Autóval tette meg a táv nagy részét az olimpiák történetének legpofátlanabb csalója

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ötkarikás játékok hivatalosan a sportszerűségről és a tisztes versenyszellemről szólnak, amely eszmény természetesen sohasem tántorította el azokat a versenyzőket, akik illegális módszerekhez nyúltak, és csalni próbáltak a minél jobb helyezés érdekében. Talán egyikőjük sem volt annyira pofátlan, mint az 1904-es St. Louis-i olimpia aranyérmes maratonfutója, aki egy kis technikai segítséget vett igénybe a győzelemhez.

A harmadik újkori olimpia volt az első, melyet Európán kívül, az Újvilágban rendeztek: eredetileg Chicago lett volna a házigazda, Theodore Roosevelt elnök „kérésére” azonban a játékokat áttették a Missouri állambeli St. Louisba, ahol éppen vele egy időben zajlott a világkiállítás. A két esemény természetesen szorosan összekapcsolódott, ezért inkább a szenzációhajhász kommersz vonal, mintsem a valódi olimpiai szellem dominált – erre példa a látványosság céljából megrendezett „etnográfiai olimpia”, melyen a világkiállításon dolgozó „egzotikus származású” vendégmunkások mérték össze képességeiket.

Többen jóval a cél előtt kidőltek

Kevés európai sportoló vállalta a hosszú utazást a távoli kontinensre – mindössze tizenkét ország, köztük a magyarok négy indulóval, képviseltette magát –, a 700 résztvevőből több mint ötszázan amerikaiak voltak, így nem csoda, hogy az Egyesült Államok zsebelte be az érmek zömét. Így történt a sikersportágnak számító maratonfutás esetében is: az augusztus 30-án rendezett versenyen a hőség ellenére harminckét atléta állt rajthoz, akiknek egy poros, dimbes-dombos útszakaszon kellett végigküzdeniük magukat a győzelemért.

Az indulók némelyike sohasem ért célba: a kaliforniai William Garcia annyi port nyelt, hogy eldugult a nyelőcsöve és megsérült a gyomornyálkahártyája, ezért futás közben elájult, de szerencsére időben kórházba került, ahol sikerült megmenteni az életét. Egy másik versenyző hányingert kapott, a dél-afrikai Len Taut pedig megvadult kutyák kergették le a kijelölt útszakaszról. A kubai Felix Carvajal – foglalkozását tekintve postás – futás közben megéhezett, megállt egy gyümölcsöskertnél, és evett néhány almát: balszerencséjére a gyümölcsök között több rothadt is volt, amitől rosszul lett, és egy időre kiszállt a versenyből, egy kis pihenő után mégis visszatért, és megszerezte a negyedik helyet.

Azt állította, csak viccelni próbált

A cseles győztes, Frederick Lorz (1884–1914)
Fotó: Wikimedia Commons

A célszalagot végül, csaknem három órával később, a New York-i Frederick Lorz szakította át elsőként – a civilben kőművesként dolgozó húszéves fiatalember nyakába az elnök lánya, Alice Roosevelt akasztotta az aranyérmet a hazafias érzelmektől átfűtött tömeg hangos éljenzése közepette, Lorz azonban nem sokáig fürödhetett a dicsőségben. A nézők közül többen azt állították, a versenyző csalt, és a táv nagyobbik részén autóval tette meg: a szervezőbizottság szembesítette a vádakkal Lorzot, aki bevallotta, hogy 15 kilométer után kifulladt, ekkor azonban megjelent az edzője kocsival, és készségesen elfurikázta őt a táv maradék 18 kilométerén.

Az atléta azt állította, csupán viccnek szánta az egészet, a szervezők azonban nem voltak vevők a humorra, megfosztották őt az aranyéremtől, az Amatőr Atlétikai Szövetség pedig egész életére eltiltotta a versenyzéstől – a döntést később mégis felülvizsgálták, és Lorz alig egy évvel később újra rajthoz állhatott. Az egyedi csalási módszerének köszönhetően hírhedtté vált maratonista később több amerikai versenyben is tisztességes eredményeket ért el, azonban 1914 februárjában, mindössze 29 évesen, elhunyt tüdőgyulladás következtében.

Lorz diszkvalifikálásával a második helyezett, a szintén amerikai Thomas Hicks lett a győztes, később azonban őt is megfosztották érmétől, ugyanis kiderült, hogy edzője tiltott teljesítményfokozó szerrel, sztrichninnel segített neki a talpon maradásban – ezzel Hicks lett az olimpiák történetének első sportolója, akit bizonyítottan dopping miatt zártak ki a versenyből.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.