A világ leggazdagabb nője volt, de még a meleg vízre is sajnálta a pénzt a Wall Street boszorkánya

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Dollármilliókat keresett, mégis a világ legfukarabb asszonyaként vonult be a történelembe Hetty Green, a Wall Street boszorkánya, aki zseniális üzleti érzékével bizonyította, hogy a tőzsde világa nem kizárólag a férfiak terepe – a kortársak mégis inkább azt hitték, fekete mágia, mintsem tehetség áll a sikerek hátterében.

A hihetetlen fukarságáról legendássá vált bróker asszony, aki a pletykák szerint még a meleg vízért sem volt hajlandó fizetni, Hetty Howland Robinson néven, jómódú massachusettsi kvéker családban született, 1834. november 21-én: édesapja egy bálnavadászflotta tulajdonosa volt, emellett a família Kínával is üzleti kapcsolatokat ápolt. Hetty öccse csecsemőkorában meghalt, így hamar eldőlt, hogy leányágon öröklődik tovább a családi vagyon, az apa pedig mindent megtett, hogy kikupálja egyetlen gyermekét az üzleti élet csínja-bínjára: a kislány hatévesen már a tőzsdehíreket olvasta, tizenhárom évesen ő vezette a családi könyvelést, minden üzleti megbeszélésére elkísérte a családfőt, és a legjobb kereskedelmi iskolákban tanulhatott.

Hamis végrendelettel tett be szülővárosának

A legenda szerint húszévesen Hetty három nercbundát kapott apjától ajándékba, hogy minél előnyösebb külsővel jelenhessen meg a potenciális férjjelöltek előtt, ő azonban túladott az értékes ruhadarabokon és inkább állampapírokat vásárolt. Harmincéves volt, amikor édesapja meghalt, rá hagyva 6 millió dolláros (mai áron megközelítőleg 100 millió dollár, vagyis kb. 32 milliárd forint) vagyonát, nem sokkal később pedig nagynénje is elhunyt, aki 2 millió dolláros örökséget hagyott hátra. A végrendelet szerint ez az összeg jótékonysági céllal New Bedford városát illette volna, a már ekkor kíméletlenségéről híres Hetty azonban jogi úton megtámadta nénikéje akaratát, és prezentált a bíróságnak egy korábbra dátumozott, hamis végrendeletet, amely őt nevezte meg hivatalos örökösként.

A Wall Street-i boszorkány az adóhivatalban egy 1895-ös karikatúrán
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

1867-ben hősünk hozzáment egy Manhattanben élő gazdag selyemkereskedőhöz, Edward Henry Greenhez, a pár az esküvő előtt – akkoriban rendkívül különösnek ható módon – hivatalos szerződést írt, amelyben kikötötték, hogy nem nyúlnak egymás vagyonához, a két kasszát külön kezelik, és teljes pénzügyi függetlenséget garantálnak a másik fél számára. A házasságból egy fiú- és a lánygyerek született, a kapcsolat azonban nem volt boldog: a puritán felfogású, zsugori Hetty és élveteg, hedonista férje tűz és víz voltak, és miután a saját vagyonát elherdáló Edward eladott néhányat felesége bútorai közül, hogy fedezhesse tartozásait, az asszony fogta a gyerekeket, és örökre lelépett.

A végletekig szűkmarkú Hetty nemhogy nem herdálta el öröklött vagyonát, rendkívüli körültekintéssel gyarapította azt, kezdetben államkötvényekbe, később vasúttársaságok és bányák részvényeibe fektetett, ezzel párhuzamosan saját irodát nyitott, ahol jelzáloghiteleket kínált a megszorult ügyfeleknek. Igazi hiénaként csapott le mások szerencsétlenségére, elképesztő kölcsönöket adott, egész városokat tartott sakkban, miközben saját vagyona folyamatosan nőtt, hamarosan a világ leggazdagabb nője vált belőle, a Wall Streeten pedig valódi intézménnyé vált a neve.

Nem fizetett az orvosnak, amputálni kellett a fia lábát

Hírnevével párhuzamosan a fukarságáról szóló legendák is hamar szárnyra kaptak: hiába volt milliomos, a Wall Street boszorkánya olcsó, szakadt albérletekben élt Brooklyn városnegyedben, még a meleg vízre sem volt hajlandó költeni, és állandóan új helyre költözött, nehogy nyomára akadjanak az adóhatóságok. Kizárólag zabpelyhet és olcsó pitéket evett, egyszerű és csúnya fekete ruháját – amely csakugyan egy gonosz boszorkány képét idézte fel az emberekben – addig hordta, amíg el nem rongyolódott, és mosodára sem volt hajlandó pénzt áldozni, csupán néha-néha megtisztíttatta ott, ahol koszosnak találta. Személyzetet sohasem alkalmazott, a legapróbb tartozások behajtását is inkább saját maga intézte – olykor hosszú vonatutakra vállalkozva –, mintsem bért kelljen fizetnie egy titkárnak, asszisztensnek vagy behajtóembernek.

Hetty Green és lánya, Sylvia 1903-ban
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

A leghajmeresztőbb sztori szerint a bróker asszony kizárólag a szegényeknek fenntartott ingyenkórházakban volt hajlandó orvosi ellátást kérni, így amikor a fia eltörte a lábát, szintén egy hasonló intézményt keresett fel – a személyzet azonban felismerte Hetty kilétét, és pénzt kért a műtétért, amit ő visszautasított, úgy döntött, inkább hagyja, hogy a fiú lába magától meggyógyuljon; a törött végtagot végül amputálni kellett. Hasonlóképpen, amikor hősünket sérv gyötörte, inkább úgy döntött, kibírja „ezt az apró kis fájdalmat”, mintsem 150 dollárt fizessen a gyógyulásért.

Messzire esett az alma a fájától

A boszorkány gúnynevet nem csak öltözködése és hihetetlenül zsugori, gonosz természete miatt aggatták rá kortársai Hettyre, sokan azt gyanították, a hihetetlen pénzügyi sikerek hátterében valamiféle mágia áll, hiszen ezt is könnyebb volt elhinni, mint azt, hogy egy zsémbes öregasszony tehetségével és tudásával kenterbe veri Wall Street összes férfi brókerét. 1907-ben azonban épp ez az öregasszony mentette meg New Yorkot a csődtől, amikor a bankok nem voltak hajlandóak segélyt adni a városnak.

Hetty Green 1916. július 3-án, nyolcvanegy éves korában hunyt el, két gyerekére tetemes vagyont, nagyjából 200 millió dollárt (mai árfolyamon négy és félmilliárd dollárt) hagyott hátra: lánya, Sylvia megőrizte édesanyja puritán és szigorú felfogását, fia, Ned azonban az apjától örökölt hedonista vértől hajtva óriási költekezésbe kezdett, saját szigetet és óriási jachtokat vásárolt magának, sorra építette a palotákat. 1936-ban bekövetkezett halála után pénze megmaradt része húgára szállt, aki tizenöt évvel később követte őt a halálba, végrendeletében minden vagyonát jótékonysági célra ajánlva fel.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.