Mészáros Lőrincről neveztek el teret Budapesten, a nyolcadik kerületben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Teret neveztek el a VIII. kerületben Mészáros Lőrincről. A Nagybotú melléknevet kiérdemelt jeles közéleti személyiség természetesen nem a jelen, hanem a magyar múlt része, és a Dózsa-féle parasztfelkelésben játszott fontos szerepet.

Józsefvárosban, a Palotanegyedben áll az aprócska, négyszögletes Lőrinc pap tér, melyet a Jézus Szíve jezsuita templom, a Zichy-palota és az eklektikus stílusban épült „asztalosház” vagy Darányi-palota határol. A kicsi, de annál színesebb tér a Mária és a Krúdy Gyula utca találkozásánál helyezkedik el, nevét Mészáros Lőrinc plébánosról, Dózsa György alvezéréről kapta.

A katolikus papból lett lázadóvezér jobbágycsaládból származott, Mészáros Gergely böllér elsőszülött gyermekeként látta meg a napvilágot a Zemplén vármegyei Megyaszón, 1466. szeptember 5-én. A korabeli viszonyokhoz képest művelt, iskolázott embernek számított, aki a budai papneveldében végezte tanulmányait, majd Cegléden állt szolgálatba, de részt vett a végvári harcokban is – talán innen ered a ráaggatott Nagybotú Lőrinc gúnynév. A történetírók tanúsága szerint Lőrinc pap és Dózsa György régi jó barátok voltak, nem véletlen, hogy Dózsa az 1514 áprilisában kirobbant parasztfelkelésben az akkor már javakorabeli ceglédi plébánost választotta alvezérének.

A Jézus Szíve-templom a Scitovszky (ma Lőrinc pap) tér és a Mária utca sarkán (1910).
Fotó: Kiss László / FORTEPAN

Lőrinc pap nem csak a hadviseléshez értett: ő volt a lázadók ideológiai vezére is – a legradikálisabb nézeteket képviselte, felfogása közel állt a cseh táborita és a német kiliasztikus mozgalmakhoz, és valószínűleg fontos szerepe volt a ceglédi kiáltvány megfogalmazásában. A sorsdöntő temesvári csatában, 1514. június 15-én a felkelők seregének balszárnyát vezette. Az ütközetben a parasztsereg döntő vereséget szenvedett, Dózsát és öccsét, Gergelyt is elfogták Szapolyai János erdélyi vajda katonái, Lőrincnek azonban sikerült elmenekülnie, és a túlélőkkel tovább folytatta a harcot. Végül július végén, Bihar városának ostromakor győzték le a harcias plébánost, aki fogságba került, és a felkelés leggyűlöltebb figurájaként máglyán végezte.

Az apró térnek sokáig nem volt neve, ugyanis úgy kezelték, mint utcák találkozását és nem mint önálló közterületet. Végül 1900-ban adományozta neki a főváros a Scitovszky tér nevet, Scitovszky János bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek emlékére. A tér több mint fél évszázadig viselte ezt a nevet, mígnem 1951-ben politikai okokból átkeresztelték, ekkor kapta Dózsa alvezérének tiszteletére a Lőrinc pap nevet, melyet máig megőrzött. 1930-ban Zichy Nándor gróf, a tér Mária utcai részén álló palota építtetője és a jezsuita templom építésének nagylelkű adományozója szobrot kapott a téren, a Rákosi-rendszer számára azonban ő is vállalhatatlan figura volt, ezért a szobrot a ’40-es évek végén Sülysápra száműzték, és csak 1993-ban térhetett vissza eredeti helyére.

Térfigyelő sorozatunk előző részében, a Fényes Adolf utca névadójáról írtunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.