Az egyetlen férfi a Parlamentben: így nevezték Slachta Margitot, a feminista hősnőt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A katolikus szerzetesnőt sokan sokféleképpen nevezték: a köznyelvben szürke nővérnek, a jeruzsálemi Jad Vasem intézet szerint viszont ő a „világ igazainak” egyike, saját álnevének vezetékneve szó szerinti jelentését, a Nemest választotta, és igen, megkapta a férfi jelzőt is, mivel annak idején olyan kitartással és határozottsággal küzdött a nőkért, az elesettekért, a kiszolgáltatottakért.

1884-ben született Kassán (ma szlovák terület, ez később még fontos lesz) a római katolikus, ráadásul nemesi származású zadjeli Slachta családba. Még egyik világháború sem szabdalta szét az emberiséget, így békében nőtt fel öt lánytestvérével együtt. Elvégezte a tanítónőképzőt, majd tanítónőnek állt, ám amikor édesapja révén a család anyagi helyzete erősen megingott, fontos döntést hozott. Nem követte őket Amerikába, hanem itthon maradt és innentől kezdve életét a szociális munkának szentelte. 

Egy nővédő szociális tanfolyam előadójaként kezdte, majd a Szociális Missziótársulatban folytatta. 1915-ben már keresztény feminista – bizony, létezett ilyen, miközben a nők családon belül betöltött szerepét nem ásta alá, kiállt amellett, hogy más feladatokat is ugyanolyan jól elláthatnak és ideje tanulási és választójogot kapniuk – lapot szerkesztett és szociális iskolát nyitott. Három évre rá belépett a Keresztényszociális Néppártba, emellett pedig ő szervezte a Keresztény Női Tábort is. Tovább emelkedett a politikai ranglétrán, amikor 1920-ban a Keresztény Nemzeti Egyesülés Párt (KNEP) hivatalos jelöltjének, a főváros I. kerületi nemzetgyűlési képviselővé választották. Hazánk történetében ő lett az első női képviselő. Persze sokan próbálták meg kigúnyolni és lekicsinyelni a furcsa szerzetest, aki nő létére még politizálni is akar, de kitartó munkájával, észszerű javaslataival, összeszedett felszólalásaival, szociális érzékenységével hamar megmutatta, hogy érdemes inkább megbecsülni.

Slachta Margit keresztény feminista portréja
Fotó: Kamara Photography / Wikimedia Commons

Harcos alakjává vált a nőmozgalmaknak, lapot indított, szervezkedett, 1933-ban megalakította a Szentlélek Szövetséget, 1937. november 3-án megnyitotta Katolikus Női Szociális képző elnevezéssel a szociális munkás-oktató intézetet. 1940-től aktívan küzdött a munkaszolgálatosok itthon tartásán, terjesztette a keresztény hitet, megmutatta, hogy az mennyire eltér a hitleri eszmétől. Kiállt tiltakozni a deportálások, kitoloncolások ellen – és részleges sikerrel is járt –, sőt, nem félt nagy nehézségek árán elmenni XII. Piusz pápához sem, hogy arra sürgesse, tegyen már valamit az épp Szlovákiában dúló zsidóüldözés ellen. Húszezer zsidó vallású szlovák embert tudott így megmenteni. Folyamatosan bújtatta és új papírokkal látta el a különböző nemzetiségű üldözötteket a Szociális Testvérek Thököly úti rendházában, neki köszönheti életét többek között Gyarmati Fanni, Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia későbbi elnöke, Márkus Emília színésznő, Vilt Tibor szobrászművész és Heltai Jenő is. A velük szemben álló pártházból érkező nyilasok folyamatos támadásait is visszaverte, bár emiatt őt magát is bántalmazták.

Slachta Margit mozgalmát 1944-ben betiltották, ám egy évre rá más politikai színekben, de sikerült nemzetgyűlési képviselővé válnia. Nagyon sok időt és energiát áldozott a nők helyzetének javításán, sőt, Keresztény Női Tábor néven önálló politikai párttá szervezte a nőmozgalmat. Az egyre erősödő kommunista nyomás ellen már nem sikerült ilyen erővel felvennie a harcot. Előbb az Országgyűlésből tiltották ki, majd miután az egyházi iskolák államosításának ünneplése közben képes volt ülve végighallgatni a Himnuszt, a teljes magyar politikai életét ellehetetlenítették. Attól félve, hogy le is tartóztatják, Tóth Etelka álnéven, húgával együtt Amerikába szökött. Nem felejtette el az itthon maradottakat, velük Nemes Margit néven folytatott élénk levelezést. Szerepelt a Szabad Európa Rádióban is. Jó ideig szeretett volna hazatérni, de erre nem kapott lehetőséget, így végleg a tengerentúlon maradt. Ott is hasznossá tette magát, amikor az 1956-os menekülteket segítette. Végül Buffalóban hunyt el 90 éves korában egy igazán aktív és eredményes élet után. Halála után itthon és külföldön is díjakkal jutalmazták, ám ő valószínűleg jobban örült volna neki, ha ezt a megbecsülést még az életében megkapja, hogy munkásságában a rá jellemző fáradhatatlansággal előrehaladhasson. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.