Ki volt a Times Square-en csókolózó pár? – Egy legendás fénykép háttere

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A háború végét, a béke beköszöntét és az éveken át tartó vérontást követően végre fellélegző emberek örömét kevés fénykép volt képes olyan érzékletesen megörökíteni, mint a New York-i Times Square-en csókolózó matróz és ápolónő legendás fotója, amely Japán kapitulációjának napján, 1945. augusztus 14-én készült, és egy héttel később jelent meg a Life magazin hasábjain. De vajon kik szerepeltek a fotón, valódi csókról vagy beállított pózról volt szó, egyáltalán ismerték egymást a képen szereplők?

A fényképet a Life fotóriportere, Alfred Eisenstaedt készítette, akinek specialitása a mindennapi életből elkapott spontán, intim pillanatok megörökítése volt apró Leica gépével, leggyakrabban vaku vagy mesterséges fények nélkül – Eisenstaedt a kérdéses napon délután 5 óra körül ment ki a Broadway és a 7. sugárút sarkára, hogy lőjön néhány felvételt a háborús győzelmet ünneplő tömegről. Itt kapta lencsevégre az önfeledten csókolózó matrózt és (látszólagos) kedvesét, akiknek sötét, illetve fehér ruhája remek kontrasztot képezett a fotón – mivel az események sodrásával gyorsan haladt egyik momentumtól a másikra, sem ideje, sem szándéka volt megkérdezni a lefényképezett alakoktól azok személyazonosságát.

A fotó annyira jól sikerült, hogy a magazin egész oldalas méretben közölte, hamarosan pedig ikonikus felvétellé vált, amely máig világszerte visszaköszön könyvekből, újságokból, vagy akár éttermek falairól – a csókolózó pár kiléte mégis évtizedekig rejtély maradt, mígnem 1980-ban a képen szereplő nővér, Greta Zimmer Friedman megkereste a Life szerkesztőségét, és elmesélte, hogyan került aznap a Times Square-re. Kiderült, hogy a fotó egyáltalán nem romantikus pillanatot örökít meg, épp ellenkezőleg: Friedman sohasem ismerte az őt lesmároló matrózt, aki akarata ellenére csimpaszkodott rá.

A zsidó menekültként Ausztriából az USA-ba érkezett nő egy, a Times Square-en található fogászati rendelőben dolgozott akkoriban – a nagy hangzavarra felfigyelve kisétált a térre, hogy megnézze, mi okozta a riadalmat, ekkor hirtelen odalépett hozzá egy érezhetően ittas matróz, megragadta és hosszasan szájon csókolta. A kellemetlen pillanatban épp ott termett Eisenstaedt és egy másik fotós, a New York Timesnak dolgozó Victor Jorgensen, akik mindketten gyorsan lekapták a romantikus pillanatnak hitt szexuális zaklatást – Jorgensen képe jóval kevésbé lett ismert és népszerű, mint kollégájáé, aki a valós történetet megismerve bocsánatot kért a 2016-ban elhunyt Friedmantól.

Csók a Times Square-en.
Fotó: Wikimedia Commons / Alfred Eisenstaedt

A részeg tengerészt sohasem sikerült minden kétséget kizáróan azonosítani, bár számos jelentkező akadt, akik azt állították, ők láthatóak a fotón – a legismertebb közülük egy George Mendonsa nevű férfi, aki azt állította, éppen moziban volt a barátnőjével, amikor örömittas tömeg özönlött be a terembe, azt kiabálva, vége a háborúnak. A matróz erre otthagyott csapot-papot, felöntött a garatra, majd a Times Square-en megcsókolta az útjába kerülő első fiatal hölgyet, akiről azt hitte, a hadsereg kötelékében szolgáló ápolónő. A két évvel ezelőtt, 96 éves korában elhunyt Mendonsa állításait a férfi erős alkoholos befolyásoltságára hivatkozva többen is kétségbe vonták.

2007-ben egy másik jelentkező, az észak-karolinai születésű Glenn McDuffie szintén azt állította, ő szerepel a képen: elbeszélése szerint mindössze tizenéves volt a háború idején, és hazudott a koráról, hogy a haditengerészetnél szolgálhasson, leszerelése után pedig New Yorkban telepedett le. A győzelem napján épp barátnőjéhez igyekezett, amikor a metróból feljövet megpillantotta a téren ünneplő tömeget: a hangulat őrá is hamar átragadt, átölelte és megcsókolta az épp feléje sétáló nővért. McDuffie poligráfos hazugságvizsgálat során is előadta történetét, később pedig törvényszéki szakértők igazolták arcberendezése vizsgálatával, hogy ő látható a fényképen – ugyan teljes konszenzus máig sincs, jelenleg a 2014-ben elhunyt férfi a legvalószínűbb „jelölt”. A fotón látható hölgy egyébként 2 évvel élte túl őt, Greta 2016-ban, 92 évesen távozott az élők sorából.

Egy biztos, a képkocka ikonikussá vált, melynek életigenlése, életöröme mind a mai napig elemi erővel hat a nézőre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.