A 17. századi méreg, amivel az itáliai nők megölték férjeiket

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A rossz házasságra ma már gyógyír a válás, ám ez a 17. századi Itáliában nem volt elérhető. Helyette más alternatívákhoz fordultak az asszonyok: a végleges megoldást jelentő mérgektől sem riadtak vissza, ha nem szerették férjüket vagy nem voltak boldogok mellette.

Mindehhez kapóra jött számukra egy titokzatos nő, bizonyos Guilia Tofana, aki olyan megoldást talált a problémájukra, melyet húsz éven keresztül sikeresen alkalmaztak, és becslések szerint több mint 600 férfi halálát okozták ezzel. Ez nem volt más, mint az Aqua Tofana

A tökéletes méreg?

Ahogy a parfümök is díszes üvegcsékbe vannak becsomagolva, úgy az Aqua Tofanát is szép üvegben szerezhették be. A méreg óriási előnyének számított, hogy színtelen, szagtalan, ezért lehetetlen volt észrevenni, így ha belekerült valaki ételébe, annak fogalma sem volt arról, hogy mi történik, és halála után is nehéznek bizonyult azonosítani a szert. A szernek neve ellenére sok köze nem volt a vízhez: a boldogtalan házasságban élő nők egyetlen kiútját jelentette a „kalitkából”, és egyben a tökéletes gyilkolási fegyverként is használhatta bárki.

Guiliáról tudható, hogy Palermóban született 1620 környékén, és a legenda szerint 13 évesen látta a férje meggyilkolásáért elítélt asszony, Thofania d' Amado nyilvános kivégzését. Thofania pedig nem volt más, mint Guilia édesanyja, és halála után a lánya lépett a nyomdokaiba. 

A régi recept alapján ő is folytatta a méregkeverést, és el is kezdte a szert árulni, melyet kenőcsként hirdetett. Bár a pontos recept azóta már rég elveszett, Tofana valószínűleg arzént, ólmot és nadragulyát rakott a méregkeverékbe

Évtizedeken keresztül ez a méreg volt a nők titkos fegyvere Olaszországban
Fotó: clu / Getty Images Hungary

Virágzó üzlet az olasz nők körében

Tofana komoly üzletet hozott létre Rómában, ahol társakat is felbérelt annak érdekében, hogy patikákban értékesítsék a mérget, így csendben eladhatták a halálos főzetet a tényleges kozmetikai termékek között. A férjek pedig hullani kezdtek, mint a legyek. 

Volt olyan nő, aki az örökségre pályázott, és volt olyan is, aki tényleg szabadulni akart férjétől, de nem talált más kiutat. 

A férjüket megölni akaró nők számára az Aqua Tofana volt a tökéletes gyilkos fegyver. Egyszerű üvegekben, a piperecikkek közé rejtve árusították, ráadásul a szagtalan és íztelen mérget észrevétlenül belecsempészhették az elkeseredett vagy éppen túl ambiciózus nők a férjük ételébe és italába, így a szer igencsak népszerűvé vált körükben. 

Mi több, az Aqua Tofana hatásai egy tényleges betegségre hasonlítottak. Az első adag megfázáshoz hasonló tüneteket okozott. A második adag gyomorfájást, hányást és hasmenést váltott ki. A harmadik vagy negyedik adag pedig már a halál küszöbére sodorta az áldozatot.

Guilia Tofana majdnem két évtizeden át, csendben árulta a mérget, mígnem az egyik vásárlója elhozta a vesztét.

A vég

A történet szerint Tofana egyik ügyfele úgy döntött, hogy az Aqua Tofanával megöli a férjét. Néhány cseppet tett a levesébe, és az asztalukhoz vitte. De amikor a férfi az ajkához emelte a tálat, a nő meggondolta magát.

Könyörgött, hogy ne fogyassza el a levest, majd végül beismerte, hogy mérget tett bele. Ezután elmondta a férjének, hogy hol vette a szert. 

Egy másik verzió szerint az asszonyok elkezdték a gyilkosságokat meggyónni a papoknak. Ráadásul az emberek kezdték észrevenni, hogy „szokatlanul sok a fiatal, jómódú özvegyasszony”.

Tofanát ezután valószínűleg letartóztatták, megkínozták és bíróság elé állították, miután beismerte, hogy a méreg mintegy 600 embert ölt meg. Őt és társait kivégezték, akárcsak számos ügyfelét. Néhány előkelőbb ügyfél életét azonban a pápa kérésére megkíméltek.

Egy történész szerint azonban Giulia Tofana talán mégsem jutott ilyen szörnyű sorsra.

Az Aqua Tofana díszüvegcsékben kapott helyet, mint egy parfüm
Fotó: luchschen / Getty Images Hungary

Az Aqua Tofana öröksége

Bár 1658-ban valóban volt egy mérgezéses per Rómában, lehetséges azonban, hogy Giulia Tofana nem vett részt abban. Mike Dash, a Cambridge-i Egyetem történésze azt a lehetőséget sem vetette el, hogy Tofana valószínűleg békésen, 1651-ben halt meg. Úgy véli, társai és ügyfelei nélküle álltak a bíróság elé.

Ettől függetlenül az Aqua Tofana az elkövetkező években legendává vált. Ahogy Dash írja, neve egyfajta „gyűjtőfogalom" lett „a finom, precíz, lassan ható mérgek feltételezett osztályának leírására, amelyekről azt hitték, hogy kimutathatatlanok és változatlanul halálosak”. Az Aqua Tofana és a gyilkos római feleségek legendája idővel egyre csak nőtt. A történet alapvető tényei – több száz férj halála, egy nő által eladott méreg – a 17. századi Európában terjedtek el.

Még Wolfgang Amadeus Mozart zeneszerző is aggódott, hogy Aqua Tofanával mérgezték meg, amikor 1791-ben, 35 éves korában megmagyarázhatatlan betegségben szenvedett.

„Biztos vagyok benne, hogy megmérgeztek” – írta Mozart. „Nem tudok szabadulni ettől a gondolattól… Valaki Aqua Tofanát adott nekem, és kiszámította a halálom pontos időpontját.”

Mozart valóban meghalt – rejtélyes módon –, de nincs bizonyíték arra, hogy ez a hírhedt méreg okozta volna a zeneszerző zseni halálát.

Végül is az Aqua Tofana történetének sok részletét az idő elhomályosítja, ahogy maga a szer is segített egykor a feleségeknek elfedni a férjük halálának valódi okát. De maga a tény, hogy 20 éven keresztül alkalmazták ezt a szert lebukás nélkül, döbbenetes. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Berényi Bianka
Berényi Bianka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.