Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nick Thorpe, a BBC kelet-közép-európai tudósítója jóval több mint harminc éve él Magyarországon. Az elmúlt években sokszor hallhattuk nevét, mert a migráció kérdését feldolgozó könyve kapcsán (Sír az út előttem) több alkalommal is a figyelem középpontjába került a magyart sajátos akcentussal beszélő brit újságíró. Bő harminc éve pedig az akkori magyar fiatalok jelenéről és jövőképéről forgatott rövid dokumentumfilmet.
A 30 perces, a YouTube-on elérhető film a rendszerváltás előtti utolsó pillanatokban tudott a még szocialista országba bepillantani, s megragadni azt a nagyon különleges, rövid ideig tartó átmenetet, amikor a nyugati hatások már nagyon sok területen, de még mindig erősen szűrve jutottak el a magyar fiatalsághoz. Könnyűzene, divat, Meki már igen, pornó, horror és vadkapitalizmus még csak alig, vagy legalábbis sokkal kevésbé elsöprő erővel, mint egy-két évvel később.
KISZ-tábor újságíró-fakultációval, hatalmas bulik DJ-vel, Village People-szerkós rockbandával, majd a KISZ-en belül alakuló, a rendőrök által majdnem elfojtott Fidesz Szájer Józseffel. A ma Magyarország 38. legbefolyásosabb embereként számontartott Szájernek akkor még íróasztala sem volt, a szabad sajtó és a szabad polgári lét eljöveteléről szőtt ábrándjait azonban őszinte hévvel osztotta meg Thorpe-pal.
De nem ő a legérdekesebb a filmben. Sokkal magával ragadóbbak a 15-20 éves, „egyszerű” fiatalok (a mai negyvenes-ötvenes generáció), akik sokszor megdöbbentően jól látják azt, amiben élnek, a lehetőségeiket, a szabadságuk korlátait és a korlátok között nem is olyan nehezen megtalálható szabadságot. Félszoba, hentes-szakmunkás, banánfülbevaló, body building, Depeche Mode, lakáshelyzet és munkanélküliség, joystickes számítógépes játék, másfél év sorkatonaság. Ladák, Trabik várólistával, falun még sok helyre be nem vezetett víz, állami és magángazdaságok, otthonkás vidéki és tupírozott pesti tinilányok és egy csomó megdöbbentően értelmes nyilatkozat.
Ilyennek látszott egy külföldi szemében a nyolcvanas évek végének magyar ifjúsága.
(Az interjúkban Szájer József kivételével magyarul szólalnak meg a fiatalok, angol hangalámondással. Thorpe narrációját röviden így foglalhatnánk össze:
Magyarország egy kelet-európai kommunista ország, a főváros, Budapest gyönyörű. A magyarok rigorózusak egymással, de nagyon kedvesek az idegenekkel. Keményen dolgoznak: vannak, akik két-három különböző munkahelyen, akár nap 12 órát is. A fiatalok nem félnek attól, amitől a szüleiknek félniük kellett: nem éheznek, nem tartanak háborútól, inkább a felnőtté válás kihívásai foglalkoztatják őket. Viszonylag fiatalon házasodnak, és szívük szerint menekülnének a családi otthonból, büszkék a magyarságukra, de szeretnének utazni és olyan jól élni, mint a nyugatiak. Bár a házakon még vörös csillag és golyó ütötte nyomok, a dolgok ma már sokkal szabadabbak, mondja. Ez a szabadság pedig nagyon sok energiát ad a fiataloknak, teszi hozzá az első diszkójelenet előtt.
A lakhatás az egyik legnagyobb probléma, amivel az itteni fiatalok szembe kell, hogy nézzenek. Sokan még gyerekeik születése után is a szüleikkel laknak, ez pedig felőrli őket. Bár a Váci utcában sétálva olyan, mintha nyugaton lennénk, sok minden más, mint ott. A fiúknak kötelező a sorkatonai szolgálat és muszáj évekig oroszt tanulni is, miközben a legtöbb fiatal egy pohár vizet sem tud kérni ezen a nyelven. Az olcsó közlekedés és olcsó étel a szocializmus nyújtotta előnyök közé tartozik és sokáig ide tartozott a csaknem teljes foglalkoztatottság is. Az ennivaló és a közlekedés még mindig olcsó, a munkanélküliség viszont már egyre nagyobb probléma Thorpe szerint.
Később Thorpe így folytatja: a KISZ nagyon sok fiataloknak szóló aktivitást szervez. Mára viszont csak a fiatalok 30 százaléka KISZ-tag, mert ez a generáció egyre kritikusabb. A KISZ-szel való elégedetlenség néhány fiatalt arra sarkallt, hogy kiszálljon, és Fidesz néven új ifjúsági szervezetet alapítson, mondja Thorpe, Szájer Józseffel való beszélgetését felvezetve.
Thorpe nemcsak Budapesten forgat, Mártonfára is ellátogat, hogy a vidéki fiatalok életébe is bepillantást nyerjen. 1988-bn még mindig vannak olyan kisebb települések, ahol nincs vezetékes ivóvíz, a fiataloknak mindenhol sokat kell segíteniük a szüleiknek, mondja. Magyarországon a lányok mennek el hamarabb otthonról, ők még a fiúknál is jobban elvágynak a szülői házból. )
