Állatkínzás az űrben: Lajka sorsa másként alakult, mint azt elhitették velünk

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

November 3-án volt a 65. évfordulója annak, hogy Lajka kutya a Szputnyik–2 fedélzetén Föld körüli pályára állt. De nem ő volt az első az űrben: az 1940-es évek végétől kezdve számtalan állatot próbáltak a szovjetek és az amerikaiak az űrbe juttatni, akik közül sokan soha nem tértek vissza a Földre.

Amikor 1969 júliusában milliók nézték otthon, ahogy Neil Armstrong és „Buzz” Aldrin megteszik az emberiség első lépéseit a Holdon, keveseknek juthatott eszébe, hogy ehhez a jelentős eseményhez ártatlan állatok készítették elő az utat: makákók, mókusmajmok, csimpánzok, kutyák, valamint kisebb rágcsálók.

Muslicák a magasban 

Az Amerikai Egyesült Államok az 1940-es évektől kezdve kísérletezett azzal, hogy kiderítse, milyen hatással van az élő szervezetre az űrrepülés és a kozmikus sugárzás. Elsőként egy csapat gyümölcslégy, azaz muslica repült az űrbe, 1947-ben, egy V–2 ballisztikus rakétába helyezett kapszulában. A rakéta 109 km magasra emelkedett, azaz elérte a nemzetközileg űrhatárnak elismert magasságot, majd a kapszula ejtőernyő segítségével ért földet Új-Mexikóban. A rovarokat a kutatók életben találták, s ezt biztató alapnak vették ahhoz, hogy fejlettebb állatokkal is elkezdjenek kísérletezni.

Baker, a mókusmajom, aki sikeresen túlélte az űrrepülést

Albert, a makákó

Két év múlva már elérkezettnek látták az időt, hogy emlősállatot küldjenek az űrbe. A Project Albert nevű programban hat, Albertnek nevezett makákó került sorra, mindannyiuknak szomorú sors jutott: az átalakított V–2 rakéták orrkúpjaiban, szűk térben elhelyezve volt közöttük olyan, aki már akkor megfulladt, mielőtt elindult volna, mások a felrobbanó rakétában vesztették életüket, három makákó vesztét pedig az okozta, hogy ejtőernyőjük nem nyílt ki. A hatodik, Albert névre keresztelt állat 1952-ben 11 egértársával együtt 72 km magasságig jutott, de a földet érés után két órával elpusztult. Halálát valószínűleg az új-mexikói tűző napon felmelegedett kapszula okozta.

Kutyaszkafander és centrifugatréning

A hidegháború időszakában a szovjetek sem akartak lemaradni az űrversenyben. A szovjet tudósok kutyákkal kísérleteztek, méghozzá kóbor ebekkel: úgy vélték, a kóbor kutyák jobban elviselik az űrrepülés szélsőségeit, mint a házban élő, gazdás négylábúak. Nőstény kutyákat választottak, egyrészt a vérmérsékletük miatt, másrészt mert csak nőstény állatok számára terveztek vizelet és ürülék összegyűjtésére alkalmas „kutyaszkafandert”.

Kiképzésük magában foglalta a hosszú ideig tartó mozdulatlanság elviselését, az űrruhához való hozzászoktatást, a centrifugateszteket, amelyekkel a start során keletkező túlterheléseket igyekeztek szimulálni.

Emellett igyekeztek hozzászoktatni őket a szűk, zárt térhez: a húsznapos tréning során egyre kisebb ketrecekben tartották őket. A kutyák ezen körülmények között azonban nehezen ürítettek, emiatt egy zselészerű, magas rosttartalmú fehérjével etették őket.

Kutyák az űrben

Nem tudni pontosan, hány kutya járt az űrben, hiszen egyes kutyák többször is repültek, mások viszont soha nem tértek vissza. A Wikipedia 1950 és 1960 között 57 kutyát említ; köztük Dezik és Cigan-1 voltak az elsők, akik szuborbitális pályán repültek, és túl is élték, azaz elérték a világűr határát, de nem álltak Föld körüli pályára. Dezik a második repülés során szenvedett halálos ejtőernyő-balesetet, Cigant pedig az egyik fizikus házi kedvencének fogadta. A kiképzett kutyák közül több megszökött a repülés előtt, egyeseket elfogtak és útnak indítottak, de az is előfordult, hogy a megszökött eb helyett egy, szerencsétlenségére a közelben kóborló, képzetlen állatot indítottak útnak. (Meglepő módon ő túlélte az űrrepülést és a visszaérkezést is.) Az Otvazsnaja (Bátor) névre keresztelt kutya nem kevesebb mint öt sikeres repülést hajtott végre.

Ebben a szűk kapszulában tartózkodtak a szovjet állatok az űrben
Fotó: Wikimedia Commons

Damka és Kraszavka a csodával határos módon maradtak életben. A szovjetek kapszuláikat önmegsemmisítőkkel szerelték fel, hiszen az űrversenyben kudarcnak számított volna, ha az eszköz letér a pályájáról, és egy ellenséges országban érne földet. 1960-ban az egerekkel együtt útnak indított két kutya 214 km-es magasságig jutott, majd a rakéta letért a pályájáról, s a kilökőberendezés (aminek az lett volna a feladata, hogy probléma esetén kidobja a kutyákat a rakétából, akik így ejtőernyővel értek volna földet) meghibásodott, csakúgy, mint az önmegsemmisítő. A tartalék önmegsemmisítő 60 órás időzítéssel lépett volna működésbe, de szerencsére sikerült megtalálni a két kutyát a sértetlen kapszulában, –43 fokos hidegben. A történet ezúttal happy enddel zárul: mindketten túlélték, Kraszavkát pedig örökbe fogadta egy tudós.

Lajka szomorú sorsa

1957-ben a szovjetek elérkezettnek látták az időt, hogy megpróbáljanak egy műholdat Föld körüli pályára állítani, a fedélzeten egy kutyával. Lajkát választották ki a feladatra, aki a Szputnyik–2 műhold fedélzetén egy interkontinentális ballisztikus rakétán jutott az űrbe. A szovjetek azonban olyan eszközzel nem szerelték fel a műholdat, amely képes lett volna visszajuttatni a Földre. Úgy tervezték, hogy egy hét repülést követően mérget adagolnak az ételébe, de erre nem került sor: Lajka kabinjának belső hőmérséklete rövid időn belül 40 fokra melegedett, így az indulás után 5-7 órával Lajka már nem élt.

A testét tartalmazó űrkapszula még 162 napig kerengett a Föld körül, mielőtt visszatért volna a légkörbe, ahol elégett.

A szovjetek csak 2002-ben hozták nyilvánosságra Lajka halálának valódi okát, addig az eutanáziáról szóló változat volt a hivatalos.

Ham és Enos, a két csimpánz

A szovjetek meglepően sok kutyát visszahoztak a szuborbitális repülésekről, az amerikaiak viszont úgy tűnik, kezdetben nem jártak sikerrel: hol az ejtőernyő hibásodott meg, hol a kapcsolódó orvosi eljárásoknak estek áldozatul az állatok. 1959-ben végül Baker, egy mókusmajom sikeresen túlélte a repülést és az ezzel járó stresszt. 1961-ben két csimpánz, Ham és Enos is megjárták a világűrt. Hamet kiképzése során megtanították arra, hogy a villogó kék fény láttán öt másodpercen belül nyomjon meg egy kart; ennek elmulasztása következtében enyhe áramütés érte a talpát, míg a helyes válaszért banánt kapott. Ham sikeresen teljesítette a feladatot az űrben, majd visszatérve átadta helyét Enosnak, akit ugyanezzel a módszerrel tréningeztek, de lényegesen hosszabb időt töltött a súlytalanság állapotában. Enos repülése során ismét meghibásodott egy berendezés, és a csimpánz talpát 76 áramütés érte, mielőtt a vízbe csapódott volna. Hihetetlen, de Enos túlélte, sőt, még egyszer repült, amikor Föld körüli pályára állították. Ezzel előkészítette John Glenn repülését, valamint ő volt az első (és egyetlen) csimpánz, aki megkerülte a Földet. Visszatérése után fél évvel bélfertőzésben pusztult el.

Enos, a csimpánz, aki megkerülte a Földet
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Macskák és egyéb állatok

Az űrversenybe bekapcsolódó Franciaország előbb egy patkánnyal kísérletezett, majd egy Félicette nevű macskát bocsátott fel 1963-ban. Koponyájába elektródákat ültettek, s noha túlélte a repülést, két hónappal később az orvosok, agyának vizsgálata céljából megölték. Próbálkoztak még egy második macskával is, de az állat meghalt a küldetés során. A hatvanas és hetvenes években a makákók mellett teknősöket, halakat, pókokat és gőtéket küldtek az űrbe. Az állatvédők tiltakozása miatt csimpánzok és kutyák többé nem jártak a kozmoszban: az utolsó, űrprogramra kiképzett csimpánz, Minnie 1998-ban halt meg.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.