Épül a város, Cséplés, Köztulajdonba vett műkincsek – néhány azon festmények közül, amelyek június 15-től augusztus 6-ig ingyenesen megtekinthetőek a Szocreál képzőművészet a Rákosi–Kádár-korszakban című kiállításon.
Sztahanovista munkásokat ábrázoló domborművek kockaépületek falán, lelkes aratók a mezőn, Rákosi elvtárs, amint mosolyogva úttörőkkel beszélget… ha a szocialista realizmus kedvelt témáira gondolunk, minden bizonnyal ilyen témákra asszociálunk. A propagandisztikus jeleneteket ábrázoló festmények, szobrok és domborművek sűrűn feltűntek szüleink és nagyszüleink környezetében, ma azonban már leginkább megmosolyogtatnak bennünket. Szocreál alkotásokkal ma is találkozhatunk, leginkább pályaudvarokon vagy köztereken, szerte az országban, Székesfehérváron és Karcagon éppúgy, mint Budapesten, Dunaújvárosban vagy Mezőkövesden.
A szocreál művészet a béke fegyvere
„A művészet is fegyver, a béke, a szocializmus fegyvere, erre tanít a szovjet művészet, erre tanít Sztálin elvtárs” – mondta a Rákosi-korszak meghatározó kultúrpolitikusa, Révai József, és valóban: a korszakban a művészetet a pártpolitika és a propaganda szolgálatába állították, és elvárás volt a művészek felé a szocialista realista ábrázolásmód, az irodalomtól a zenén át a képzőművészetig. „A festmények az egypártrendszer elvárásai, útmutatásai szerint születtek, de minden művész belevitte a saját egyéniségét, egyediségét. A szocreál a dolgozó vagy pihenő munkásembereket, a mezőgazdasági tszcs dolgozóit, a katonákat és az ország gazdasági fejlődését volt hivatott bemutatni. A fontos pártvezetők portréjának megfestése pedig kiváló alkalom volt a művészeknek arra, hogy bizonyítsák a rendszerhez való hűségüket” – avat be a korszak művészeti törekvéseibe Barabás Géza, a kiállítás kurátora.
A rendszer felemelte vagy ellehetetlenítette a művészeket
A Szocreál képzőművészet a Rákosi–Kádár-korszakban című kiállítás kurátora intenzív egyéves kutatómunkát folytatott, hogy a korszakból származó festményeket bemutathassa a nagyközönség számára. „Az utóbbi időkben az ebből a korból származó festményekkel ritkábban lehet találkozni, pedig nagyon érdekes stílusirányzatról van szó, amely 1949-től gyakorlatilag 1989-ig velünk maradt. A Rákosi-korszak után a Kádár-rendszerben némileg ugyan átalakult a stílusirányzat, de a jelképek egészen a rendszerváltásig életünk részei voltak” – mondta el megkeresésünkre Barabás Géza festményszakértő.
„A hatalom szolgálatát vállaló művészek meglepően magas honoráriumot kaptak. Évenként akár többször is beutalót kaphattak alkotóházakba, üdülőkbe. Előnyben részesültek a lakás-, az autó- és a telefonkiutalás során, valamint gyermekeik soron kívüli egyetemi felvételénél.
Aki nem felelt meg az előírt feltételeknek, az akár éhen is halhatott, hiszen csak állami tulajdonú kiadó létezett.
Az állam által kialakított témák közül – különösen az ötvenes években – kiemelkedett a személyi kultuszt propagáló műalkotások tömege. Azt kellett bizonyítani, hogy a kommunista vezetők tévedhetetlenek, csalhatatlanok” – olvasható a kiállítás alkalmából készült könyvben.
„Jellemző a kor kirekesztő, megbélyegző, kommunista ideológiájára, hogy akit »osztályidegennek« bélyegeztek vagy úgy gondolták róla, hogy nem hűséges a rendszerhez, a párthoz, azt minimum mellőzték, hátrányok egész sorát volt kénytelen elviselni. Példaként említem meg Takács István festőművészt, aki két alkalommal, 1941-ben és 1942-ben is elnyerte a Horthy-korszak legmagasabb művészeti elismerését, az Eszterházy-díjat, de a Rákosi- és Kádár-korszakban csak eltűrt, mellőzött festő lehetett, miközben más, nála lényegesen szerényebb tehetségű művészek magas állami elismerésekben és juttatásokban részesültek” – mondta el a kiállítás kurátora.
55 festmény és 100 könyvpéldány – így állt össze a kiállítás anyaga
Barabás Géza vidéki régiségpiacokon, az Ecseri úti használtcikk-piacon, valamint kereskedőknél és gyűjtőknél keresgélte a korszakból származó festményeket. A június 15-én nyíló kiállításon 55 festményt, köztük a a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő 9 nagy méretű, impozáns képet tekinthetik meg az érdeklődők. A szocialista realizmus kedvelt témája volt a munka megjelenítése, a gyárak, a mezőgazdasági tevékenységek, munkagépek megörökítése, ez a kiállítás képanyagában is visszaköszön. A kiállításon többek között szerepel Moldován István 1959-ben készült festménye, a Köztulajdonba vett műkincsek, Breznay József nagy méretű alkotása, a Faluszínház, valamint Udvary Pál Épül a város és Istókovics Kálmán Cséplés című képe. A beszédes című Békegalambot hímző lány Veres Géza alkotása, a Falusi iskola pedig ismeretlen festő műve. „Ez utóbbi teljesen ismeretlen volt idáig a nagyközönség előtt, de a kép bájossága, kedvessége okán bizonyára a kiállítás egyik kedvenc darabja lesz, különösségét pedig tovább fokozza, hogy a kép a puritán faléc kereten folytatódik tovább” – árulta el Barabás Géza.
A kurátor szerint a kiállítást minden korosztálynak érdemes megtekinteni: „Az idősebbek számára visszaidézheti az ifjúságukat, a fiataloknak pedig bemutatja, hogyan éltek szüleik, nagyszüleik. Szeretném, ha a fiatalok teljesebb képet kapnának elődeik koráról, életéről, politikai viszonyairól és egyben a korszakban uralkodó festészeti irányzatról” – tette hozzá. A kiállításhoz készült egy gazdagon illusztrált könyv is, amelyben a képanyag mellett a korszakról szóló érdekes tanulmányokat olvashatunk szakértők tollából. A könyvből mindössze száz darab számozott példány készült, így aki szeretné megvásárolni, érdemes sietnie a kiállításra, amely június 15-től augusztus 6-ig tekinthető meg – ingyenesen – a Gaál Imre Galériában (1201 Budapest, Kossuth Lajos u. 39.) keddtől szombatig, 10 és 18 óra között.
