Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A hónap dilemmája mai fejezetében Tóth Zsuzsanna buddhista tanító gondolatait olvashatod az eutanázia kérdéséről.
Ahogy az öngyilkosságot érintő kérdés kapcsán szóba került, a buddhizmusban a „bűn” fogalma eltér attól, amit a nyugati kultúrában megszokhattunk, és azt hiszem, hogy ezt ennek a kérdésnek a kapcsán is érdemes felidézni. A buddhista etika inkább hibákról (akár súlyos hibákról) beszél, de praktikus szempontból állapítja meg, hogy mi tekintendő annak. Ha valamivel szenvedést okozok magamnak és másoknak, ha olyasmit teszek, ami a szellemi előrehaladás szempontjából nem előrevezető, akkor az etikai hiba, tévedés – és ha szándékosan teszem, akkor annak következményei lesznek (ez a karma tanítása).
Megszólalónkról
„Vallásomat tekintve nem tartom magam buddhistának, inkább csak felelősen és nyitottan gondolkodó embernek, akihez a buddhizmus erkölcsisége és filozófiája áll a legközelebb. Válaszaimmal a buddhista alaptanításokat, illetve a théraváda iskola tanításait próbálom egy 21. századi ember hozzáállásával képviselni.”
Tóth Zsuzsanna, az A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára
A buddhizmus egyik alapelve, hogy ne ártsunk másoknak és kerüljük az erőszakot, aminek a legalapvetőbb formája természetesen az, hogy nem ölök embert, és nem helyeslem, ha más teszi. Ehhez kapcsolódik az az elv, hogy együttérzéssel fordulok a többiek felé, és hajlandó vagyok megérteni és lehetőség szerint enyhíteni a szenvedéseiket. A buddhizmus rendkívüli értéket tulajdonít az emberi életnek, többek között azért, mert kiváló lehetőségnek tekinti, hiszen az ember (és csak az ember) világosodhat meg és válhat maga is buddhává.
Mindennek alapján talán arra lehetne következtetni, hogy a buddhizmus tiltja az eutanáziát, annak aktív és passzív formáját egyaránt. Azonban tévedés lenne azt feltételezni, hogy a buddhizmusnak van egy hivatalos álláspontja a kérdésben. Ácsán Szumédhó, az egyik kiemelkedő kortárs théraváda tanító így fogalmaz: „az orvostudomány és a technológia fejlődése mellett nagy szükségünk van a reflektív bölcsességre, amellyel az éppen felmerülő konkrét problémákat kezeljük – ahelyett, hogy általános, doktrinális álláspontot alakítanánk ki (amire egyébként sok nyugati ember hajlamos)”. Sőt, arra is felhívja a figyelmet, hogy az elvi, általános morális állásfoglalás bizonyos esetekben éppen akadályozhatja az embert abban, hogy felelősséget vállaljon saját döntéseiért egy-egy konkrét helyzetben. A dalai láma is úgy vélekedik, hogy az egyes esetek konkrét körülményeit kell megvizsgálni, és annak alapján dönteni.
Kiket kérdezünk?
A hónap dilemmája cikksorozatunkban minden hónapban az élet egy nagy morális dilemmája mentén szólalnak meg a filozófia, valamint a hazánkban jelentős egyházak képviselői.
A többi megszólaló véleményét az alábbi – folyamatosan frissülő – linkekre kattintva olvashatod:
Úgy gondolom, hogy itt az alapvető probléma az, hogy a technológia fejlődésének köszönhetően kialakult egy olyan helyzet, ahol a nem ártás (az élet elvételének a tiltása) és az együttérzés nem egy irányba mutat, más-más fellépést tesz szükségessé. Véleményem szerint ez tipikusan olyan probléma, amely a Buddha idejében ebben a formában, ilyen súlyosan és ilyen mértékben nem létezett, hiszen nem voltak eszközök a gyógyíthatatlan betegek életben tartására. A Buddha beszédeiben, a kanonikus iratokban tehát aligha találunk erre vonatkozó konkrét útmutatást, ehelyett azt kell tennünk, hogy (amint Ácsán Szumádhó is utal rá) meditációval megerősített objektív megfigyelési képességeinkre és erkölcsi érzékünkre támaszkodva minden esetet mérlegelünk. Mérlegelésre pedig akkor van lehetőség, ha az eutanázia engedélyezett. A személyes véleményem az, hogy a 21. században – egy jól kialakított, a visszaéléseket kiküszöbölő jogi keretrendszer mellett – az eutanázia engedélyezésére lenne szükség, hogy az érintetteknek legyen esélyük arra, hogy méltósággal tudatos döntést hozhassanak.
A buddhizmust középútnak is nevezik, mert sok szempontból a szélsőségek között halad. Elveti például az aszkézist, de az élvezetekben való tobzódást is, az emberi egóról is azt állítja, hogy bizonyos szempontból létezik, de bizonyos szempontból nem. Etikailag is középút: megállapít bizonyos alapelveket, de kőbe vésett részletes szabályokat nem ad, főleg nem olyanokat, amelyek minden helyzetben, mindig, mindenkire alkalmazhatók. Ehelyett a tanításaival és a meditációs módszereivel olyan eszközt ad az emberek kezébe, amely lehetővé teszi az etikus, bölcs döntéseket – akár a haldokló, akár az orvosai számára.
Múlt havi kérdésünk így szólt: Mi a fontosabb: az egyén vagy a közösség boldogsága? A buddhista tanító válaszát ittolvashatod el.
