Tüdőgyulladást kaptak a katonák a legnagyobb orosz divatcézár egyenruháiban

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kényelmes karosszék mélyén egy 28 éves különc kobold figyelt, kissé álmosan, félig lecsukott szemhéja alól, amikor beléptem moszkvai szalonjába. Keveseknek jutott ez osztályrészül, inkább csak a nyugati sajtó kapta őt fel, meg az orosz felső tízezer értelmiségi, a hazai művészeket tudatosan kedvelő-pártoló köre ismerte fel kivételes tehetségét. Bár 1990-ben hivatalosan még Szlava Zajcev volt a leghíresebb szovjet-orosz divattervező, már 1987-ben előlépett egy ifjonc trónkövetelő: Valentyin Abramovics Judaskin.

Még most is ugyanolyan kobold és különc, jóllehet már az 58. évében jár. A kezdeti indulásnál csodagyereknek tekintették, bár nyilvánvaló tehetsége mellett inkább a szerencséje volt a csoda: a széteső szovjet társadalom ébredő vadkapitalizmusában már mindent be lehetett mutatni, és mindent el lehetett intézni. 

A hajdanán még elvtárspukkasztó ötleteiről híres fiatalember ma Oroszország leghíresebb divattervezője, és az egyetlen orosz alkotó, akit megtiszteltek tagsággal a párizsi High Fashion Syndicate-ben. Állami megrendelései, kitüntetései számosak, az Orosz Föderáció Művészeti Akadémiájának kitüntetett tagja, Oroszország nemzeti művésze, Putyin ugyanúgy elismeri, mint annak idején Gorbacsov.

Judaskin Vlagyimir Putyinnal
Fotó: Mikhail Metzel / Getty Images Hungary

Az 1963-ban a moszkvai régió egyik falujában született kisfiú nagyon szeretett rajzolni, már kisgyerekként is elbűvölték a ruhák és a dizájn, ami nem volt jellemző érdeklődési kör akkortájt a szovjet kisfiúk körében. Bár szülei nem voltak elragadtatva pályaválasztásától, ő mégis beiratkozott a főiskolán ruhatervezés és smink szakra, egyedüli férfiként.

A Gorbacsov-féle peresztrojka korszak idején született meg az első nagyszabású kollekció, amely rögtön híressé tette, egy évvel később pedig meghívták Párizsba, ahol az áruválaszték döbbenetes hatást gyakorolt rá.

Nem a bábuskákat öltöztette

Ehhez tudni kell, hogy a világ egyik űrnagyhatalmában 1990-ben csak lakcímkártya felmutatásával lehetett vásárolni, korlátozott számban – például gyerekzoknit, mindegy, hogy milyet. Azért korlátozott számban, mert – saját tapasztalat – a hatalmas, ürességtől kongó Malis gyermekholmi-áruházba beérkező készletet azon nyomban felvásárolták az élelmes orosz asszonyok, és kétszeres áron kínálták az üzlet előtt. Még akkor is ott álldogáltak, amikor az 1991-es puccs idején tankok százai vonultak be előttük a Kutuzovszkij proszpekten. Persze nem lett volna feketekereskedelem, ha lett volna elég áru. De a gazdasági élet csődje miatt, amivel Gorbacsov nem tudott megbirkózni, sok terméket csak jegyre lehetett kapni, a szerencsésebbek a nagyvállalatok, minisztériumok saját zárt üzleteiben vásároltak például kardigánt.

Párizsban Judaskin elhatározta, hogy létrehoz egy modern orosz divatmárkát, és ez teljes mértékben sikerült is neki. Nem félt attól, hogy a rá jellemző luxuselemeket – extravagáns formákat, gyöngyöket – alkalmazó kollekció majd felháborodást kelt: nyilvánvalóan nem a bábuskákat akarta öltöztetni. Az egyszerű orosz asszonyok milliói annyi évtized után már semmin nem döbbentek meg, azt is zokszó nélkül tudomásul vették, hogy soha nem fognak olyan életszínvonalon élni, mint az újoroszok, azaz a hirtelen a semmiből – feketeüzletekből, valutacsencselésből, adócsalásból, csempészésből, zugprivatizációból – meggazdagodott milliomosok. 

Judaskin-divatbemutató 2019-ben
Fotó: Richard Bord / Getty Images Hungary

Fabergétől Anna Karenináig

Az egyik leghíresebb korai tervcsokra – amely a Fabergé nevet kapta, a tojás alakú ruhákat ugyanis a világhírű ékszerész stílusában álmodta meg – a párizsi divathéten zajos sikert aratott, Pierre Cardin és Paco Rabanne is le volt nyűgözve. Fabergé öltözékei ma már műalkotásnak tekinthetők, néhányukat a louvres-i ruhamúzeum vásárolta meg, egyes tervek pedig a kaliforniai Divatmúzeumba és a New York-i Metropolitan Múzeumba kerültek.

Amellett, hogy hírességeket öltöztet, no meg az orosz hadsereget, minden évben alkot egy kollekciót a glamour jegyében, különféle tematikákra felfűzve. Ilyen a Zene (1992), a Nature Morte (1993), a Freskók (1994), a Nagy Katalin (1994) vagy a Balett (1995). 

1996-ban érte el talán legnagyobb szakmai sikerét, amikor felvették a párizsi High Fashion Syndicate-be, és ezzel hivatalosan belépett az igencsak szűk haute couture körbe, Versace, Valentino és a patinás francia divatházak mellé.

Judaskin tervezéseiben szívesen nyúl vissza a történelemhez, az orosz népviselethez, a színekhez, az irodalomhoz. Megihlette már Anna Karenina csakúgy, mint az orosz farsang, a maszlennyica. Különleges vonzalmat érez a japán kultúra iránt, több ruhaterve készült a japán selymek, a kimonók, a cseresznyevirágzás, és más, tipikusan a szigetország motívumai alapján, de Klimtből is merített már inspirációt.

Párizsi divathét 2018/2019 őszi-téli kollekció
Fotó: Richard Bord / Getty Images Hungary

Állami megrendelései között különösen megtisztelő volt, hogy ő öltöztethette Oroszország olimpiai csapatát, valamint megtervezhette az Aeroflot légitársaság és a moszkvai Hotel Ukrajna személyzetének egyenruháit. 

Népszerűsége még akkor – és azóta – sem csökkent, amikor a 2010-ben a hatalmas orosz haderőnek tervezett ünnepi és terepöltözékei kész katasztrófának bizonyultak. A hordás során kiderült, hogy az egyenruhák anyaga túl vékony, a szibériai telet nem bírja, és egyes források szerint több száz katona kapott emiatt tüdőgyulladást. Ráadásul az uniformisok nagyon gyorsan szétszakadtak, és rövid idő után kifakultak. A tervező több fórumon hangsúlyozta, hogy nem tehet a kivitelezés gyengeségeiről – lehet, hogy menet közben történt valami félreértés. Vagy éppen arra nem számított, hogy mekkora terhet – mondjuk hány mosást és milyen körülmények között? – kell kibírnia egy ilyen egyenruhának.

Hamar elindította a prêt-à-porter, azaz a mindennapi viselet üzletágat is, farmer jellegű kreációit az első, Moszkva központjában megnyílt butikjában árusították. Mindig jellemző rá a teljes outfitben való gondolkodás: nagy hangsúlyt fektet a kiegészítőkre, cipőkre, parfümökre, ékszerekre, ezüstárukra, sőt a szemüvegekre is, amelyeket fontos divateszköznek tart. 1993-ban megszületett saját divatháza, és nagy szezonbemutatói ma is az orosz társasági élet kiemelkedő eseményei. Sok időt tölt Párizsban és Izraelben is, ahol szintén nyíltak butikjai, de soha nem akart elköltözni Moszkvából. 

Raisza is megfogadta tanácsait

Az orosz milliárdosok kedvelik Válja gyönyörű ékszerfantáziáit is. Gyűrűi és nyakékei egészen új stílust képviselnek: mintha csillogó tengeri állatok – csigák, kagylók – öltenének ünnepi ruhát. Néha száraz vagy havas, kanyargós faágakat, máskor pedig inkább a legmodernebb ruhákhoz illően óraszíjat utánoznak a karkötők. Összességében mégis a reneszánsz életérzést tükrözi az a zavarba ejtő bőség, amelynek láthatóan nem kell, hogy határt szabjon a vevők pénztárcája. Az egyik fantasztikus, dupla soros nyakékét akár Nofretete is hordhatná: vastagon beborítja az egész dekoltázst az arany, a briliáns és a smaragd. 

Hogy kit öltöztetett legszívesebben? Nos, a kezdetekkor még az orosz first lady, Raisza Gorbacsova is meghallgatta divattanácsait, no persze nem azokat a ruhákat viselte, mondjuk Margaret Thatcher mellett állva, amelyekben a divatbemutatón felvonultak a manökenek. Raisza a hordható, szolid világmárkákat részesítette inkább előnyben, például Pierre Cardint vagy a Guccit, de a színeket, formákat és más apró részleteket illetően bizonyára megfogadta Judaskin ötleteit is. 

Párizsi divathét 2014
Fotó: Catwalking / Getty Images Hungary

Az örök kísérletező művész nagy rajongója a Pugacsova-klán. A mai huszonéveseknek bizonyára fogalma sincs arról, ki Alla Pugacsova: nos, ő egy személyben az orosz Koncz Zsuzsa, Zalatnay Sarolta és Kovács Kati. A ma is aktív, dúsgazdag énekesnő egész családja – szintén a show-bizniszben dolgozó volt férjei, köztük Filipp Kirkorov, lánya, az énekesnő-színésznő Kristina Orbakaite és volt veje, Vlagyimir Presznyakov énekes – ugyancsak Judaskin vásárlói közé tartozik.

Nemrég fejlesztette fel a home fashion ágazatot: a lakberendezési üzlet akkor is virágzik, amikor az emberek nem költenek luxusruhákra, bár ez a megcélzott vásárlórétegnél nem szempont. A míves tapéták és ágyneműk ugyanazt a csillogást és luxust képviselik, aminek a divatcézár nagy híve.

Galina viszi tovább az üzletet

Akit ma Judaskin leginkább szeret öltöztetni, az a lánya, Galina, aki 31 éves, és a családi divatbiznisz főigazgatója. Nagyapja katonai fotós volt, talán innen eredeztethető, hogy serdülőkorától szenvedélyesen fényképez. Nem tipikus sztárcsemete: egy elitiskola elvégzése után a moszkvai állami Lomonoszov egyetem művészettörténet szakán tanult tovább. Közben sikerült két saját fotókiállítást megszerveznie Moszkvában, dolgozik a francia Vogue-nak, és Patrick Demarchelier-t, a modern fényképészet mesterét tekinti nagy tanítójának. Judaskin elmondása szerint minden újévi bulira új ruhát készít a lányának, nem mintha év közben más tervező holmijait vagy fast fashion márkákat viselne.

Saját maga is szeret különleges jelmezbe bújni, általában elhatározza, hogy abban jelenik meg a show végén, a kifutón, de aztán a végén sokszor csak „munkaruhában” szalad ki, mert annyira elfoglalt ilyenkor a backstage-ben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Elek Lenke
Elek Lenke
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.