A pöcegödörben haltak csúf halált a német elit prominensei

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hatvan európai nemes veszett oda, amikor beszakadt alattuk az erfurti templom fapadlója, és beleestek az alattuk elterülő pöcegödörbe – a 12. században történt különös, tragikomikus balesetet a németek csak „nagy erfurti latrinazuhanásként” emlegetik.

A végzetes esemény hátteréül egy nagyszabású területvita szolgált: 1184 nyarán Wittelsbachi Konrád mainzi érsek és III. Lajos türingiai tartománygróf feszültek egymásnak, a viszály annyira elmérgesedett, hogy küszöbön állt egy fegyveres konfliktus lehetősége. VI. Henrik német király (később német-római császár), aki éppen Lengyelország felé tartott seregei élén, a türingiai régión átutazva elhatározta, ő maga rendezi el a két előkelőség közötti vitás ügyet.

A király a szerencsének köszönheti az életét

Az uralkodó összehívott egy nemesi gyűlést a Gera-folyó partján fekvő Erfurtba, amely a 8. század óta virágzó kereskedővárosnak, a régió világi- és egyházi központjának számított, helyszínként a település legrégebbi épületét, a patinás Szent Péter-templomot jelölték meg. A július 26-án tartott gyűlésre a birodalom minden szegletéből érkeztek előkelőségek, akik egy, a földszinten található teremben foglaltak helyet – a tanácskozás azonban épp csak elkezdődött, amikor váratlan esemény történt.

A jelenlévők nagy súlya miatt a terem fapadlózata hangos reccsenés kíséretében beomlott, a bevezető beszédeket hallgató nemesek pedig belezuhantak az éppen alattuk elterülő latrinába – a becslések szerint a német elit hatvan-, más források úgy vélik, legalább száz tagja veszett oda a balesetben, többségük belefulladt a bűzölgő szennyvízbe és ürülékhalomba, másokat a rájuk omló törmelék zúzott halálra.

A király és a két viszálykodó fél azonban mindnyájan szerencsésen túlélték a katasztrófát: a beszámolók szerint Henrik és Konrád a terem egyik sarkában álltak, amikor a padlózat beomlott, így képesek voltak megkapaszkodni az ablak vaspántjaiban, és ott csüngtek, amíg a segítség megérkezett. Lajos nem volt ennyire szerencsés, a tanácskozók többségével együtt ő is a pöcegödörbe zuhant, csodával határos módon mégis képes volt kievickélni a mélységből, az eséskor szerzett sérüléseit is túlélte, és súlyosabb fertőzést sem szedett össze.

Arról nem szól a fáma, hogy a területvitát sikerült-e végül rendezni, azonban mind a tartománygróf, mind az érsek komoly sikereket könyvelhettek el a következő években – Konrád pápai legátus lett, Lajos pedig részt vett a Szentföldre indított harmadik keresztes hadjáratban, melynek során betegség következtében veszítette életét. A németek által „nagy latrinazuhanásnak” keresztelt esemény azóta is legendásnak számít, és kétségkívül a történelem egyik legnagyobb szabású Darwin-díjas tömegszerencsétlensége.

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.