Együnk szemetet, klónozzuk magunkat és utazzunk az Orionra: a legbizarrabb szekták, melyek ma is aktívak

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fényevők és a laposföld-hívők amatőrnek számítanak a világ legkülönösebb szektáihoz képest, melyek ugyan minden józan ésszel megáldott személy számára bizarrnak és nevetségesnek hatnak, mégis évtizedek óta képesek fennmaradni és híveket toborozni maguk számára. Összeszedtünk egy csokorra valót a legfurcsább, jelenleg is működő szektákból.

A szemétevők

A Krisztus teste néven is ismert Brethren közösséget az 1970-es évek elején alapította egy pünkösdista lelkipásztor fia, Jimmie Roberts, aki Kaliforniában és Coloradóban gyűjtött magának híveket. A rendkívüli titokzatosságba burkolózó kisegyház tagjai úgy gondolják, közeleg a világvége és Jézus második eljövetele, ezért minden világi hívságról le kell mondania annak, aki üdvözülni szeretne: a tagok többsége otthontalan csavargóként vándorol, a szemétben kutat élelem után, tilos fürödniük, nem részesülhetnek orvosi ellátásban vagy szedhetnek gyógyszert, és minden megkeresett pénzt szigorúan be kell szolgáltatniuk a közösségnek. A férfiak és nők közötti érintkezést szintén tiltja a közösség, de a tagoknak még nevetniük és táncolniuk sem szabad, ugyanis az öröm bármilyen kinyilvánításával a második eljövetelig várni kell.

A Fény gyülekezete

Sok szekta kifejezetten szereti az eldugott kisvárosias légkört, ahol a hatóságoktól viszonylag háborítatlanul végezhetik „áldásos” tevékenységüket, az 1960-as években alapított Fény gyülekezete ellenben egy gigászi nagyváros szívében, Manhattanben működik. A rendkívül zárt, alig 200 főt számláló közösség tagjai buzgón készülnek a közeli világvégére, amikor mindenkinek fegyverrel kell harcolnia a Gonosz ellen, ezért rendszeresen tartanak lőgyakorlatot M14-es gépkarabéllyal, mitológiájuk középpontjában pedig Atlantisz, a náci/árja fajelmélet és a baglyok állnak.

Paul Arthur Miller, egy kiugrott tag a szent bagollyal
Fotó: New York Post

A gyülekezet tagjai úgy gondolják, a rákot a rossz karma okozza, a homoszexualitás pedig főbenjáró bűn, ugyanakkor szívesen kényszerítenek házasságra fiatal nőket náluk jóval idősebb férfiakkal, és igyekeznek minden kapcsolatot megszakítani a közösségen kívüli, vagyis „ártalmas” rokonokkal, hozzátartozókkal. Azt már ne is említsük, hogy az amerikai törvényeknek megfelelően a Fény gyülekezete teljes adómentességet élvez.

Az Orionra utazó nuwaubiaiak

A sci-fi szekták népes táborát gyarapítja az afroamerikai hiphopzenész, Dwight York által alapított Nuwaubiai Nemzet, melynek zavaros eszmei háttere a keresztény, az afrikai és az óegyiptomi vallások elemeit mixeli össze az ufókkal. York tanítása szerint a földönkívüliek nemsokára megérkeznek hozzánk, és 144 ezer kiválasztott személyt magukkal visznek az Orionra, ahol egy repülő városban készítik fel őket a sátán elleni végső küzdelemre. A ’90-es évek elején alapított bizarr közösség az ezredfordulón már nagyjából 1000 tagot számlált, 2002-ben azonban Yorkot és feleségét emberkereskedelem és gyerekek szexuális bántalmazásának vádjával életfogytiglani börtönre ítélték, ami igencsak visszavetette a csoport népszerűségét. A nuwaubiaiak megfogyatkozva ugyan, de továbbra is működnek, és lelkesen várják a repülő csészealjak eljövetelét.

Klónozás és idegenek: a raëlizmus

Claude Vorilhon, azaz Raël 1994-ben – Corbis / Getty Images Hungary
Fotó: Eric Fougere 

Jóval nagyobb sikereket tudhat magáénak a francia sportújságíró és tesztpilóta, Claude Vorilhon által 1974-ben alapított raëliánus egyház, melynek követői úgy hiszik, az emberiséget egy fejlett földönkívüli faj, az elohimok „gyártották” tudatos tervezéssel, génmanipulációk és DNS-szintézis segítségével. Ezek a lények többször küldtek már követet közénk – Mózes, Jézus és Buddha is közéjük tartozott –, legújabb küldöttük pedig maga Vorilhon, vagyis szent nevén Raël, aki különleges tudás birtokosa és közvetlen üzeneteket kapott az idegenektől.

A nagyjából 20 ezer tagot számláló és főleg Ázsiában népszerű raëliánus szekta a 2000-es évek elején lett ismert világszerte, amikor egy hozzájuk köthető cég, a Clonaid emberei bejelentették, sikeresen klónoztak egy amerikai nőt (a raëliánus tanítás szerint ugyanis a klónozás a halhatatlanság elérésének első lépcsője). A botrányos kijelentést, miszerint az Eve (vagyis a bibliai Éva) névre hallgató csecsemő saját édesanyja klónja, sokan igyekeztek kivizsgálni, a hír nyomán pedig újabb és újabb emberi klónozásról szóló bejelentések lepték el a bulvársajtót – egyik esetben sem sikerült azonban igazolni az állítások valós mivoltát.

A végtelen szeretet apostolai

A jól csengő névvel rendelkező társaságot egy, a katolikus egyházból kirúgott francia lelkipásztor, Michel Collin alapította a kanadai Québec tartományban 1962-ben: Collin azt állította, közvetlen kommunikációban áll a Szűz Máriával, híveket gyűjtött maga köré és XV. Klement néven pápává választatta saját magát. A csoport azonban néhány évvel később kettéoszlott, egy másik alapító tag, Jean-Gaston Tremblay ugyanis összeveszett a vezetővel, és XVII. Gergelyként ellenpápaként lépett fel, átcsábítva magához a tagok egy részét – szerencséjére riválisa 1974-ben elhunyt, így végül ő került ki győztesen az „egyházfők csatájából”.

A hatóságok a kezdetektől fogva gyanúsnak találták a furcsa apostolok tevékenységét, végül több évtizedes nyomozást követően 2001-ben emberrablás, szexuális visszaélések és zsarolás gyanújával letartóztatták a vezetőket, később azonban minden vádat elejtettek. A közösség ennek dacára jócskán veszített népszerűségéből, Tremblay 2011-es halála óta már csak árnyéka korábbi önmagának.

Atombunkerre szedtek pénzt a tagoktól

Elizabeth Clare Prophet, az önjelölt spirituális vezető
Fotó: Denver Post / Getty Images Hungary

A New Age vallások különösen bizarr ágába tartozik az Elizabeth Clare Prophet önjelölt spirituális tanító és férje, Mark L. Prophet által alapított Egyetemes és Diadalmas Egyház, amely a teozófia, a mormon hittételek és a keresztény tudomány névre hallgató amerikai új vallási mozgalom ötvözéséből keletkezett. A két alapító – akik önmagukat magasabb létsíkra emelkedett, megvilágosult tudatú lényként nevezték meg – mindezt leöntötte egy kis világvégesztorival, a ’70-es, ’80-as években szép számmal jelentkező tagoktól pedig atombunkerek építésére és a nukleáris háború utáni társadalomban történő helyük biztosítására kértek pénzt, a befolyt összegből azonban saját maguknak vásároltak birtokokat Montanában és a kaliforniai Santa Monica-hegységben.

A kisegyházat többek között ingatlanbotrányok és a tagokkal szembeni embertelen bánásmód (például alvásmegvonás) miatt vették elő a hatóságok, Elizabeth Prophet 2009-es haláláig azonban teljesen zavartalanul működött a közösség (a másik alapító, Mark Prophet már a ’70-es években elhunyt). Napjainkban leginkább adóproblémákkal és az öröklés körüli vitákkal küzd a szervezet, a tagok azonban még ma is rendszeresen összejárnak és folytatják a „küldetést”.

A bigámista próféta és az ezeréves eső

A texasi illetőségű Bill Hawkins rendőrként szolgált, mielőtt egy izraeli zarándoklat hatására „megvilágosodott”, felvette a Yisrayl nevet, és 1974-ben megalapította Jahve Háza névre keresztelt vallási közösségét: az önjelölt próféta a zsidó és a keresztény tanokból gyúrta össze tanítását, megspékelve egy kis világvégevárással. Az ezredfordulón Hawkins bejelentette, hogy az Y2K-probléma (a számítógépek nem tudják értelmezni a 2000-re való dátumváltást, ezért visszaugranak 1900-ba) a teljes emberi társadalmat káoszba fogja taszítani, melynek vége atomháború és ezer évig tartó esőzés lesz – a baljós jóslatból természetesen semmi sem vált valóra, a szektavezér pedig visszavett a nagy szavakból, később inkább a YouTube-on igyekezett téríteni a népet.

A tavaly ősszel elhunyt Hawkinsnak gyakran meggyűlt a baja a törvénnyel, ugyanis szabad szerelmet és teljes bigámiát hirdetett, melynek jegyében előfordult, hogy 30 feleséget tartott egyszerre, de a közösséget – melynek tagjai többségükben egy texasi lakókocsiparkban élnek – gyerekek megrontása miatt is elővették a hatóságok. Egy alkalommal a Jahve Háza azért került bíróság elé, mert a szekta két tagja nem kapott elégséges orvosi ellátást, és belehalt egy egyébként könnyen kezelhető betegségbe.

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.