Soha nem hangzott el a híres „Akiknek nem telik kenyérre, egyen inkább kalácsot” mondat Marie Antoinette-től

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.

A közismert történet szerint Marie Antoinette, XVI. Lajos francia király felesége, amikor közölték vele, hogy a párizsi szegényeknek már kenyérre sem telik, azt válaszolta: „akkor egyenek inkább kalácsot”. A híres mondatot még Freddie Mercury is beleírta a Killer Queen dalszövegébe, valójában azonban szinte biztos, hogy a francia királyné sohasem mondott ilyet, és ha mégis mondott volna, akkor is teljesen mást jelentene, mint hisszük.

A történet – mely a közhiedelem szerint azt hivatott illusztrálni, mennyire nincsenek képben az arisztokrácia képviselői és az uralkodó családok tagjai a mindennapi valósággal és az alsó néposztályok helyzetével – valójában a híres filozófus, Jean-Jacques Rousseau 1765-ben írt Vallomások című művéből származik, ahol egy meg nem nevezett hercegnő szájából hangoznak el az ominózus szavak. Egyes történészek szerint Rousseau egy száz évvel korábbi anekdotát elevenített fel, melyben XIV. Lajos király felesége, Ausztriai Mária Terézia reagált így a parasztok kenyérhiányának hírére.

Jean-Baptiste Andre Gautier D’Agoty: Marie Antoinette portréja (1775).
Fotó: UniversalImagesGroup / Getty Images Hungary

Valószínűleg ezt a sztorit kapcsolta össze a Marie Antoinette és férje dőzsölő életmódjával szemben egyre nagyobb haragot érző nép a királyné alakjával, a monarchiaellenes forradalmi mozgalmak pedig szívesen terjesztették, hogy még jobban besározzák az uralkodói párt. De az is lehetséges, hogy a királynéról elterjedt legenda valójában az utókor műve, ugyanis csak jóval később, 1843-ban, vagyis ötven évvel Lajos és Marie Antoinette kivégzése után találkozhatunk vele először írásban, a Les Guêpes folyóirat egyik cikkében.

Azonban, ha bárki szájából is tényleg elhangzott volna a híres mondat, akkor sem azt jelentené, amit a legtöbben gondolnak: abban az időben ugyanis a törvény szerint a pékeknek, ha kifogytak a kenyérből, olcsóbb áron kellett adniuk a kalácsot és más finomabb termékeket, nehogy zavargások törjenek ki.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.