Csápjaikban hordják az agysejtjeiket, bosszúból halakat vernek a polipok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minden jel arra mutat, hogy a szokatlan viselkedésforma a csoportos vadászatra vezethető vissza, és összetett érzelmek állnak mögötte.

A fejlábúak osztályába sorolható polipok egyik különös ismertetőjegye, hogy agysejtjeik kétharmadát a csápjaikban hordják, így az egyes karokat önálló rendszer irányítja, ami a többitől függetlenül (és az agy parancsai nélkül) működik. A polipok arról is híresek, hogy képesek az alakváltásra és felvehetik környezetük mintázatát, ami veszélyes vadásszá teszi őket. Apropó, vadászat. A polipok igyekeznek minden eszközt megragadni, hogy könnyebben jussanak prédához. Ennek érdekében még más ragadozóhalakkal is hajlandóak szövetkezni – bár ahogy a legújabb kutatások mutatják, együttműködésük nem nevezhető csörtéktől mentesnek.

Falkán belüli erőszak

A Massive Science beszámolója szerint a fajok közötti együttműködést elsősorban az vezérli, hogy a vadászatnál minél nagyobb területet tudjanak lefedni, illetve a résztvevők más halak gesztusaiból olvasva segítsék a csoportot a zsákmányszerzésben. A kutatók éppen erről a sajátos kooperációról készítettek felvételeket Egyiptom partjainál, amikor valami különösre (mármint a közös vadászatnál is különösebbre) lettek figyelmesek: arra, hogy az Octopus cyanea polipfaj egyedei látszólag minden ok nélkül különféle halakat ütlegelnek csápjaikkal. Valahogy így:

Amikor a polip megüt egy halat, csak kevés energiát kell kifejtenie ahhoz, hogy megzavarja áldozatát, amely így eleshet a zsákmánytól, rosszabb pozícióba kerül a vadászaton, vagy akár ki is esik a csoportól – adtak magyarázatot a jelenségre a kutatók, akik úgy vélik, a polipok így abba is beleszólhatnak, hogy mely egyedekkel portyázzanak együtt. Megfigyeléseik alapján egyes esetekben előfordul, hogy az agresszorok a beavatkozást követő zavart kihasználva gyorsan lecsapnak a közeli zsákmányra, máskor viszont mintha nem jutnának vele semmiféle előnyhöz.

Feltételezések szerint az állatok ilyenkor múltbéli sérelmek miatt vehetnek revánsot uszonyos társaikon, vagy egyszerűen csak okító jelleggel lépnek fel, hogy elvegyék a többi hal kedvét az együttműködés határait feszegető viselkedéstől. Mindez arra utal, hogy bár az agyuk gyökeresen különbözik a miénktől, a polipok összetett kognitív funkciókkal rendelkezhetnek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.