Így úszta meg Hitler a brit mesterlövész golyóját

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kancellárrá választása és a második világháború vége között eltelt tizenkét évben legalább negyvenkét alkalommal terveztek merényletet Adolf Hitler ellen: a náci vezért azonban saját tisztjei és az ellenséges titkosszolgálatok is mindannyiszor sikertelenül próbálták eltenni láb alól. A britek 1944-ben kidolgoztak egy tervet a Führer likvidálására, amit végül ők maguk fújtak le, érdekes indokkal.

A brit titkosszolgálat 1943-ban kezdett gondolkodni egy Hitler elleni merénylet tervén. Kezdetben a náci vezető különvonatát akarták felrobbantani, majd azt tervezték, mérget juttatnak a vonaton használt ivóvízbe, azonban hamar rájöttek, hogy egy ilyen akció végrehajtásához nem rendelkeznek elegendő belső információval. A következő nyáron azonban úgy tűnt, rájuk mosolyog a szerencse: a normandiai partraszálláskor szövetséges hadifogságba került Hitler egyik korábbi testőre, aki a Bajor-Alpokban található kedvenc nyaralóházában, a Sasfészekben vigyázott a diktátorra.

Nem jutottak kémek a Sasfészekbe

A férfi részletesen beszámolt a Führer napirendjéről és szokásairól. Elmondta, hogy sasfészekbeli tartózkodása idején Hitler mindennap reggel 10 órakor húszperces sétára indul a közeli erdőbe, amit teljes magányban tölt, a parancs szerint testőrei sem kísérhetik el. A közeli városka fogadóján mindig felhúzzák a horogkeresztes zászlót, ha Hitler a Sasfészekben tartózkodik, így könnyű rájönni, ideális-e az időpont a merényletre vagy sem.

A terv szerint a titkosszolgálat ejtőernyővel juttatott volna egy brit mesterlövészt és egy németül jól beszélő lengyel ügynököt Salzburgba, ahol találkoztak volna összekötőjükkel, egy helyi boltossal. A Heidentaler fedőnévre hallgató, erősen náciellenes érzelmeket tápláló, titokban a szövetségeseknek dolgozó boltos a német hegyivadász hadtest egyenruháiba öltöztette volna a két ügynököt, majd feljuttatta volna őket a 30 kilométerre lévő Sasfészekhez.

A Foxley-hadművelet névre keresztelt terv 1944 novemberére állt össze: ugyan kidolgozói nagy reményeket fűztek hozzá, a brit kormány végül elkaszálta az ötletet, ugyanis úgy gondolták, semmi hasznuk nem származna Hitler halálából, sőt hátrányukra válna a náci diktátor likvidálása. A háború ugyanis a vége felé járt, a szövetségesek fokozatosan nyomultak előre Európában, és egyre nagyobb sikereket értek el. A náci hadigépezet megrokkanni látszott, Hitler pedig folyamatosan rosszabbnál rosszabb stratégiai döntéseket hozott.

A brit vezetőség ekkor már bízott benne, hogy a Führer elhibázott döntései a hasznukra válhatnak, és úgy gondolták, ha Hitler meghal, esetleg valaki jóval tehetségesebb kerülhet a helyére. Emellett attól is tartottak, hogy a nácik mártírt csinálnának meggyilkolt vezérükből, így sokkal nehezebb lenne kiirtani a fasiszta eszméket Európában. És a briteknek végül igazuk lett: a következő tavaszra végleg sikerült áttörni a német vonalakon, Hitler 1945. április 30-án öngyilkos lett berlini bunkerében, nyolc nappal később pedig a Harmadik Birodalom kapitulált a szövetségeseknek.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.