Hatvan európai nemes veszett oda, amikor beszakadt alattuk az erfurti templom fapadlója, és beleestek az alattuk elterülő pöcegödörbe – a 12. században történt különös, tragikomikus balesetet a németek csak „nagy erfurti latrinazuhanásként” emlegetik.
A végzetes esemény hátteréül egy nagyszabású területvita szolgált: 1184 nyarán Wittelsbachi Konrád mainzi érsek és III. Lajos türingiai tartománygróf feszültek egymásnak, a viszály annyira elmérgesedett, hogy küszöbön állt egy fegyveres konfliktus lehetősége. VI. Henrik német király (később német-római császár), aki éppen Lengyelország felé tartott seregei élén, a türingiai régión átutazva elhatározta, ő maga rendezi el a két előkelőség közötti vitás ügyet.
A király a szerencsének köszönheti az életét
Az uralkodó összehívott egy nemesi gyűlést a Gera-folyó partján fekvő Erfurtba, amely a 8. század óta virágzó kereskedővárosnak, a régió világi- és egyházi központjának számított, helyszínként a település legrégebbi épületét, a patinás Szent Péter-templomot jelölték meg. A július 26-án tartott gyűlésre a birodalom minden szegletéből érkeztek előkelőségek, akik egy, a földszinten található teremben foglaltak helyet – a tanácskozás azonban épp csak elkezdődött, amikor váratlan esemény történt.
A jelenlévők nagy súlya miatt a terem fapadlózata hangos reccsenés kíséretében beomlott, a bevezető beszédeket hallgató nemesek pedig belezuhantak az éppen alattuk elterülő latrinába – a becslések szerint a német elit hatvan-, más források úgy vélik, legalább száz tagja veszett oda a balesetben, többségük belefulladt a bűzölgő szennyvízbe és ürülékhalomba, másokat a rájuk omló törmelék zúzott halálra.
A király és a két viszálykodó fél azonban mindnyájan szerencsésen túlélték a katasztrófát: a beszámolók szerint Henrik és Konrád a terem egyik sarkában álltak, amikor a padlózat beomlott, így képesek voltak megkapaszkodni az ablak vaspántjaiban, és ott csüngtek, amíg a segítség megérkezett. Lajos nem volt ennyire szerencsés, a tanácskozók többségével együtt ő is a pöcegödörbe zuhant, csodával határos módon mégis képes volt kievickélni a mélységből, az eséskor szerzett sérüléseit is túlélte, és súlyosabb fertőzést sem szedett össze.
Arról nem szól a fáma, hogy a területvitát sikerült-e végül rendezni, azonban mind a tartománygróf, mind az érsek komoly sikereket könyvelhettek el a következő években – Konrád pápai legátus lett, Lajos pedig részt vett a Szentföldre indított harmadik keresztes hadjáratban, melynek során betegség következtében veszítette életét. A németek által „nagy latrinazuhanásnak” keresztelt esemény azóta is legendásnak számít, és kétségkívül a történelem egyik legnagyobb szabású Darwin-díjas tömegszerencsétlensége.
