Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Miért neveztek el utat a legnagyobb szovjet úttörőtáborban egy amerikai lányról, és hogyan lett a ’80-as évek kicsit naiv, de jó szándékú médiaszenzációja egy Kremlbe címzett levélből? Samantha Reed Smith története.
A hidegháború egyik legforróbb pillanatában egy Maine állambeli diáklány úgy döntött, levelet ír a Szovjetunió vezetőjének és megkérdezi tőle: tényleg ki akarja robbantani az atomháborút? A történetből médiaszenzáció, a tízéves Samantha Smithből pedig békeaktivista és az Egyesült Államok „legfiatalabb nagykövete” lett, élete mégis tragikus véget ért.
Megkérdezte a szovjet főtitkárt: tényleg atomháborút akar?
Leonyid Brezsnyev halála után, 1982 novemberében az addig a KGB parancsnokaként tevékenykedő Jurij Andropovot választották a szovjet kommunista párt főtitkárának. A 68 éves Andropovra nyugaton az 1956-os magyar forradalom és a ’68-as prágai tavasz leverésében játszott szerepe miatt nehezteléssel tekintettek, megválasztását kétkedve fogadták. Eközben a két szuperhatalom közötti fegyverkezési verseny kezdett eldurvulni, Ronald Reagan elnök, aki jócskán megemelte országa védelmi költségeit, a Szovjetuniót „a gonosz birodalmának” nevezte, válaszként Andropov Hitlerhez hasonlította az USA vezetőjét – nem csoda, hogy egyesek úgy gondolták, küszöbönáll az atomháború.
A Maine állambeli Manchesterben élő tízéves Samantha Reed Smith, egy egyetemi oktató és egy szociális munkás lánya, aki korához képest szokatlanul élénken érdeklődött a világpolitika eseményei iránt és korábban nagyrabecsülése jeléül küldött egy gratuláló levelet II. Erzsébet angol királynőnek, riadtan figyelte a televízióból érkező híreket. Miután elmesélte félelmeit édesanyjának, amaz a Time magazin Andropov megválasztásával foglalkozó számát nyomta a lány kezébe: „Ez az ember tényleg el akar pusztítani minket?” – kérdezte Samantha, mire édesanyja így reagált: „Miért nem kérdezed meg tőle?”. Az anyai buzdítás nyomán a lány egy rövid levelet írt a szovjet főtitkárnak, melyet el is küldött a Kreml címére.
A levélben Samantha gratulált Andropov kinevezéséhez, félelmét fejezte ki az USA és a Szovjetunió közötti megromlott viszony és egy esetleges nukleáris konfliktus miatt, és feltette a kérdést: a főtitkár háborút szeretne, vagy ha nem, mit tesz annak érdekében, hogy elkerüljék? Miért szeretné leigázni a világot, vagy legalábbis az Egyesült Államokat? Végezetül kifejtette nézetét, miszerint Isten arra teremtette a világot, hogy az emberek békében osztozzanak rajta.
A naiv, de húsba vágó levél megjelent a Pravda hasábjain, a főtitkártól azonban sokáig nem érkezett rá válasz. Samantha és édesanyja ezért végül az amerikai szovjet nagykövetnél, Anatolij Dobrinyinnál érdeklődött, mire 1983 áprilisában végre meghozta a posta Andropov levelét. A főtitkár válaszában bátor és őszinte lánynak nevezte Samanthát, és a szovjet gyerekek körében is népszerű Tom Sawyer szereplőjéhez, Beckyhez hasonlította, valamint biztosította őt, hogy országa mindent megtesz a háború elkerülése és a béke megteremtése érdekében. Végezetül meghívta Samanthát a Szovjetunióba, hogy saját szemével is lássa: országa nem a gonosz birodalma, hanem békeszerető népek lakják.
Kipróbálta az úttörőtáborozást, és Tyereskovával is beszélt
Az esetet természetesen azonnal felkapta az amerikai média, júliusban pedig, a főtitkár szíves invitálását elfogadva, a lány szülei kíséretében a Szovjetunióba utazott. A kéthetes látogatást – melynek során a család Moszkvában és Leningrádban járt, illetve meglátogatta a legnagyobb szovjet úttörőtábort, a Krím-félszigeten található Artek ifjúsági komplexumot – árgus szemekkel követte a szovjet és a nyugati média, utóbbi Samanthát „az USA legfiatalabb nagykövetének” nevezte el.
Az utazásról később megjelent könyvében Samantha arról mesélt, mennyire barátságosan és lelkesen köszöntötték őt és szüleit a szovjetek, és azonnal rádöbbent: a vasfüggöny túloldalán ugyanolyan egyszerű, hús-vér emberek élnek, mint a saját hazájában. Samantha – nyomában a mindenre kíváncsi újságírókkal és tévéstábokkal – többek között ellátogatott a Lenin-mauzóleumba, megnézte a moszkvai Bolsoj Balett előadását, és még a világ első női űrhajósával, Valentyina Tyereskovával is beszélt telefonon, bár a diskurzus a tervezettnél rövidebbre sikerült, a lánynak ugyanis fogalma sem volt, ki van a vonal túlsó végén, ezért hamar letette a kagylót.
Andropov súlyosbodó betegsége miatt – alig hét hónappal később elhunyt – szintén csak telefonon tudott beszélni meghívottjával, a személyes találkozó elmaradt. A krími gyermekközpontban az amerikai lány néhány napra kipróbálhatta az úttörők életét: sportolt, orosz dalokat és táncokat tanult és barátságokat kötött. Ez annál is könnyebben ment, miután visszautasította a számára eredetileg felkínált külön szállást, és kilenc másik lánnyal közös szobában helyezték el, akiket direkt úgy válogattak ki, hogy valamilyen szinten beszéljenek angolul.
Hamar sztár lett a legifjabb békekövetből
Hazatérésekor limuzin, vörös szőnyeg és rózsák özöne fogadta az ifjú „diplomatát”. A Samantha körül kialakult médiafelhajtás ekkor ért a tetőpontjára, a korszak legnépszerűbb tévéműsoraiba, köztük a Johnny Carson által vezetett Tonight Show-ba is meghívták vendégként. Bár látogatása nem befolyásolta érdemben az amerikai–szovjet viszonyt – sőt, a két ország közötti feszültség a tetőfokára hágott, amikor szeptemberben szovjet vadászgépek lelőttek egy Szahalin szigete fölött repülő, New Yorkból Szöulba tartó személyszállító repülőgépet –, Samantha kiállása a békéért és a két rivális nagyhatalom közötti barátságos kommunikációért sokak szemét nyitotta fel, és tükrözte a közvéleményben egyre jobban eluralkodó enyhülés iránti vágyat.
Az amerikaiak és a szovjetek egyaránt láthatták, hogy a másik oldal nem valamiféle arctalan, démoni ellenfél, a világ másik felén is hozzájuk hasonló átlagemberek élnek – emlékezett vissza Lena Nelson orosz–amerikai írónő, aki fiatal lányként megdöbbent, amikor az állami propaganda által a náci Németországhoz hasonlított Amerika képviseletében egy csinos, mosolygós, szeplős kislány szállt le a repülőről Moszkvában.
A lelkes hangok mellett azonban sokan szkeptikusan fogadták az új gyereksztár felbukkanását: Amerikában egyesek szovjet propagandistának kiáltották ki Samanthát, mások úgy vélték, csupán egy naiv idealista gyerek, akit a két ország vezetői kihasználnak saját jó PR-juk érdekében. Utóbbiak például Andropov szemére vetették, hogy a jópofiskodás közben válasz nélkül eltüntette azt a Samantha által magával vitt több száz levelet, melyet Amerikában élő szovjet disszidensek írtak a főtitkárnak, arra kérve őt, engedélyezze családtagjaik, rokonaik számára a kivándorlást az Államokba.
Samantha levelén felbuzdulva egy tizenkét éves szovjet zsidó lány, Irina Tarnopolszkij is írt Andropovnak, arra kérve őt, engedje szabadon agitációért letartóztatott vegyész édesapját, és engedélyezze, hogy a család kivándorolhasson Izraelbe. Megkeresése azonban válasz nélkül maradt, sőt az apát egy szibériai munkatáborba hurcolták. A család végül néhány évvel később, Gorbacsov idején hagyhatta el a Szovjetuniót.
Az elnökválasztásról tudósított a Disney csatornán
A szovjet látogatás sikerét követően Samanthát az USA nem hivatalos jószolgálati nagykövetévé nevezték ki, és ebben a minőségében 1983 decemberében Japánba utazott, hogy találkozzon Jaszuhiro Nakaszone miniszterelnökkel és részt vegyen a Kobéban megrendezett Gyermekek Nemzetközi Szimpóziumán. A találkozón megtartott beszédében azt javasolta az USA és a Szovjetunió vezetőinek, küldjék el kéthetes vakációkra a gyerekeiket, unokáikat egymás országába, így megakadályozható lenne az atomháború, ugyanis senki sem akarna felrobbantani egy olyan országot, ahol épp a saját családtagjai tartózkodnak. A szovjetek egyébként éltek a lehetőséggel, és Samantha látogatására válaszként – már a Gorbacsov-érában – elküldték az Egyesült Államokba a korszak népszerű gyerekszínészét, Kátya Licsevát.
A következő évben Samantha saját tévéműsort kapott a frissen indult Disney csatornán, amelyben Washingtonba utazva a közelgő választáson induló demokrata párti jelölteket kérdezte politikai célkitűzéseikről (bár a demokratáknak semmi esélyük sem volt az újraválasztásáért ringbe szálló Reagan ellen), 1985-ben pedig színészi feladatot bíztak rá: a Lime Street című tévésorozatban alakította a főszereplő özvegy biztosítási nyomozó (Robert Wagner) idősebbik lányát.
A békeaktivistából lett színésznőaspiráns egy zavart elméjű kamasz, Robert John Bardo figyelmét is felkeltette: a fiú megszállott rajongója lett Samanthának, levelekkel zaklatta őt, egy ízben pedig Maine államba utazott, hogy találkozzon imádata tárgyával, a hatóságok azonban gyanúsnak találták és hazaküldték a fanatikus rajongót. Bardo később egy másik fiatal színésznőt, Rebecca Schaeffert kezdte zaklatni, akit 1989-ben hollywoodi otthonában meggyilkolt. Jelenleg életfogytig tartó börtönbüntetését tölti.
Összeesküvést gyanítottak a halála mögött
Samantha Smith élete tragikusan fiatalon ért véget: 1985 augusztusában a 13 éves lány édesapjával együtt utazott haza a Lime Street forgatásáról, amikor az őket és négy másik utast, illetve a személyzet két tagját szállító kisméretű repülőgép leszállás közben fáknak ütközött és a földbe csapódott a Maine állambeli Auburn repülőterén. A fedélzeten tartózkodók mindegyike szörnyethalt a balesetben. Sokan – különösen a szovjetek – szándékosságot, összeesküvést gyanítottak a katasztrófa hátterében, a nyilvánosságra hozott repülésbiztonsági vizsgálat azonban kizárta ennek lehetőségét. A jelentés szerint a személyzet nem volt kellően tapasztalt, a heves vihar miatt rosszak voltak a látási viszonyok, és a földfelszíni radar is meghibásodott.
Reagan elnök és Mihail Gorbacsov egyaránt személyes gyásztáviratot küldött Samantha és édesapja temetésére, az ifjú jószolgálati követ emlékét pedig mind saját hazájában, mind a Szovjetunióban számos módon igyekeztek megőrizni. Maine államban június első hétfője hivatalosan Samantha Smith Napja, az állami múzeum előtt pedig Samantha bronzszobra áll, mely békegalambbal a kezében, lábánál pihenő medveboccsal ábrázolja a lányt. Michiganben békekertet, New Yorkban és Washington államban pedig iskolát neveztek el tiszteletére, édesanyja pedig létrehozta a Samantha Smith Alapítványt, amely amerikai–szovjet cserediákprogramot működtetett.
A szovjetek hajót és kisbolygót, az Artek-tábor területén utat neveztek el, illetve emlékbélyeget adtak ki Samantha tiszteletére. A lány története ihlette az 1987-ben bemutatott (és a kritika által porig alázott) negyedik Superman-film sztoriját, amelyben egy fiú levélben szorgalmazza a nukleáris leszerelést, minek hatására a címszereplő összegyűjti és a napba hajítja a világ összes atomfegyverét. Egyesek úgy gondolják, felnőttként Samantha akár az USA első női elnöke is lehetett volna, bár ez irányú terveit ő maga cáfolta, édesanyja szerint pedig inkább állatorvosnak vagy balerinának készült.
