Houdini nyomozója volt az első igazi szellemirtó

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az 1900-as évek elején egy brooklyni magándetektív, Rose Mackenberg és a magyar származású szabadulóművész, Houdini országos kampányt indított a korabeli médiumok és halottlátók leleplezésére. Azzal a gyanúval éltek, hogy a csalók direkt az érzelmileg megtört emberekre vadásznak. Houdini ismeretei és Mackenberg kreatív módszerei álomcsapattá kovácsolta őket, együtt két év alatt több mint 300 sarlatánt buktattak le.

„A patkányszagot a füstölő sem tudja elnyomni” – nyilatkozta egy újságnak egyszer Mackenbeg. A szabadulóművész Houdini sztárnyomozója karrierje utolsó szakaszában több száz szeánszon is részt vett. Annyira megelégelte a sötét szobákat, hogy lakása, amiben haláláig élt, a fényárban úszott.

Ismerd meg a halottlátók, jósok és médiumok első számú üldözőit.

Spiritualizmus és kuruzslás a 19. században és a 20. század elején

A spiritizmus a spiritualizmus egyik modern ága, abbéli hit, hogy a halottak képesek kommunikálni az élőkkel. A spiritizmus a 19. század közepén terjedt el az Amerikai Egyesült Államokból. Megalapítója Andrew Jackson „próféta”. Szerinte az embereket az elhunytak szellemei veszik körül, akikkel szellemidézés révén összeköttetésbe lehet kerülni.

Szellemidéző szeánsz a 20 század elejéről
Fotó: General Photographic Agency / Getty Images Hungary

A polgárháborúban, az I. világháborúban és az 1918-as spanyolnáthajárványban elszenvedett amerikai veszteségek után minden okkult, halottakkal kapcsolatos, áltudományos varázslás virágkorát élte. Hamis médiumok és önjelölt látnokok ezrei próbáltak hidat verni az élők és holtak közé, de az esetek többségében a jó szándék helyett inkább csak a hiszékenyek és a gyászolók pénztárcája vezérelte őket. 

Sötét szobák, spiritiszta szeánszok, rejtélyes üzenetek a túlvilágról, valamint olyan trükkök és érzékcsalódások, mint például az asztallebegtetés és a szellemekről készült fotográfiák mind eszközként szolgáltak a csalók kezeiben, nem is beszélve arról a paranormális ektoplazmának nevezett anyagról, ami akkor jött ki többnyire a szájukból, vagy más testnyílásukból, amikor a médium épp átadta magát a túlvilági erőknek.

Houdini harcra kel a sarlatánokkal szemben

A kor egyik kedvelt szórakoztatási formájáról beszélünk, spiritiszta szeánszokról, ami leginkább a gazdag és előkelő családok körében volt divatos. Ismert híveik közé tartozott Sir Arthur Conan Doyle, Mary Todd Lincoln, az elnök felesége, valamint Pierre Curie francia fizikus is.

Harry és Beatrice Houdini
Fotó: Historical / Getty Images Hungary

Houdini 1891-ben vett részt az első szeánszán, abban a reményben, hogy halott szüleitől hallhat valamit. Sőt még maga Houdini és felesége is tartott ilyen spiritiszta műsorszámot. Kellett a pénz. De végül Houdini feloszlatta a mutatványt, mivel látta az emberek gyászát és sebezhetőségét, akik teljesen abban a hitben éltek, hogy kapcsolatban állnak a szeretteikkel.

Élete vége felé Houdini főleg a médiumok leleplezésére összpontosított. 1924-ben kiadta az Egy mágus a szellemek között című könyvét, amelyben leleplezett néhányat a médiumok által alkalmazott trükkök közül. Sarlatánüldözés céljából egy kisebb hadseregnyi beépített ügynököt alkalmazott, akiket „saját titkosszolgálatának” nevezett. Közülük Rose Mackenberg volt a legügyesebb.

Rose Mackenberg ezernyi férje

Az 1892-ben Brooklynban, orosz bevándorlók gyermekeként született nő jogi gyorsíróként és magánnyomozóként dolgozott, amikor egy ügyfele megkérte, hogy nézzen utána egy médiumnak, aki azt tanácsolta neki, hogy fektessen be egy értéktelennek tűnő részvénybe. Konzultált Houdinivel, aki már ismert volt a halottlátó csalók leleplezéséről, így került a csapatába. Feladata volt, hogy ellátogasson Houdini turnéállomásai előtt minden egyes városba, és ott felderítse a helyi spiritisztákat.

Mackenberg „A kísértetkém” néven vált híressé, és bár sosem volt házas, mégis ezerszer játszotta el a megözvegyült feleség szerepét. Gyors észjárású és természeténél fogva szkeptikus nő volt, az álcázás mestere, alteregóiról később számot adott többször is az újságoknak.

Újságkivágás, amelyen hét kép látható egymás mellett Rose Mackenbergről különböző álruhákban: Öregecske tanítónő, kisvárosi családanya, hiszékeny cselédlány, „hívő” félig rokkant, elveszett rokonokat kereső nő, vidéki vamp, részeges tanácsadó

Ott volt a „falusi tanítónő”, a „hiszékeny cselédlány” és a „részeges tanácsadó”, akik mindegyike egy-egy álnévvel érkezett, amelyet szójátékokra épített (neveit olyan kifejezésekből nyerte, mint a kamu vagy a pofátlan csaló). Két kedvenc karaktere a gyászoló anya vagy a gyászoló özvegy volt. A St. Louis Post-Dispatch című lapnak 1937-ben így nyilatkozott: „Soha nem mentem férjhez. De 1000 férjtől és kétszer annyi gyermektől kaptam üzenetet a túlvilágról. Szinte mind azzal jött, hogy boldogok ott, ahol vannak.”

A médiumok büntetőjogi felelősségre vonhatók voltak abban az esetben, ha díjakat szedtek, spiritiszta egyházat alapítottak liturgiával és „adományok” gyűjtésével. Mackenberg minden ilyen közösségbe beépült, és annyi spiritiszta egyház áldását begyűjtötte magának, hogy Houdini magándetektív csapatában csak „A tiszteletes” volt a beceneve.

Rose Mackenberg és a Fehér Ház

Leghíresebb ügye összekapcsolódik az 1926-os Copeland-Bloom-törvényjavaslattal, amiben betiltották volna a jóslást Washingtonban. Houdini koronatanúként megosztotta a nyomozásainak eredményeit; Mackenberg pedig egy Jane Coates nevű, jól ismert helyi médiumnál tett látogatásairól vallott.

Coates elmondta neki, hogy a törvényjavaslatot soha nem fogják elfogadni, mert ügyfelei között négy szenátor is volt. Ráadásul „a Fehér Házban Coolidge elnökkel és családjával együtt asztali szeánszokat tartottak”. Mackenberg később felidézte, hogy vallomása közfelháborodást váltott ki. Ami Coatest illeti, a New York Timesnak adott interjújában tagadta a vádakat. A törvényjavaslat végül nem ment át, de az egész ügy szórakoztató sajtóvisszhangot váltott ki.

Houdini és a túlvilág

Harry Houdini 1926-ban váratlanul meghalt, és Mackenbergre hagyta, hogy folytassa a munkájukat, így ezek után rendőrségi osztályokkal, biztosítótársaságokkal működött együtt. Előadásokat tartott arról, hogyan lehet felismerni a hamis médiumokat, újság- és magazincikkeket írt, valamint önéletrajzába is belefogott.

Annak ellenére, hogy egy életen át üldözte a sarlatánokat, Rose Mackenberg megtartotta a túlvilágba vetett hitét. Azt mondják, hogy halála előtt Houdini több mint 20 barátját, köztük Mackenberget is, beavatott bizonyos titkos kódok ismeretébe, amiken keresztül a síron túlról szeretett volna kommunikálni. A baráti kör többször próbálta őt megidézni. De az üzenetek valahogy nem jöttek át…

A sarlatánok kora

Julien Proskauer médiumkutató becslése szerint 1932-re évente 30 millió ember esett áldozatul a médiumok átverésének, és 125 millió dolláros (2019-ben 2,15 milliárd dolláros) veszteséget okoztak. Egy 2018-ban készült tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a médiumi szolgáltatások 2005 óta 52%-kal nőttek az Egyesült Államokban, és az iparág értéke ma már több mint 2,2 milliárd dollár/év. 

Rose Mackenberg biztosan rémülten nyugtázná a mai, post-truth, álhírekkel és médiahackekkel tarkított digitális korszakot. Ahol már a legnépszerűbb streamingszolgáltatók sugározzák, amint Gwyneth Paltrow élteti a médiumok létjogosultságát. Az mindenesetre már Mackenberg számára is kiderült, hogy a sarlatánok kora a bizonytalan és ijesztő időkben jön el, amikor az emberek vigaszra, válaszokra és megnyugvásra vágynak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.