Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Stemmer Ödön, a 20. századi magyar antikvár piac fontos szereplőjének izgalmas története könyvtolvaj lazarista szerzetestől az erotikus könyvek iránt érdeklődő birodalmi SS-vezetőig.
Stemmer Ödön nevét manapság még sok antikvárius sem ismeri, pedig páratlan életéről kiváló visszaemlékezést is írt. Személye nélkül a 20. századi magyar antikvár piac nem lett volna ugyanolyan.
A magyar tudományos antikváriusok nagy öregje 1881-ben született asszimilálódott zsidó családban, édesapja unszolására lett könyvkereskedő, mert állandóan olvasott. Hosszú pályafutása alatt nem volt olyan író, tudós, bibliofil, vagy csak könyvet halmozó könyvgyűjtő, akit ne ismert volna. Tevékenysége, kapcsolatrendszere, hozzáértése nélkül közgyűjteményeink szegényebbek lennének sok ritka nyomtatvánnyal, mi pedig sok érdekes történettel.
A millennium idején indult pályafutás a 20. század kulturális életének fontos lenyomata. Egy olyan ember életéből olvashatunk szemelvényeket, aki akkor is antik könyveket gyűjtött és próbált megőrizni az utókornak, amikor 1944. június 16-án Kolosváry-Borcsa Mihály államtitkár vezetésével 250 magyar és külföldi zsidó szerző mintegy 22 tehervagonnyi könyvét semmisítették meg ünnepélyes keretek között.
Szerzőnkről
Tulok Péter történész kutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19–20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története.
Írók és tudósok beszerzési forrása
Stemmer Ödön kivételes élete során számtalan bibliofil könyvgyűjtővel, tudóssal, íróval került kapcsolatba. Több alkalommal találkozott gróf Apponyi Sándorral is, a magyar könyvgyűjtés egyik legkiemelkedőbb alakjával, aki diplomáciai külszolgálatai alatt fejlesztette Hungarica gyűjteményét egyedülállóvá.
A tudós gróf végrendeletében minden ingatlan és ingó vagyonát – így könyvtárát is – a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta, gyűjteménye ma is alapját képezi az Országos Széchényi Könyvtár külföldön megjelent magyar vonatkozású kollekciójának.
Ahogy önálló antikváriumot nyitott, 1906-ban Stemmer rögtön felvette a kapcsolatot a nemzeti könyvtárral. Ettől kezdve hosszú évtizedeken át szerzett be ritkaságokat magyar és magyar vonatkozású nyomtatványok témakörben. A ma is megtalálható nyomtatványok nem elhanyagolható részét a tudós antikvárius juttatta a gyűjteménybe.
Út Martinovicsékhoz
Stemmer rendszeresen utazott külföldre is, ahol magyar vonatkozású régi könyveket és metszeteket vásárolt megrendelői számára. 1914-ben egy német antikváriumban talált rá a Martinovics Ignác és társainak peréről szóló latin nyelvű nyomtatványra, amely ritka volt ugyan, de kis szerencsével hozzá lehetett jutni. Azonban e példánynál a könyv végéhez kötöttek öt latin nyelvű levelet, amelyet a könyv tulajdonosához, Illésházy kancellárhoz intéztek a per vádlottjainak védői.
Az egyik hosszabb levélben Hajnóczy József védője ismertette a magyar jakobinusok kivégzésének lefolyását, és arról is említést tett, hogy a kivégzetteket merre temethették el. A ritka dokumentumot végül az Országos Levéltár vásárolta meg, és fontos szerepe volt abban, hogy az addig hiába keresett sírokat Bartucz Lajos régész nem sokkal később megtalálja.
A Tanácsköztársaság 133 napja alatt az alapvetően szocialista érzelmű Stemmer tanácsadóként vett részt az antikváriusi szakma átszervezésében. Visszaemlékezésében később elismerte, hogy a kommün rövid élete alatt javaslataiból lényegében semmi sem valósult meg. Az infláció egyre elképesztőbb méreteket öltött, a pénz villámgyorsan veszített értékéből, ezért sok budapesti attól sem riadt vissza, hogy órákon át az antikvárium előtt álljon sorba, hogy olyan ritka könyveket vásárolhasson, amely a későbbiekben is jó befektetésnek számít majd. E nem mindennapi „kényszerbefektetés” lényegében példa nélküli eset Magyarország zűrzavaros legújabb kori történetében.
A könyvtolvaj átváltozása
1924 áprilisában a Pesti Hírlap robbantotta ki a botrányt, amelynek önhibáján kívül Stemmer is részese lett. Történt ugyanis, hogy egy napon beállított antikváriumába egy fiatal gimnáziumi tanár, Holik Flóris, és megvételre ajánlotta Thuróczy János 1488-ban kiadott Chronica Hungarorum című könyvének már akkor is rendkívül ritka és értékes brünni kiadását. Holik elmondta, hogy egy névtelenségéhez ragaszkodó jómódú megbízó kérte meg, hogy értékesítse a ritka ősnyomtatványt.
Az antikvárius, tisztában lévén a könyv értékével, a biztonság kedvéért magánnyomozást folytatott a vételár kifizetése előtt, és felkereste Hóman Bálintot is, aki akkor a Nemzeti Múzeum főigazgatója volt. A későbbi kultuszminiszter a példányt nem ismerte, de Holikot igen, így Stemmer megnyugodva az eladó feddhetetlenségén, kifizette az összeget. Már két hónapja volt birtokában a kötet, amikor a botrány kitört. A tolvajnál tartott házkutatás során a rendőrség több mint ötven lopott muzeális nyomtatványt talált. Ekkor derült ki az is, hogy minden példányból körültekintően eltávolította a Tudományos Akadémia tulajdonosi pecsétjét.
A büntetőpert máig nem tisztázott körülmények között végül törölték. A Tudományos Akadémia visszakapta az ellopott könyveket, egy kivételével, amelyet Holik egy antikvárius közvetítésével már eladott egy külföldi aukción. Holik Flóris ezután belépett a lazarista szerzetesrendbe, majd Rómába költözött. A későbbiekben nevét Florio Banfira változtatta, és számtalan cikket írt a középkori és a kora újkori olasz–magyar kapcsolatok történetéről. Egy másik néven is ismert: Ligeti Bélaként ugyanis a pártállam éveiben szorgalmasan írt jelentéseket a magyar titkosszolgálatnak a Rómában élő magyar emigráns papokról…
A zsidóüldözés szorításában
A numerus clausus életbelépése után Stemmer részt vett az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) művészeti tárgyú albumainak kiadásában, a befolyt bevételt a kényszerűségből külföldi tanulmányokat folytató zsidó diákok támogatására fordították. A későbbi években folyamatosan romlott a helyzet, míg elérkezett 1944. április 5. E napról így emlékezik meg könyvében: „Kijött a rendelkezés, mely a zsidó lakosságot a ruhára varrott sárga csillag viselésére kötelezte. E megkülönböztető megbélyegzés miatti szégyen azonban nem rám, hanem azokra hárult, akik ezt a szégyenteljes rendelkezést kibocsátották és végrehajtották.”
Ugyanezen a napon megjelent egy másik rendelet is, amely a zsidó tulajdonú boltok bezárását és az ott található áruk leltározását rendelte el. Stemmer gyorsan összeállított egy listát, azonban ez természetesen csak egy része volt a valós készletnek, azt lehetetlen lett volna ilyen gyorsan összeírni.
Május 9-én behívták a németek által létrehozott Zsidó Tanácshoz, ahol jelezték, hogy két magas rangú német SS-tiszt érdeklődött a kirakatában korábban látott, őket érdeklő könyvek és metszetek iránt. Egy előre megbeszélt időpontban ki kellett nyitnia a már lezárt boltját, és ott kellett fogadnia a két magas rangú tisztet, akik polgári ruhában érkeztek. Ott hamar kiderült, hogy a régiségek közül kizárólag az erotika érdekelte a titokzatos vendégeket. Miután rengeteg anyagot kiválasztottak, távoztak a sárga csillaggal dekorált antikvárius üzletéből.
Néhány nappal később Stemmert meghívták az Andrássy útra a Weiss Manfrédtól elkobzott villába, ahol közölték vele, hogy a látogatók mihamarabb meg akarják kapni a kiválasztott tételeket. Ekkor látta meg Stemmer két korábbi vendégét, ezúttal SS-egyenruhában. Egyiküket rögtön felismerte: ő nem volt más, mint Heinrich Himmler, az SS vezetője. Néhány nap múlva megérkezett a kiválasztott régiségek vételára, amely több volt, mint meglepő, hiszen nem volt jellemző, hogy a megszállók bármit is kifizessenek a megszállt országban.
Végjáték a Duna mentén
1944 vége felé az antikváriust a csillagos házak egyikébe költöztették, majd az Óbudai Téglagyárba vitték. Ezután a hírhedt halálmenetbe kényszerítették, csak Gönyütől küldték vissza életkora miatt a fővárosba. Itt érte a gettó felszabadulása 1945. január 18-án. Öröme azonban nem lehetett teljes, hiszen nem sokkal később megtudta, hogy egyetlen fiát 19 évesen keretlegények gyilkolták meg, szeretett üzlete pedig bombatámadás áldozata lett.
Mivel nem tudott a régiségek nélkül élni, a romok eltakarítása után szinte azonnal dolgozni kezdett a Rózsavölgyi és Társa cégnél. 1950-től az újonnan megnyílt Múzeum körúti Központi Antikváriumban dolgozott nyugdíjba vonulásáig. 1961-ben halt meg.
Stemmer Ödön páratlan, mozgalmas élete regénybe illő, az időskorát beárnyékoló tragédiák sem szegték kedvét, és élete végéig a ritka nyomtatványoknak és metszeteknek élt. Szerencsésnek tarthatjuk magunkat, hogy méltatlanul alig ismert memoárját, az Egy antikvárius visszaemlékezéseit mégis kezünkbe vehetjük, amelyből egészen hihetetlen történeteket ismerhetünk meg.
