Családi tragédia bújik meg a hazatérő katona Pulitzer-díjas fotója mögött

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Kitörő öröm címet adta szerzője a Pulitzer-díjas képnek, amely egy hosszú hadifogságból hazatérő amerikai katonát ábrázol, amint a repülőtéren újra látja családját – a vietnámi háború egyik leghíresebb fotójaként híressé vált felvétel hátterében azonban sokkal szomorúbb történet húzódik meg, az örömteli mosoly családi drámát rejt.

1967. október 27-én a vietkong erők lelőtték Robert L. Stirm, az amerikai légierő 34 éves alezredesének bombázó-repülőgépét Hanoi felett; a férfi túlélte a támadást, azonban hadifogságba került, ahol több mint öt éven keresztül kínvallatásnak, folyamatos éheztetésnek és különböző betegségeknek volt kitéve, de fogvatartói a lelki terror kedvéért még egy hamis kivégzést is rendeztek számára. A négygyerekes családapában felesége, Loretta és gyermekei tartották a lelket, az a gondolat tartotta életben, hogy egy napon hazatérhet hozzájuk.

Családja tartotta benne a lelket a vietnámi háború földi poklában

A vágyott nap végül valóban eljött: 1973 januárjában az Egyesült Államok és Észak-Vietnám megkötötték a párizsi békeszerződést, mely hivatalosan lezárta a vietnámi háborúban való amerikai részvételt, ennek értelmében pedig a következő hónapokban 600, fogolytáborokban raboskodó katona térhetett haza. Stirm az első 20 szabadon engedett hadifogoly között volt, akiket először a Fülöp-szigetekre vittek orvosi vizsgálatra, majd a kaliforniai Travis légi bázisra szállítottak, ahol hosszú évek után először láthatták viszont szeretteiket.

A hazatérés pillanata – Slava Veder: <i>Kitörő öröm </i>
Fotó: www.rarehistoricalphotos.com

A csoport március 17-én landolt a légi bázison, ahol kb. 400 családtag és riporterek, fotósok, tévéhíradósok hada várta az érkezésüket; Stirm, a legmagasabb rangú a kiszabadult foglyok között, rövid köszönőbeszédet mondott, majd elindult felesége és gyermekei felé. Ekkor, a nagy találkozás pillanatában kapta lencsevégre a családot Slava „Sal” Veder, az Associated Press (AP) hírügynökség fotósa, akit annyira felvillanyozott a kiválóan megörökített, érzelmektől túlcsorduló kép, hogy még a helyszínen, a női mosdóban kialakított alkalmi sötétkamrában előhívta azt (az AP a női, míg a rivális United Press International (UPI) a férfi-mellékhelyiségben rendezte be főhadiszállását) és félórán belül tovább küldte főnökeinek.

Keserű lett a hazatérés a vietnámi háború hősének

Veder képe hihetetlenül népszerűvé vált, és elnyerte az év legjobb riportfotójának járó Pulitzer-díjat – azonban sem a fotós, sem az olvasók nem tudták, hogy a felvételen megörökített öröm valójában családi krízist rejtett. Mindössze három nappal szabadon bocsátása előtt Stirm alezredes levelet kapott a feleségétől, amit egy misszionárius juttatott el hozzá, melyben Loretta közölte vele, otthagyja őt és felbontja a házasságukat. Mint bevallotta, a hosszú fogság ideje alatt nem bírta a magányt, és fogalma sem volt róla, Stirm visszatér-e hozzá valaha, ezért más férfiakkal kezdett ismerkedni, akik közül háromtól házassági ajánlatot is kapott.

Robert L. Stirm (1933–), a vietnámi háború veterán pilótája
Fotó: veterantributes.org

Stirm még fel sem ocsúdott a levél okozta megrázkódtatásból, amikor újra szemtől szemben állt feleségével – az asszony a visszatérést követően nem változtatott a döntésén, a következő évben a pár útjai szétváltak, Loretta pedig újra férjhez ment. A háborús hős személyes tragédiáját és megaláztatását tovább tetézte, hogy a bíróság döntése értelmében kénytelen volt a hadseregtől kapott nyugdíjának 40 százalékát, továbbá havi 300 dollár gyerektartást fizetni exnejének, aki a családi házat és az autót is megtarthatta. Mrs. Stirm férje hadifogsága idején a foglyoknak és hozzátartozóiknak kiutalt segélyből is elkötött 140 ezer dollárt, melyből összesen 1500-at – amit szeretőivel való utazásokra költött – kellett fizetnie az alezredesnek.

Stirm jogi úton megtámadta a döntést, azonban elbukta az exfelesége elleni pert; hazaköltözött édesanyjához San Franciscóba, 1977-ben pedig ezredesi rangban szerelt le végleg a légierő kötelékéből. A civil életben hivatásos pilótaként, majd üzletemberként helyezkedett el, másodszorra is megnősült, azonban ez a kapcsolata is válással végződött, jelenleg a kaliforniai Foster Cityben él. Felnőttként Stirm mind a négy gyereke kitette otthona falára a világhírű fotót, a visszavonult ezredes azonban saját bevallása szerint még rá sem bír nézni a képre, ami, valljuk be, teljes mértékben érthető reakció.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.