Minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású zeneszerzőjének halálához több mint száz ok vezethetett, többek között mérgezés, köleshimlő, reumás láz vagy Streptococcus-fertőzés is.
„A halál íze már az ajkamon van. Amit érzek, nem erről a földről való” – mondta állítólag Wolfgang Amadeus Mozart a halálos ágyán sógornőjének, Sophie Haiblnek. Pedig az 1791-es ősz nagyon jól indult a 35 éves zeneszerző számára: a Varázsfuvola hatalmas sikert aratott Bécsben, a Theater auf der Wiedenbe özönlöttek a nézők. Vetélytársa, Salieri mellette ült a páholyban a bemutatón, és elismerően szólt Mozart operájáról.
Séta a Praterben
1791 augusztusában az egykori csodagyerekből lett zeneszerző Prágába utazott, hogy Titus kegyelme című operájának bemutatóját felügyelje. Beszámolók szerint ekkor már sápadtnak és szomorúnak tűnt, de környezete nem gyanakodott súlyos betegségre. Befejezte a klarinétconcertót, amin dolgozott, és nekiállt nagyszabású művének, a Requiemnek is. Bécsbe visszatérve rosszkedve fokozódott, felesége, Konstanze visszaemlékezése szerint éppen a császárváros vidámparkjában, a Praterben sétáltak, amikor Mozart bevallotta neki: gyakran gondol a halálra, és úgy érzi, a Requiemet saját maga számára írja. „Határozottan úgy érzem, hogy nem élek már sokáig” – vallotta be feleségének, könnyekkel a szemében. „Nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy megmérgeztek.”
Forróláz vagy köleshimlő?
Konstanze arra gyanakodott, hogy a gyászmise komponálása viseli meg a zeneszerzőt, ezért gondol gyakran a halálra. Biztatta, hogy tegye félre a Requiemet, és foglalkozzon inkább más művekkel. Mozart megfogadta a tanácsát, és valóban: kedélye és egészségi állapota javulni kezdett. Ekkor újra elővette a Requiemet, de november közepén a tünetei megint súlyosbodni kezdtek. Visszatért mérgezéses kényszerképzete is. November 20-án ágynak esett, keze és lába megdagadt, dekoncentrált lett, majd súlyos hányási rohamoktól szenvedett. Egész testét kiütések borították és magas lázzal küszködött. Orvosa „forrólázat” állapított meg, de gyakorlatilag tehetetlen volt. December 4-én jobban lett: fogadta barátait, akik a Requiemből már elkészült részeket énekelték el neki. De még aznap este heves rosszullét fogta el a zeneszerzőt. Kihívták hozzá a színház orvosát, Thomas Clossetet, aki szerint Mozart köleshimlőben szenvedett, és hideg borogatást javasolt. Mozart nem sokkal később elveszítette az eszméletét, másnap pedig meghalt.
Vetélytársak vagy pályatársak?
Halála után szinte rögtön szárnyra kaptak a mérgezésről szóló híresztelések. A legtöbben vetélytársára, Antonio Salierire gyanakodtak, aki valóban elhalászott Mozart elől néhány jól fizető munkát, de kétséges, hogy Salieri féltékeny lett volna a Varázsfuvola szerzőjére: maga is híres és megbecsült komponista volt, Európa-szerte játszották operáit. A két zeneszerző rivalizálása az évek során elsimult, közösen is komponáltak egy zeneművet. A pletyka ellenére az sem igaz, hogy Salieri a halálos ágyán beismerte volna, hogy ő ölte meg Mozartot. (Ezt az elképzelést Puskin Mozart és Salieri című darabja is életben tartotta a zseni és a „középszer” ellentétével. Ugyanez a motívum bukkan fel Milos Forman 1984-ben bemutatott Amadeus című filmjében.) Mások szerint a zeneszerzőt szabadkőműves pályatársai ölték meg, mivel a Varázsfuvolával túl sok szabadkőműves-titkot árult el.
Egy francia orvos, R. L. Karhausen nem kevesebb mint 118 okot talált, amelyek a nagy zeneszerző halálához vezethettek. Ezek között szerepel a tuberkulózis, a higanymérgezés, a szifilisz, a reumás láz éppúgy, mint szívbelhártya-gyulladás vagy a parazitafertőzés. 2009-ben brit, holland és osztrák kutatók a bécsi halálozási adatokat elemezve arra jutottak, hogy a korszakban sok fiatal férfi halálát okozta az ödéma. A kutatók szerint valószínű, hogy Streptococcus-fertőzésből kialakuló nefrózis szindróma áll ezeknek az eseteknek, így Mozart halálának is a hátterében: ez okozhatta végtagjai megdagadását, vizenyősségét is.
Tömegsírba temették
Mozart, noha jól keresett, nem tudta megtartani a pénzt, adósságok maradtak utána. Özvegye, Konstanze nyolc forintot tudott fizetni, ennyiért tömegsírba tudták eltemetni a nagy zeneszerzőt a Sankt Marx-temetőben. Konstanze valamiért nem vett részt a temetésen, csak 1809-ben szánta rá magát, hogy megkeresse férje sírhelyét. Mivel azokat hétévente újra kiadták, a pontos helyszín a feledés homályába merült. Kontanze később újra férjhez ment, Georg Nikolaus von Nissenhez, aki 1826-ban megjelentette Mozartról szóló életrajzi regényét. Salieri ingyen tanította Mozart legkisebb fiát zenére, 74 évesen pedig bevallotta, hogy ő ölte meg pályatársát – ezt Beethoven beszélgetőfüzeteibe írták bele a siket zeneszerzőt látogató tanítványai. Salieri halálos ágyán visszavonta ezt a kijelentést, és állította: „Egy szó sem igaz abból a képtelen pletykából, hogy megmérgeztem volna Mozartot. Nem igaz, rosszindulatú rágalom az egész.”
