Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A háború végét, a béke beköszöntét és az éveken át tartó vérontást követően végre fellélegző emberek örömét kevés fénykép volt képes olyan érzékletesen megörökíteni, mint a New York-i Times Square-en csókolózó matróz és ápolónő legendás fotója, amely Japán kapitulációjának napján, 1945. augusztus 14-én készült, és egy héttel később jelent meg a Life magazin hasábjain. De vajon kik szerepeltek a fotón, valódi csókról vagy beállított pózról volt szó, egyáltalán ismerték egymást a képen szereplők?
A fényképet a Life fotóriportere, Alfred Eisenstaedt készítette, akinek specialitása a mindennapi életből elkapott spontán, intim pillanatok megörökítése volt apró Leica gépével, leggyakrabban vaku vagy mesterséges fények nélkül – Eisenstaedt a kérdéses napon délután 5 óra körül ment ki a Broadway és a 7. sugárút sarkára, hogy lőjön néhány felvételt a háborús győzelmet ünneplő tömegről. Itt kapta lencsevégre az önfeledten csókolózó matrózt és (látszólagos) kedvesét, akiknek sötét, illetve fehér ruhája remek kontrasztot képezett a fotón – mivel az események sodrásával gyorsan haladt egyik momentumtól a másikra, sem ideje, sem szándéka volt megkérdezni a lefényképezett alakoktól azok személyazonosságát.
A fotó annyira jól sikerült, hogy a magazin egész oldalas méretben közölte, hamarosan pedig ikonikus felvétellé vált, amely máig világszerte visszaköszön könyvekből, újságokból, vagy akár éttermek falairól – a csókolózó pár kiléte mégis évtizedekig rejtély maradt, mígnem 1980-ban a képen szereplő nővér, Greta Zimmer Friedman megkereste a Life szerkesztőségét, és elmesélte, hogyan került aznap a Times Square-re. Kiderült, hogy a fotó egyáltalán nem romantikus pillanatot örökít meg, épp ellenkezőleg: Friedman sohasem ismerte az őt lesmároló matrózt, aki akarata ellenére csimpaszkodott rá.
A zsidó menekültként Ausztriából az USA-ba érkezett nő egy, a Times Square-en található fogászati rendelőben dolgozott akkoriban – a nagy hangzavarra felfigyelve kisétált a térre, hogy megnézze, mi okozta a riadalmat, ekkor hirtelen odalépett hozzá egy érezhetően ittas matróz, megragadta és hosszasan szájon csókolta. A kellemetlen pillanatban épp ott termett Eisenstaedt és egy másik fotós, a New York Timesnak dolgozó Victor Jorgensen, akik mindketten gyorsan lekapták a romantikus pillanatnak hitt szexuális zaklatást – Jorgensen képe jóval kevésbé lett ismert és népszerű, mint kollégájáé, aki a valós történetet megismerve bocsánatot kért a 2016-ban elhunyt Friedmantól.
A részeg tengerészt sohasem sikerült minden kétséget kizáróan azonosítani, bár számos jelentkező akadt, akik azt állították, ők láthatóak a fotón – a legismertebb közülük egy George Mendonsa nevű férfi, aki azt állította, éppen moziban volt a barátnőjével, amikor örömittas tömeg özönlött be a terembe, azt kiabálva, vége a háborúnak. A matróz erre otthagyott csapot-papot, felöntött a garatra, majd a Times Square-en megcsókolta az útjába kerülő első fiatal hölgyet, akiről azt hitte, a hadsereg kötelékében szolgáló ápolónő. A két évvel ezelőtt, 96 éves korában elhunyt Mendonsa állításait a férfi erős alkoholos befolyásoltságára hivatkozva többen is kétségbe vonták.
2007-ben egy másik jelentkező, az észak-karolinai születésű Glenn McDuffie szintén azt állította, ő szerepel a képen: elbeszélése szerint mindössze tizenéves volt a háború idején, és hazudott a koráról, hogy a haditengerészetnél szolgálhasson, leszerelése után pedig New Yorkban telepedett le. A győzelem napján épp barátnőjéhez igyekezett, amikor a metróból feljövet megpillantotta a téren ünneplő tömeget: a hangulat őrá is hamar átragadt, átölelte és megcsókolta az épp feléje sétáló nővért. McDuffie poligráfos hazugságvizsgálat során is előadta történetét, később pedig törvényszéki szakértők igazolták arcberendezése vizsgálatával, hogy ő látható a fényképen – ugyan teljes konszenzus máig sincs, jelenleg a 2014-ben elhunyt férfi a legvalószínűbb „jelölt”. A fotón látható hölgy egyébként 2 évvel élte túl őt, Greta 2016-ban, 92 évesen távozott az élők sorából.
Egy biztos, a képkocka ikonikussá vált, melynek életigenlése, életöröme mind a mai napig elemi erővel hat a nézőre.
