A deepfake korában a régmúlt médiahackjei kedves bolondozásnak tűnnek. Cikkünkben a felidézett híres átverések egyike egészen a sajtóipar megszületésének idejére nyúlik vissza, amikor még senki nem sejtette, hogy a megszülető bulvárlapok a hoaxok melegágyai lesznek.
A megtévesztés, az álhír jelenléte életünkben óvatosságra int. De próbáljuk meg elképzelni, hogy létezett még egy ártatlan kor, amikor az emberek nem voltak semmilyen szinten tudatos médiafogyasztók, hiszen éppen csak megjelentek a tömegmédia különböző formái az életükben.
Igaz, ez nem a legjobb indok, mert harmadik példánk pont görbe tükröt tart elénk. Hiába telt el közel 200 év a sajtóipar megszületése óta, még mindig vannak, akik a legátlátszóbb médiahacknek is bedőlnek.
1. A rádió első trollja – Orson Welles közvetítette az ufók támadását
Orson Welles tömeghisztériát idézett elő rádiójátékával, legalábbis erről szól a fáma. A rádiószínház olyan hitelesen adott elő egy feltételezett marslakótámadást, hogy az ötletadónak nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie, de legalábbis nyilatkozatában hangsúlyoznia kellett, hogy nem szándékos pánikkeltés volt a célja.
1938. október 30-án Welles és kollégái H. G. Wells klasszikus sci-fi regényét, a Világok harcát adták elő rádióműsorukban, melyben a marslakók támadást intéznek a Föld ellen. A történetet a 19. századi Anglia helyett a kortárs Amerikába helyezték át, és úgy tettek, mintha valódi rádiós tudósításról lenne szó, melyben döbbent riporterek számolnak be a világűrből érkezett invázióról. A rádiójáték hatásáról csak a korabeli bulvársajtóból értesülhetett az ország, szenzációhajhászás céljából eltúlzóan mutatták, hogy több százezer ember menekült pánikba esve a marslakók elől.
Későbbi médiakutatások szerint az újságok csak megragadták az alkalmat, hogy a rádiót mint hírforrást lejárassák. Az újságipar felnagyította a pánikot, hogy bebizonyítsa a hirdetőknek és a szabályozó hatóságoknak, hogy a rádió vezetése felelőtlen, és nem lehet benne megbízni.
Az ötletadó, Welles a This Is Orson Welles című könyvben Peter Bogdanovichcsal folytatott beszélgetésében azt állította, hogy előre látta a pánikot, de annak mértékét nem. „Hat perccel azután, hogy adásba kerültünk, a rádióállomások telefonközpontjai országszerte úgy világítottak, mint a karácsonyfák” – mondta Welles. „A házak kiürültek, a templomok megteltek; Nashville-től Minneapolisig az emberek az utcákon szaladgáltak jajveszékelve, ruháikat szaggatva.”
2. Furcsa életformák a Holdon – szatíra vagy átverés
1835. nyarán a New York Sun napilapban megjelent egy hatrészes cikksorozat, amely a Holdon lévő élet felfedezését jelentette be.
A The Great Moon Hoax néven ismert cikkeket állítólag az Edinburgh Journal of Science című folyóiratból vették át, szerzője dr. Andrew Grant volt, akit Sir John Herschel, a kor híres csillagászának munkatársaként írtak le. Herschelről akkoriban ismeretes volt, hogy a dél-afrikai Fokvárosban egy új, nagy teljesítményű távcsővel felszerelt obszervatórium létesítésében vett részt. Grant leírása szerint Herschel
bizonyítékot talált a Holdon található életformákra, köztük olyan fantasztikus állatokra, mint az egyszarvúak, a kétlábú hódok és a denevérekre emlékeztető szőrös, szárnyas humanoidok.
A cikkek élénk leírást adtak a Hold földrajzáról is, hatalmas kráterekkel, ametisztkristályokkal, sebes folyású folyókkal és buja növényzettel.
A színes fantázia sokkal izgalmasabbnak tűnt a valóság helyett: az Edinburgh Journal of Science már évekkel korábban megszűnt, Grant pedig kitalált figura volt. A cikkeket valószínűleg Richard Adams Locke, a Cambridge-i Egyetemen tanult Sun-riporter írta. Az egészet szatírának szánta, hogy kigúnyolja a földönkívüli életről szóló korábbi, komolynak minősített spekulációkat, különös tekintettel Thomas Dick tiszteletes, népszerű tudományos író munkásságát, aki bestsellereiben azt állította, hogy csak a Holdnak 4,2 milliárd lakója van.
Az újság végül ősszel beismerte, hogy a cikksorozat átverés volt.
3. Tiltsák be a DHMO-t! – görbe tükör
1997 tavaszán egy 14 éves fiú iskolai tudományos projektje meggyőző érveket hozott fel egy veszélyes kémiai vegyület, a dihidrogén-monoxid (DHMO) betiltása mellett. Az indiai Nathan Zohner 50 diáktársának előadást tartott Dihidrogén-monoxid: a láthatatlan gyilkos (Dihydrogen-monoxide: The Unrecognized Killer) címmel, amely pontosan bemutatta a DHMO veszélyeit, és meggyőzte a diákok többségét, hogy a betiltását követeljék. A kísérlet akkora visszhangot keltett, hogy a The Washington Post is felkapta.
A vegyület rozsdásítja a fémet, és súlyos égési sérüléseket okozhat, állította helyesen a lap. Fogyasztása puffadást, túlzott vizeletürítést és izzadást eredményezhet. Az Egyesült Államokban évente több ezer ember hal meg a véletlen lenyelése miatt. Függőséget okoz, és az elvonási tünetek halált is eredményezhetnek. Jelentős mennyiségben megtalálható többek között a savas esőben, és a daganatokban is. Ezekkel az információkkal felvértezve Zohner osztálytársai közül 43-an a vegyület betiltására szavaztak, halálos jellegére hivatkozva. Szerencséjükre egyetlen törvényhozó sem értett egyet velük, tekintve, hogy a DHMO a víz kevésbé megszokott kémiai elnevezését takarja.
Zohner – akinek a projektje abban az évben elnyerte a regionális, tudományos projektek nagydíját – nem az első volt, aki hisztériába kergette az embereket a DHMO (valós) veszélyei miatt, amely különböző formáiban valóban megégethet, megfojthat és más módon árthat.
A tréfa egyik legkorábbi változata a The Durand Express című michigani újságtól származik, amely 1983-ban áprilisi tréfaként közölt egy cikket, amelyben a DHMO ártalmait kárhoztatta. Zohner kísérlete rávilágított arra, hogy a fiatal diákok – még azok is, akik kémiát tanultak – milyen könnyen bedőlhetnek a félrevezető, félelemkeltő tudományos információknak. A tudományos analfabetizmus azonban nem csak a gyerekek körében jelent problémát, az alapvető tények ellenőrzésén sajnos a Google sem mindig segít, hiszen szakemberek ezrei vívják bősz harcukat a hasonló átverések, összeesküvés-elméletek és a fake news terjedése ellen.
