Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Izgalmas szerelmi élete volt Mária Krisztina főhercegnőnek, akinek nevét Krisztinaváros, a Krisztina körút és a Krisztina tér viseli. Viszonyt folytatott testvére feleségével, később – uralkodócsaládoknál szokatlan módon – szerelemből házasodhatott.
A Széll Kálmán tér és az Erzsébet híd között húzódó Krisztina körút Buda fontos közlekedési útvonala, melyen számos villamosvonal, köztük a 17-es, az 56-os és az 59-es halad át. A körút, az annak mentén található Krisztina tér, illetve maga a Krisztinavárosnak nevezett I. és XII. kerületi városrész Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc István lánya, Habsburg-Lotaringiai Mária Krisztina főhercegnő után kapta a nevét.
Maria Christina Johanna Josepha Antonia főhercegnő 1742. május 13-án született, épp édesanyja születésnapján – talán ez is közrejátszott benne, hogy Mária Terézia kedvenceként szerette és mindenben kényeztette ötödik gyermekét. Ez a kivételezés gyakran dühítette a lány testvéreit, sőt öccse, Lipót főherceg még 1776-ban is úgy nyilatkozott róla, hogy teljesen lefoglalja magának édesanyjukat. A hercegnő kiemelkedően intelligens és kivételes rajztehetséggel megáldott, ugyanakkor makacs, szeszélyes és féltékeny lányként volt ismert az udvarban.
Bár a Habsburg főhercegnők sorsa általában a rangban megfelelő házasság volt, Mária Krisztina számára mégsem választottak kis korában férjet a császári szülők – valószínűleg nem adódott megfelelő jelölt. Pletykák keringtek róla, hogy Mária Krisztina feltűnően szoros viszonyt ápol bátyja, József főherceg (a későbbi II. József császár) feleségével, Mária Izabella Bourbon-pármai hercegnővel. A két nő rajongó szerelmes leveleket váltott egymással, olyannyira, hogy még Mária Terézia is felfigyelt a leszbikus románcra. A császárnő egyik levele szerint „e rajongó kapcsolat valójában túllép azon a határon, amelyen belül egy ilyen rokonszenvnek meg kellene maradnia, a mi felfogásunk szerint”. A viszonynak végül Izabella halála vetett véget: amikor az asszony hat hónapos lányával együtt elhunyt himlőben, az eset nemcsak Józsefet, de húgát is alaposan megrázta.
Ezután Krisztina beleszeretett Ludwig Eugen Johann württembergi hercegbe, aki a császári-királyi hadsereg önkénteseként érkezett Bécsbe, a család azonban nem engedélyezte a házasságot, ugyanis nem tetszett nekik, hogy a férfi a felvilágosodás híve. A befutó végül Albert Kázmér szász herceg lett, akivel 1760 körül ismerkedett meg Krisztina. A szülők eleinte őt sem találták megfelelő jelöltnek, Ferenc István halálával azonban megváltozott a helyzet. A megözvegyült és egyeduralkodóvá vált Mária Terézia érzelmi hullámvölgyben volt, és ezt kihasználva lánya ügyes manipulációval megnyerte a császárnő engedélyét az azonnali házassághoz. Annyira közel volt az esküvő az apa halálához képest, hogy az esküvőn a megjelentek még gyászruhát viseltek. Mária Terézia gazdag ajándékokkal halmozta el a párt, a magyaróvári és répcekéthelyi uradalmon kívül nekik ajándékozta a Sziléziában található Teschen hercegségét, így előnevük ettől fogva szász-tescheni lett.
A házasság – Krisztina testvéreinek nászával ellentétben – boldognak bizonyult, annak ellenére, hogy a pár egyetlen gyermeke, Mária Terézia Krisztina szász hercegnő egynapos korában elhunyt, további gyermekáldás pedig nem adatott meg nekik. Ezt valószínűleg a közeli rokonság – másodfokú unokatestvérek voltak – és a szülést követő hosszú gyermekágyi láz okozhatta. Később adoptálták Krisztina unokaöccsét, II. Lipót császár fiát, Károly főherceget, aki teljes vagyonukat és birtokaikat is örökölte. A testvérek féltékenysége és neheztelése még Mária Terézia 1780-ban bekövetkezett halála után sem enyhült: amikor Krisztina meglátogatta húgát, Marie Antoinette királynét Franciaországban, a vendéglátó ridegen fogadta, úgy kezelte, mint bármilyen más hivatalos látogatót, és megtagadta, hogy meglátogathassa őt privát rezidenciáján, a Kis-Trianon-kastélyban. Amikor a francia királyné a forradalomban nyaktiló alatt végezte, Krisztina ennyit fűzött húga véres halálához: „Nem oda kellett volna férjhez mennie.”
Albert herceg, a férj tizenöt éven át szolgált a Magyar Királyság osztrák helytartójaként, ez idő alatt Pozsonyban volt az udvaruk, a nyarakat pedig Moson vármegyében, a féltoronyi kastélyban töltötték (ma Ausztria Burgenland tartományának része). Mária Terézia halála után Albert megörökölte a régóta várt németalföldi helytartói és kormányzói posztot, felesége társkormányzóként szolgálhatott mellette. A pár Brüsszelbe költözött, ahol a laekeni kastélyban éltek – mely ma a belga királyi család otthona –, itt kapott helyet Albert híres műgyűjteménye is. Bár a brüsszeli évek boldogok és konfliktustól mentesek voltak, a pár különösebb befolyás nélkül látta el a kormányzói posztot, és gyakran ellentétbe kerültek az új uralkodóval, II. Józseffel.
1789-ben a francia forradalom hevülete Brüsszelbe is elért, ezért az osztrák kormányzói párnak menekülnie kellett a városból, ahová francia csapatok vonultak be. Ugyan később visszatérhettek, de 1792-ben végleg távozniuk kellett: hazaköltöztek Bécsbe, ahol megvették és kibővítették a mai Albertina-palotát, és ide menekítették az említett híres műtárgykollekciót (a gyűjteményt 1919-ben államosították és ma is itt látható). Mária Krisztina főhercegnő a császárvárosban hunyt el 1798. június 24-én, 56 éves korában hastífusz következtében. Férje – aki még 24 évet élt – pompás síremléket állított Krisztina emlékére: a híres itáliai szobrászt, Antonio Canovát bízta meg a bécsi Augustinekirchében felállított mű elkészítésével. Érdekesség, hogy a síremléken számos szabadkőműves szimbólum megfigyelhető, a keresztény jelképek viszont hiányoznak róla.
A hercegi párt Magyarországon is nagy tisztelet övezte, nem véletlen, hogy már a főhercegnő életében, 1772-ben az ő nevét viselte Krisztinaváros. A budai polgárok így köszönték meg, hogy építkezhettek a vár aljában található területen, mely sokáig hadászati okokból tiltott résznek számított. A városrész, az azóta a kiépült körút, illetve a Mária Krisztináról elnevezett tér máig a Habsburg-dinasztia különc főhercegnőjének nevét őrzi.
Térfigyelő sorozatunk előző részében a belvárosi Veres Pálné utca névadójának nyomába eredtünk.
