Életben maradt halott, fej nélküli holttest

A Kádár-korszakban hősi halottként nyilvántartott áldozatok történetei számos kérdést felvetnek. Az 1956-os Köztársaság téri ostromban elesett védők közül is számosan másként haltak meg, mint sokáig tudni lehetett. Az elhunyt magyar katonák kétharmadát a szovjetek lőtték le, sokakat úgy, hogy megadták magukat november 4-én a túlerőnek. Másként kirívó példa Verner István esete, aki hősi temetése ellenére meg sem halt, és új néven folytatta életét 1956 után.

1987 szeptember elején egy rendőr százados levelet írt a Nógrád Megyei Temetkezési Vállalat balassagyarmati fiókjának, amelyben biztosította a címzettet, hogy a vállalat egy „ismeretlen katona” exhumálásával kapcsolatos költsége rendezésre került. A levél egy lehetett a temetkezési vállalatnál megszokott, hétköznapi ügyintézés során keletkezett iratok közül. A hétköznapi irat azonban egy szokatlan, az egész Kádár-korszakon végighúzódó eseménysor utolsó állomásáról tudósít. A levél írója lakonikusan foglalja össze a főbb pontokat: „Nevezett Verner István néven lett Becske község temetőjében eltemetve 1957. június 20-án. Két évvel később derült ki, hogy Verner István él, így az eltemetett ismeretlenné vált, sírja gondozatlan volt. A Kegyeleti Bizottság döntése alapján exhumáltattuk és az Új Köztemető fegyveres parcellájában létesítendő emlékmű mellé temettetjük.”

Fiaskó és kármentés

1957. június 20-án szülőfalujában, a Nógrád megyei Becskén katonai tiszteletadással, római katolikus szertartás szerint eltemették Verner István belső karhatalmi sorkatonát, aki a Köztársaság téri pártbizottság október végi ostroma következtében hunyt el. Legalábbis akkor ezt hitték. A holttest azonosításában részt vevő édesanyjának átadták a fiának posztumusz adományozott Vörös Csillag Érdemrendet és Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet, valamint kiutaltak 3000 Ft segélyt. A forradalom leverését követően sokakat kerestek hozzátartozóik, míg számos holttestet azonosítatlanul, sebtében temetettek el. A következő év tavaszán a fegyveres erők halottait igyekeztek azonosítani, exhumálásokat, boncolásokat végeztek, rokonokat kerestek fel. A boncolási jegyzőkönyv szerint Verner István holttestét is édesanyja azonosította.

1957. augusztus–szeptember környékére azonban a hatóságok számára is világossá vált, hogy valamit nagyon elhibáztak. Verner István kissé keletebbre, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élte nagyon is aktív életét, vájárként dolgozott és megházasodott. A fiaskót azután több jelentésben igyekeztek magyarázni, és számos intézkedéssel orvosolni.

Az 1957. augusztus végén készített első fennmaradt belügyminisztériumi jelentést több intézkedés követte: törölték a halotti anyakönyvi bejegyzést, hatálytalanították a hősi halottá nyilvánítást és az alhadnagyi előléptetést, az Elnöki Tanács visszavonta a Vörös Csillag Érdemrendet, míg a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet megkapta az akkor már más néven élő Verner István, igaz, csak 1958 szeptemberében.

Felülvizsgálat 10 év múltán

Az eredetileg Verner Istvánként eltemetett holttestet a továbbiakban ismeretlenként tartották számon, és az 1967 júliusában keltezett következő minisztériumi jelentésig „azonosítására további kísérlet nem történt”. Valószínűleg a kerek évforduló miatt, 10 évvel később került tehát az ügy újra a hivatalok érdeklődésének fókuszába. Az ekkor készült egyik irat általában az 1957-es gyakorlatot okolja a történtekért: Verner eszerint „az akkori nem mindig kellően pontosított, illetve ellenőrzött adatszolgáltatás következtében”, véletlenül kerülhetett a hősi halottak közé. A felülvizsgálat során az is világosan kiderült, hogy Verner István „bejelentett lakással, személyi igazolvánnyal, kato­nakönyvvel, munkahellyel rendelkezett” holttá nyilvánítása idején. A malőrt részben azzal magyarázták, hogy anya és fia a bevonulás előtt sem tartotta a kapcsolatot, és később sem kommunikáltak, ezért gondolhatta anyja, hogy életét vesztette.

Az ekkor keletkezett iratokból derül ki az is, hogy a minisztériumban 1957 szeptemberében már vizsgálat folyt az ügyben, majd október elején Verner István névváltoztatási kérelmet nyújtott be az illetékes hatóságoknál. Kérdés, hogy mennyire volt ez saját döntése, mindenesetre a névváltoztatás 1957. október 22-i dátummal, tehát éppen egy nappal a forradalom évfordulója előtt, megtörtént. A „Becske községben eltemetett volt BM beosztott” sírja 1967-ben elhanyagolt állapotban volt, további gondozására a helyi tanácsot kérték fel.

Furcsa részletek és kiüresedett emlékezet a ’80-as években

A fennmaradt iratok szerint csak két évtizeddel később, 1987 őszén került újra elő a tévesen azonosított áldozat esete, egyúttal újabb hajmeresztő részletek is kiderültek. 1987. augusztus 24-én exhumálták a holttestet, hogy megpróbálják azono­sítani és áttemessék. A sír felnyitásakor azonban a feladat elvégzésére kirendelt rendőr százados elhűlve látta, hogy „az elhunyt koponyája hiányzik”. A további nyomozás során bebizonyosodott, hogy nem csupán a koponya tűnt el, hanem a bal karból kimetszett két bőrdarab is „melyeken tetoválások voltak”. Ezeket egy előző boncolás során a korszak híres-hírhedt bírósági orvosa, Kelemen Endre „további macerálás és későbbi azonosítás céljára” elkülönítette. A nyomozó hiába kereste a hiányzó darabokat az egykori boncolás helyén, az Semmelweis Orvostudományi Egyetem Kórbonctani Tanszékén és az 1964-ben elhunyt Kelemen egykori munkahelyén, a Fővárosi Bíróság raktárában őrzött koponyák és bőrpreparátu­mok között is.

A százados ezután megkereste a Pécsi Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének vezetőjét, aki feltételezte, hogy a Kelemen Endre által boncolt ismeretlen holttestekből őrzött darabokat valószínűleg „selejtezés után eltemették”. Az 1987-es vizsgálat végén megállapították, hogy a koponya és a bőrpreparátumok hiányában „az azonosítást elvégezni nem lehetett”.

A holttestet a terveknek megfelelően, még azon az őszön az Új Köztemető 75-ös par­cellájába temették el Ismeretlen Katona néven. A Budapest Főváros Levéltárának gyűjteményében található 1990-es térképen csillaggal megjelölve középtájon látható a fegyveres testületek hősi halottai számára létrehozott parcella. A Belügyminisztérium Hősi Halottai részére 1987. szeptember 29-én avatták fel itt az új emlékművet, amelyhez több egykori áldozatot is áttemettek, jórészt praktikus szempontok alapján olyan sírokból, amelyeket nem gondoztak, elhanyagoltak. Az ismeretlen holttest a feljárati lépcsővel szemben, a kör alakban elhelyezett sírkövek központi helyére került. A sírra „külön szóbeli megerősítés után” az „ismeretlen sorkatona”, „elesett a budapesti pártház védelmében 1956. október 30.” feliratot vésték.

Az eset jól példázza az „ellenforradalom” emlékezetének teljes kiüresedését is a nyolcvanas évekre. A Belügyminisztérium akkor eljáró képviselői valószínűleg már csak pontot szerettek volna tenni a szövevényes, évtizedek óta húzódó ügy végére. Mégis díszsírhelyre temettettek el egy (a minisztériumi vizsgálatok következtében hiányos) holttestet, amelyet a hírhedt Köztársaság téri ostrom áldozataként könyveltek el, holott személyazonosságáról és az elhalálozás körülményeiről mai tudásunk szerint semmilyen információval nem rendelkeztek. Ezt a sírt koszorúzták és a kiüresedett emlékezetet ápolták a fennmaradó néhány évben, amíg a rendszerváltás során a temető egy másik, addig elhanyagolt parcellája nem került a figyelem középpontjába.

Ha érdekel a korszak történelme, olvasd el ezt a cikkünket is: