Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A legtöbben úgy gondolják, hogy harminc-, legkésőbb negyvenéves korukra kialakul a személyiségük, s innentől kezdve már csak a tapasztalatszerzés, majd az öregedés következik. Az ember azonban ennél sokkal bonyolultabb, és bizony a jellemünk is folyamatos változásokon esik át.
Tinédzserkorban fel sem kapjuk a fejünket azon, hogy a gyerekünk minden héten másik személyiséggel jön haza: próbálkozik, keresi önmagát. Manapság ez az időszak kitolódik a húszas évekre is, a fiatalok továbbra is keresgélnek: milyen munkát végeznének szívesen, milyen értékrendet kövessenek, kikkel barátkoznak, mit gondolnak az élet nagy kérdéseiről. A jelenlegi elvárások szerint harminc- vagy legkésőbb negyvenéves korra azért már „illik” megállapodni: megtalálni az állandó munkahelyet, a társat, akivel családot lehet alapítani, és a személyiség is „kész van”. Nos, ez koránt sincs így. A legújabb kutatások szerint folyamatosan fejlődünk életünk során, és ez meglepően pozitív eredményekkel járhat – derül ki a BBC cikkéből.
Nem csak a test változik
Mindannyian ismerjük a fizikai átalakulásokat, amik meglepnek minket az öregedés során. A bőr ráncosodik, az izmok fokozatosan tónusukat vesztik, meghízunk, a haj ritkul, a pocak kerekedik, visszerek jelennek meg, csökken a testmagasságunk, szőr nő a fülből és az orrból, bezzeg hajból egyre kevesebb van, az is őszül, az állóképesség romlik, ízületi fájdalmak, betegségek nehezítik a mindennapokat. Ám van egy jó hírünk a sok lehangoló fizikai változás mellett: a tudósok a személyiség változását is megfigyelték, mégpedig pozitív irányba.
Változni jó. Vagy mégsem?
René Mõttus, az Edinburgh-i Egyetem pszichológusa szerint egyértelműen megállapítható, hogy nem maradunk ugyanazok az emberek, akik fiatalon voltunk. Nem fixálódik le semmi gyerekkorunkban vagy a harmincas éveink környékén: szinte folyékonyak, alakíthatók maradunk. Ez persze kinek jó hír, kinek rossz. Akik úgy gondolják, hogy a változás ijesztő, és egyébként is elégedettek az aktuális jellemükkel – vagy a társukéval –, azok szeretnék szinte bebetonozni azokat az alapvető értékeket, amelyeket nagyra tartanak. Azok viszont, akik még most sem érzik kialakultnak magukat, és úgy gondolják, le vannak maradva a többi, „normális” embertől, széles mosollyal üdvözölhetik a fejlődés folyamatos lehetőségét.
Miben fejlődünk?
Ahogy telnek az évek, a szakemberek szerint egyre megbízhatóbbak és lelkiismeretesebbek leszünk – még egy érv amellett, hogy ne csak fiatal munkaerőt alkalmazzanak a cégek. Emellett elfogadóbbá válunk, no és kevésbé neurotikussá. A Sötét Triádként emlegetett személyiségjegyek, azaz a narcizmus, a machiavellizmus és a pszichopátia szintje is csökkenhet. E három személyiségtípus általában nem egyesül egyetlen emberben, ám tény, hogy vannak köztük átfedések. A legtöbb ilyen ember a statisztikák szerint férfi, meglehetősen karizmatikus, sikeres, gyakran főnöki pozícióban ül, ám érzelmileg szinte elérhetetlen, felszínes, manipulatív, arrogáns, beleérző képessége nagyon alacsony, saját maga áll a világa középpontjában, és ettől kicsit sem érzi rosszul magát. Persze sokan vannak közülük, akik életük végéig ezt a játékot játsszák, ám a kutatások szerint a korral az ilyen típusú személyiségek is lehiggadnak, kevésbé lesznek antiszociálisak, önzők, sőt a bűncselekmények és a kábítószer-használat mértéke és gyakorisága is csökken az évek múlásával.
Vizsgáljuk felül azt, amit az öregekről gondoltunk!
No de nézzük, mire számíthatunk még az öregedéssel? Például jobb humorérzékre – ez elengedhetetlen ahhoz, hogy élvezzük az egyre több testi korláttal járó idős éveket – és nagyobb akaraterőre is szert teszünk. Érzelmeink kontrollálása és társadalmi alkalmazkodóképességünk is óriásit fejlődhet, azaz nem mindenkiből válik zsémbes, morcos, emberkerülő öregember. A pozitív tendencia, a személyiség érése ráadásul minden népcsoportnál fellelhető, inkább abban találunk jelentős különbségeket, hogy az adott társadalmak mennyire értékelik idős tagjaikat.
Nem bújunk ki a bőrünkből
Ez a folyamatos változás azonban nem jelenti azt, hogy az adott egyén személyisége nem létezik. Mindig magunkhoz képest változunk, míg az, akik az azonos korcsoportú embertársainkhoz képest vagyunk, stabil marad. Például az évek múlásával csökken az idegességgel, aggódással, kedvtelenséggel járó neurotikusság, de az az ember, aki gyerekként a csoport legneurotikusabb tagja volt, valószínűleg évtizedekkel később is az marad a kortársaihoz viszonyítva.
Társadalmi okok a háttérben
Mivel az öregedéssel járó pozitív személyiségváltozások szinte mindenkinél megfigyelhetők, egyes tudósok úgy vélik, hogy ez valamiféle genetikai program része, sőt akár evolúciós okok is állhatnak a háttérben. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az emberekre nehezedő társadalmi nyomást sem, ami szintén alakít rajtunk. Wiebke Bleidorn, a Kaliforniai Egyetem pszichológusa kutatásából kiderül, hogy azokban a társadalmakban, ahol jellemzően hamarabb nőnek fel (azaz megállapodnak, házasodnak, dolgoznak és felelősséget vállalnak) az emberek, ott az érett személyiség jellemzői már fiatalabb korban kialakulnak. Bleidorn szerint azért változik meg a személyiségünk, mert ez segít megbirkózni az élet kihívásaival.
Mi történik a nagyon idős emberekkel?
Egy bizonyos életkoron túl a pozitív személyiségváltozások már nem olyan jellegzetesek, sőt. A nagyon idős emberek már kevésbé nyitottak, lelkiismeretesek és kedvesek – ami nem is csoda, hiszen eddigre komoly egészségügyi problémákkal birkóznak, és sorra veszítik el barátaikat, szeretteiket, ez pedig nagy hatással van a világgal való kapcsolattartásukra. Ugyanakkor a kutatók azt is kiemelték, hogy a jellemünk hatással van arra, hány évig élünk. Azok, akik felelősek, rendszeresen szűrésekre járnak, magas az önkontrolljuk, nagyobb valószínűséggel érik meg kései éveiket. Ugyanakkor minél neurotikusabb valaki, annál nehezebben viseli az életkorral járó fizikai változásokat, például a menopauzát, a narcisztikus emberek pedig nagyobb eséllyel lesznek magányosak – márpedig a magány a korai halál egyik kockázati tényezője.
Elég nyilvánvalónak látszik, hogy a személyiség fejlődése kiemelten fontos egészségünk és életünk szempontjából is. A jó hír pedig az, hogy soha nem kell megállnunk: addig fejlődünk, ameddig csak szeretnénk.
