sorsú grófnő révén csörgedez III. Károly ereiben magyar vér is

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy igazi szerelmi házasság köttetett Rhédey Klaudia és Sándor württembergi herceg között. Bár egyik család sem támogatta frigyüket, végül hat boldog év jutott nekik. És egy híres leszármazott, aki ma Nagy-Britannia uralkodója.

Ritka volt abban az időben, hogy a nemesek az érzéseik alapján kössenek házasságot, ám Rhédey Klaudia, aki a tágabb rokonságában erdélyi fejedelemmel is büszkélkedhetett, azt követte, amit a szíve diktált. Sajnos csak rövid boldogság jutott nekik férjével, Klaudia tragikus halála korán özvegységre juttatta a herceget.

Rangon aluli frigyet kötöttek

Rhédey Klaudia Zsuzsanna 1812-ben született Erdőszentgyörgyön, és a család kastélyában nevelkedett. Ő volt Rhédey László és Inczédy Ágnes egyetlen gyermeke, aki megérte a felnőttkort, így nem meglepő, hogy a családban óriási volt a riadalom, amikor 17 évesen Klaudiát magas láz döntötte ágyba, és még vérszegénységet is megállapítottak nála. Így aztán szülei úgy döntöttek, Bécsbe utaznak, hogy a legjobb orvosok kezeljék lányukat. Szerencsére a fiatal nő hamar erőre kapott, és a szerelem is rátalált.

1832-ben egy sétalovaglás során a császárvárosban ismerkedett meg Sándor Pál Lajos württembergi herceggel, akinek rokonságában olyan magas rangú nemesek voltak, mint József nádor vagy maga a württembergi király.

Az apa, Lajos Frigyes württembergi-tecki herceg azonban úgy érezte, fia rangon aluli frigyet készül kötni, és egyenesen megtiltotta, hogy házassági ajánlatot tegyen a grófkisasszonynak. Ez azonban Klaudia apjának is a fülébe jutott, és olyannyira feldühödött, hogy kijelentette, neki viszont olyan vő nem kell, aki nem tud magyarul, és részéről lezártnak is tekinti az ügyet.

Rhédey Klaudia, III. Károly szépanyja
Fotó: Wikimedia Commons

Azon nyomban hazarendelte Klaudiát Erdőszentgyörgyre. Ám a fiatalok kitartottak; Sándor megtanult magyarul, hogy választottja apja megenyhüljön, aki végül halálos ágyán áldását adta a házasságra. 1835. május 2-án keltek egybe. Ám mivel a frigy ennek ellenére rangon alulinak számított, a herceg és utódai nem örökölhették a württembergi király címét, be kellett érniük a Hohenstein grófja titulussal. 

„Itt hagyott egyedül ezen a földön”

A korabeli beszámolók szerint a fiatalok igazi boldogságban éltek. Három év alatt három gyermekük született; 1836-ban Klaudina Henrietta, 1837-ben Ferenc Pál és 1838-ban Amália Jozefin. Klaudia 1841-ben negyedik gyermekükkel volt várandós, amikor az év szeptemberében Erdőszentgyörgyről Pettauba indult, hogy meglátogassa férjét, akit a helyi hadosztály parancsnokaként oda vezényeltek. Néhány kilométerrel Graz előtt azonban a Klaudiát szállító hintó beborult az árokba, és a grófnő erősen megütötte az oldalát. Ám azt mondják, akkor már annyira vágyakozott a férje után, hogy lóra ült, és így folytatta az utat.

Mire megérkezett Sándorhoz, már nagyon rosszul volt. Végül nyolc napig tartó kínszenvedés után Klaudia és születendő gyermeke is meghalt.

Utolsó kívánsága az volt, hogy vigyék haza Erdőszentgyörgyre, és ott temessék el. A 800 kilométeres út másfél hétig tartott, és úgy tudni, férje egyetlen percre sem adta át a koporsót szállító kocsi gyeplőjét. A koporsóra Sándor ezt a szöveget vésette: „Itt nyugszik az a nő, aki soha bánatot nem okozott nekem, csak örömöt. Bánatot csak most az egyszer, amikor itt hagyott egyedül ezen a földön.” 

Férje, Sándor herceg soha nem nősült újra
Fotó: Wikimedia Commons

Károly király is járt Erdőszentgyörgyön 

Sándor anyósa, Inczédy Ágnes segítségével nevelte fel a félárván maradt gyermekeket, végig magyarul beszélt velük, és soha többé nem nősült meg.

A legenda szerint Klaudia szívét bebalzsamoztatta, és azt kérte, ha követi feleségét a sírba, koporsójára tegyék rá a becses szervet tartalmazó ládikát.

Rhédey Klaudia fia, Ferenc, Teck hercege 1866-ban vette feleségül Mary Adelaide brit hercegnőt, aki III. György brit király unokája volt. Tehát Klaudia a néhai II. Erzsébet királynő ükanyja, III. Károlynak pedig a szépanyja volt.

Klaudia szobra Erdőszentgyörgyön
Fotó: Wikimedia Commons

Az angol királyi család többször is járt Erdőszentgyörgyön – unokája, Mária tecki hercegnő, a leendő trónörökös feleségeként 1905-ben járt itt, de 2008-ban III. Károly is, akkor még walesi hercegként ellátogatott Klaudia nyughelyére. Sőt, azt is többször kiemelte erdélyi és magyarországi látogatásai során, hogy bizony magyar vér is csörgedez az ereiben. 

Ha szeretnéd magad próbára tenni, hogy mennyire ismered az angol királyi családot, oldd meg kvízünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk