A történelem leghalálosabb műtétjébe (a pácienssel együtt) hárman haltak bele. Az operációt végző sebész a 19. század brit sztárdoktora volt, akit az áldozatok ellenére az orvostudomány úttörőjeként emleget az utókor.
Az érzéstelenítés feltalálása előtt a sebészek legfontosabb tulajdonsága – a kézügyesség mellett – a gyorsaság volt: az amputációk és egyéb, iszonyatos fájdalommal járó beavatkozások során lekötözték, lefogták a pácienst és igyekeztek minél sebesebben megoldani az ügyet. Nem véletlen, hogy a skót születésű Robert Liston, a London University College sebésztanára és az egyetemi kórház doktora, éppen villámgyors keze miatt vált igazi hírességgé a 19. század első felének Angliájában.
Showműsort csinált az operációkból
Az 1794-ben született Listont a londoni közvélemény a „leggyorsabb szike a West Enden” névvel illette, és erre teljes mértékben rászolgált: alig két és fél perc alatt amputált egy végtagot és be is varrta a csonkot, egy tumor eltávolításához pedig nagyjából négy percre volt szüksége. A villámtempó dacára Liston sikerrátája is kiváló volt: tízből kilenc páciense túlélte a műtétet. Nem csoda, hogy hamar szárnyára kapta őt a hírnév: a betegek akár napokat is vártak, hogy a sztárorvos megvizsgálja őket, Liston pedig – kellően felvágósan – úgy nyilatkozott, kifejezetten szereti a reménytelennek minősített eseteket.
A showmanként is tehetséges doktor nem csupán élvezte a népszerűséget és a személye körül kialakult rajongást, hanem tudatosan táplálta és építette is: a korabeli műtétek gyakran közönség előtt zajlottak, Liston pedig rátett erre egy lapáttal, és igazi látványosságot, mutatványt csinált az operációkból. Az akkoriban óriás termetűnek számító, 188 centiméter magas orvos sötétzöld köpenyben és bőrcsizmában lépett a műtőbe, a beteget egy párbajhős mozdulataival szíjazta az asztalhoz, a lelkes nézőket pedig megkérte, mérjék a másodperceket és drukkoljanak, hogy sikerüljön saját rekordidejét megdöntve elvégeznie a beavatkozást. Mindeközben a páciens folyamatos ordítása gondoskodott a megfelelő atmoszféráról.
Három ember halt bele a műtétbe
A villámsebesség olykor természetesen a pontosság rovására ment, és kisebb-nagyobb gikszereket, műtéti hibákat eredményezett: egy esetben például Liston nemcsak a lábától, de véletlenül a heréitől is megszabadított egy szerencsétlen pácienst, de hozzá köthető a világ legsikertelenebb műtétjének elkönyvelt incidens is, melyben három embert sikerült megölnie. A rutinnak indult lábamputáció közben – amit a sztársebész az általa megszokott két és fél perc alatt végzett el – Liston véletlenül levágta az asszisztense ujját, majd belehasított a szikével az egyik néző kabátjába.
A szerencsétlen néző azt hitte, nemcsak a ruháját, hanem őt magát vágták fel, sokkot kapott, összeesett és hamarosan meghalt, a segéddel és a pácienssel pedig sebeik elfertőződése végzett. Bár a sztorit Liston leghíresebb eseteként emlegette a közvélemény, máig viták tárgya, hogy tényleg megtörtént-e, vagy csupán a bulvárújságok által kitalált szenzációhajhász hírlapi kacsáról van szó.
Elsőként ő altatott műtét során Európában
A színes (és véres) történetek és a celebség mellett Liston valóban rendkívüli sebésztehetség volt, aki több, forradalmi jelentőségű újítást vezetett be az orvoslás terén: az általa kifejlesztett amputálókést és végtagrögzítő sínt napjainkban is használják a sebészek. A korszakban szokatlan módon hősünk kényesen ügyelt a higiéniára – évtizedekkel azelőtt, hogy Semmelweis Ignác kimutatta volna a fertőzést megelőző eljárások előnyeit a szülészetben és a sebészetben, Liston minden operáció előtt gondosan kezet mosott, eszközeit és ruházatát pedig tiszta vízbe áztatva igyekezett megszabadítani a kórokozóktól.
Az igazi úttörőmunkát azonban Liston az érzéstelenítés terén végezte (és ezzel tulajdonképpen saját maga és a „villámdoktorok” kultusza ellen dolgozott): felfedezte, hogy az amerikai fogorvosok által kábításra használt éterrel műtéti eljárások során is ki lehetne ütni a betegeket, akik így nem vagy csak alig éreznének fájdalmat. 1846-ban alkalmazta először az eljárást élesben, a fáma szerint a páciens, amikor az operáció után felébredt, megkérdezte, mikor kezdik a műtétet. Európában innen számítják az altatás használatát műtét során, és ugyan a csodaszerként elkönyvelt éter nem volt a legtökéletesebb megoldás (gyakran mellékhatásokat okozott a betegeknél, a petróleumlámpával bevilágított műtőkben pedig tűzhöz vezetett), Liston megoldása forradalmi volt.
Gyilkosokat buktatott le
Az elbeszélések alapján a sztárdoktor kifejezetten megértően, empatikusan viselkedett a betegekkel – sohasem titkolt el előlük semmit, beavatta őket a kínos részletekbe is –, ellenfeleivel azonban meglehetősen kíméletlenül bánt. Leghíresebb konfrontációja egy kollégájával, Robert Knoxszal esett meg, még Edinburghban: amikor megtudta, hogy az ismert sebészprofesszor következő anatómiai előadását egy fiatal nő rejtélyes módon beszerzett holttestével fogja illusztrálni, akit az illemhez nem méltó módon fog feltárni a diákok előtt, törvénytelenséget gyanított a háttérben.
A szálfatermetű Liston Knox előadása közben berontott a terembe, a földre teperte kollégáját és arra kényszerítette, hogy kiadja neki a holttestet, melyet ezután tisztességes temetésben részesítettek. Később kiderült, hogy Knox összeállt két fiatalemberrel, akik kellő fizetség fejében temetőkből raboltak számára hullákat, később pedig – amikor a holttestutánpótlás megcsappant – gyilkosságokra is vetemedtek. A kérdéses fiatal hölgy, Mary Paterson is a gyilkosoknak esett áldozatul.
Robert Liston 1847 decemberében, népszerűsége csúcsán, mindössze ötvenhárom évesen hunyt el aneurizma következtében Londonban. Négyszáz volt diákja és az angol orvostársadalom további kétszáz tagja kísérte utolsó útjára az észak-londoni Highgate temetőbe.
