Magyar „delejes asszony” gyógyította kézrátétellel a Sherlock Holmes írójának családtagjait

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A kuruzslók, csalók és szélhámosok nemcsak napjainkban, hanem a múltban is sokszor ígértek csodát. Wunderlichné, a sashalmi delejes asszony az 1920-as években valóságos népvándorlást indított el a gyógyulni vágyók körében.

Wunderlich Péterné, egy szabómester felesége 1926-ban vált híressé azzal, hogy csodatévő erő birtokában van: „Beszélik, hogy a testéből kiáradó magnetizmus néhány nap egyszerű simogatás után visszaadta világtalanoknak a látást, süketeknek a hallást és a beszélőképességet, hogy a mankóval járók bénaságát, ideggyengeségét megszüntette, sőt nemcsak idegbántalmakat, hanem reumatikus vagy más okokból keletkezett bénulásokat és fájdalmakat is, daganatokat, a tüdő, a szív, a vese, az epe, a gyomor különböző bántalmait sikerült az általa kezelt betegek állítása szerint megszüntetnie” – írta a 8 órai újság 1926-ban. A kezelések igen egyszerűek voltak: az asszony szemét félig lehunyva végigsimította a fájó vagy beteg testrészt, megkérdezte a pácienstől, hogy jobban van-e, majd az illető távozhatott. Pénzt állítólag nem fogadott el a kezelésért (csak „adományt”), de azért volt mód arra, hogy a csodatévő erőt hazavigyék a hozzá fordulók: az általa készített delejes vízbe mártogatott vattát meg lehetett vásárolni.

Tábortűz mellett éjszakáztak, hogy bejuthassanak hozzá

Sashalom az 1920-as években önálló nagyközség volt, amit Budapestről a helyiérdekű vasúttal pár perc alatt el lehetett érni. Wunderlich Péterné Sashalom egyik utcájában, kétszobás lakásban lakott, de a község utcáin alig lehetett elférni a hozzá igyekvők tömegétől. Nemcsak Budapestről, hanem vidékről is szép számmal érkeztek a gyógyulni vágyók, és egymásnak adták tovább az ismerőseikkel megesett vagy éppen az újságokban olvasott csodákat. Reggel fél hétkor kezdte a kezeléseket, addigra már gépkocsik, szekerek, taxik álltak az utcákon, sőt volt, aki ott is éjszakázott, tábortűz mellett. Megesett, hogy több ezer ember várakozott a környékbeli utcákon, akikre lecsaptak az élelmes vállalkozók: hideg élelmet árusító bódék és utcai étkezdék is kitelepültek a környékre.

Wunderlichné arcképe a Pesti Hírlapban (1926)
Fotó: Arcanum Adatbázis

Kétkedő hatóságok, elszánt csodavárók

A hatóságok – bár a korszakban sokan hittek a spiritizmusban  aggódva figyelték a jelenséget. Wunderlichnét feljelentették kuruzslásért, de annyian tanúskodtak mellette, hogy végül ejtették a vádakat. A tömeg közegészségügyi szempontból is kockázatos volt: alig néhány évvel a spanyolnáthajárvány után a hatóságok nem nézték jó szemmel a rengeteg embert egy helyen, főleg, hogy közöttük fertőző betegek is voltak. Wunderlichnét berendelték a vármegyeházára is, hogy tisztiorvosok előtt adjon számot a tudásáról. Az esetről részletesen tudósítottak a korabeli lapok, és a delejes asszony csodavárói itt is megjelentek. Az orvosok megállapították, hogy „Wunderlichné kezelése az alacsonyabb intelligenciájú és befolyásolható idegrendszerű egyéneknél ért el eredményeket”. Végül megszületett a döntés: a delejes asszony folytathatja tevékenységét, ellenőrzött keretek között. Azonban hiába bocsátottak a rendelkezésére egy kis házat, a tömeg nem apadt: ellenkezőleg. Hiába próbálkoztak sorszámosztással, élelmes üzérek a sorszámokat Budapesten kezdték árusítani, jó pénzért. Végül 1926 márciusában betiltották Wunderlichné rendelését Sashalmon.

Budapestről kitiltották, külföldön meggazdagodott

Az asszony ezután Zuglóba, a Hermina útra költözött. A gyógyulni vágyók itt is rátaláltak – sőt azok is, akik, várakozásaikkal ellentétben, nem lettek jobban. Közben az is kiderült, hogy Wunderlichné maga ugyan nem fogad el pénzt, de a hozzá csapódó „kiszolgálószemélyzet” igen. Wunderlichné hamarosan masszőrként kezdett dolgozni a Margitszigeten, kiegészítve ezt a delejezéssel, de alig egy hét után itt is betiltották tevékenységét. Kerületről kerületre költözködött, szerzett maga mellé egy orvost, de végül Budapesten szinte mindenhonnét kitiltották. Ezután vidéken bérelt fel ügynököket, akik felhajtották számára a pácienseket, majd külföldre távozott: Csehszlovákiában, Romániában és a Balkánon folytatta a delejezést, sikerrel: amikor 1926 szeptemberében visszatért Sashalomra, tágas villát vásárolt magának, valamint a Ferenc téren egy négyszobás lakást.

Delejes vattát osztogatnak a várakozóknak (Pesti Hírlap, 1926)
Fotó: Arcanum Adatbázis

Hírességek is jártak hozzá

Ezután többször is perbe fogták, de soha nem ítélték el. A harmincas években folyamatosan delejezett, egyre nagyobb jólétben élt. 1930-ban még a Magyarországra látogató világhírű szoprán, Amelita Galli-Curci is hozzá fordult, amikor elvesztette hangját. Állítólag Horthy Miklós feleségét, Magdolna asszonyt is kigyógyította az epilepsziájából. Hívták külföldre is: Hágában a „lélekbúvárok kongresszusára” nem tudott elmenni, maga helyett a jól bevált eszközét, a delejes vattát küldte. Bécsben és Londonban azonban személyesen is kezelte a hozzá fordulókat: többek között a Sherlock Holmes írójának, Sir Arthur Conan Doyle-nak özvegyét és szemidegsorvadással küszködő lányát is, akik a látogatás előtt ajándékot kaptak az asszonytól – mi mást, mint delejes vattát. Hívták Amerikába is, de nemet mondott, nyelvi akadályokra és a hazájához való hűségre hivatkozva. 1933-ban súlyos betegség támadta meg: tuberkulózisa lett. Lefogyott, amit azzal magyarázott, hogy elfogyott belőle a delejesség: átadta azt a szenvedőknek, s most ő maga ezért betegeskedik. A delejes asszony saját magát nem tudta meggyógyítani: 1935-ben, 56 éves korában meghalt.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.