Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
1957-ben úgy temettek el katonai pompával, léptettek elő és tüntettek ki posztumusz egy sorkatonát, hogy hamarosan kiderült, az illető valójában el sem hunyt. A végül ismeretlenként szereplő, neve alatt eltemetett holttestet a későbbiekben sem lehetett azonosítani, ennek ellenére a hősi halottak között tartották számon, és díszhelyre temették át 1987-ben.
A Kádár-korszakban hősi halottként nyilvántartott áldozatok történetei számos kérdést felvetnek. Az 1956-os Köztársaság téri ostromban elesett védők közül is számosan másként haltak meg, mint sokáig tudni lehetett. Az elhunyt magyar katonák kétharmadát a szovjetek lőtték le, sokakat úgy, hogy megadták magukat november 4-én a túlerőnek. Másként kirívó példa Verner István esete, aki hősi temetése ellenére meg sem halt, és új néven folytatta életét 1956 után.
Szerzőnkről
Tulipán Éva történész kutató, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa
Kutatási területe Magyarország 1945 utáni történetének, különösen az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek és következményeinek erőszaktörténeti, kulturális emlékezeti és emlékezetpolitikai nézőpontú vizsgálata. Az Erőszaktörténeti Munkacsoport és az MTA Történeti Bizottsága II. világháború története albizottságának tagja.
1987 szeptember elején egy rendőr százados levelet írt a Nógrád Megyei Temetkezési Vállalat balassagyarmati fiókjának, amelyben biztosította a címzettet, hogy a vállalat egy „ismeretlen katona” exhumálásával kapcsolatos költsége rendezésre került. A levél egy lehetett a temetkezési vállalatnál megszokott, hétköznapi ügyintézés során keletkezett iratok közül. A hétköznapi irat azonban egy szokatlan, az egész Kádár-korszakon végighúzódó eseménysor utolsó állomásáról tudósít. A levél írója lakonikusan foglalja össze a főbb pontokat: „Nevezett Verner István néven lett Becske község temetőjében eltemetve 1957. június 20-án. Két évvel később derült ki, hogy Verner István él, így az eltemetett ismeretlenné vált, sírja gondozatlan volt. A Kegyeleti Bizottság döntése alapján exhumáltattuk és az Új Köztemető fegyveres parcellájában létesítendő emlékmű mellé temettetjük.”
Fiaskó és kármentés
1957. június 20-án szülőfalujában, a Nógrád megyei Becskén katonai tiszteletadással, római katolikus szertartás szerint eltemették Verner István belső karhatalmi sorkatonát, aki a Köztársaság téri pártbizottság október végi ostroma következtében hunyt el. Legalábbis akkor ezt hitték. A holttest azonosításában részt vevő édesanyjának átadták a fiának posztumusz adományozott Vörös Csillag Érdemrendet és Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet, valamint kiutaltak 3000 Ft segélyt. A forradalom leverését követően sokakat kerestek hozzátartozóik, míg számos holttestet azonosítatlanul, sebtében temetettek el. A következő év tavaszán a fegyveres erők halottait igyekeztek azonosítani, exhumálásokat, boncolásokat végeztek, rokonokat kerestek fel. A boncolási jegyzőkönyv szerint Verner István holttestét is édesanyja azonosította.
1957. augusztus–szeptember környékére azonban a hatóságok számára is világossá vált, hogy valamit nagyon elhibáztak. Verner István kissé keletebbre, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élte nagyon is aktív életét, vájárként dolgozott és megházasodott. A fiaskót azután több jelentésben igyekeztek magyarázni, és számos intézkedéssel orvosolni.
Az 1957. augusztus végén készített első fennmaradt belügyminisztériumi jelentést több intézkedés követte: törölték a halotti anyakönyvi bejegyzést, hatálytalanították a hősi halottá nyilvánítást és az alhadnagyi előléptetést, az Elnöki Tanács visszavonta a Vörös Csillag Érdemrendet, míg a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet megkapta az akkor már más néven élő Verner István, igaz, csak 1958 szeptemberében.
Felülvizsgálat 10 év múltán
Az eredetileg Verner Istvánként eltemetett holttestet a továbbiakban ismeretlenként tartották számon, és az 1967 júliusában keltezett következő minisztériumi jelentésig „azonosítására további kísérlet nem történt”. Valószínűleg a kerek évforduló miatt, 10 évvel később került tehát az ügy újra a hivatalok érdeklődésének fókuszába. Az ekkor készült egyik irat általában az 1957-es gyakorlatot okolja a történtekért: Verner eszerint „az akkori nem mindig kellően pontosított, illetve ellenőrzött adatszolgáltatás következtében”, véletlenül kerülhetett a hősi halottak közé. A felülvizsgálat során az is világosan kiderült, hogy Verner István „bejelentett lakással, személyi igazolvánnyal, katonakönyvvel, munkahellyel rendelkezett” holttá nyilvánítása idején. A malőrt részben azzal magyarázták, hogy anya és fia a bevonulás előtt sem tartotta a kapcsolatot, és később sem kommunikáltak, ezért gondolhatta anyja, hogy életét vesztette.
Az ekkor keletkezett iratokból derül ki az is, hogy a minisztériumban 1957 szeptemberében már vizsgálat folyt az ügyben, majd október elején Verner István névváltoztatási kérelmet nyújtott be az illetékes hatóságoknál. Kérdés, hogy mennyire volt ez saját döntése, mindenesetre a névváltoztatás 1957. október 22-i dátummal, tehát éppen egy nappal a forradalom évfordulója előtt, megtörtént. A „Becske községben eltemetett volt BM beosztott” sírja 1967-ben elhanyagolt állapotban volt, további gondozására a helyi tanácsot kérték fel.
Furcsa részletek és kiüresedett emlékezet a ’80-as években
A fennmaradt iratok szerint csak két évtizeddel később, 1987 őszén került újra elő a tévesen azonosított áldozat esete, egyúttal újabb hajmeresztő részletek is kiderültek. 1987. augusztus 24-én exhumálták a holttestet, hogy megpróbálják azonosítani és áttemessék. A sír felnyitásakor azonban a feladat elvégzésére kirendelt rendőr százados elhűlve látta, hogy „az elhunyt koponyája hiányzik”. A további nyomozás során bebizonyosodott, hogy nem csupán a koponya tűnt el, hanem a bal karból kimetszett két bőrdarab is „melyeken tetoválások voltak”. Ezeket egy előző boncolás során a korszak híres-hírhedt bírósági orvosa, Kelemen Endre „további macerálás és későbbi azonosítás céljára” elkülönítette. A nyomozó hiába kereste a hiányzó darabokat az egykori boncolás helyén, az Semmelweis Orvostudományi Egyetem Kórbonctani Tanszékén és az 1964-ben elhunyt Kelemen egykori munkahelyén, a Fővárosi Bíróság raktárában őrzött koponyák és bőrpreparátumok között is.
A százados ezután megkereste a Pécsi Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének vezetőjét, aki feltételezte, hogy a Kelemen Endre által boncolt ismeretlen holttestekből őrzött darabokat valószínűleg „selejtezés után eltemették”. Az 1987-es vizsgálat végén megállapították, hogy a koponya és a bőrpreparátumok hiányában „az azonosítást elvégezni nem lehetett”.
A holttestet a terveknek megfelelően, még azon az őszön az Új Köztemető 75-ös parcellájába temették el Ismeretlen Katona néven. A Budapest Főváros Levéltárának gyűjteményében található 1990-es térképen csillaggal megjelölve középtájon látható a fegyveres testületek hősi halottai számára létrehozott parcella. A Belügyminisztérium Hősi Halottai részére 1987. szeptember 29-én avatták fel itt az új emlékművet, amelyhez több egykori áldozatot is áttemettek, jórészt praktikus szempontok alapján olyan sírokból, amelyeket nem gondoztak, elhanyagoltak. Az ismeretlen holttest a feljárati lépcsővel szemben, a kör alakban elhelyezett sírkövek központi helyére került. A sírra „külön szóbeli megerősítés után” az „ismeretlen sorkatona”, „elesett a budapesti pártház védelmében 1956. október 30.” feliratot vésték.
Az eset jól példázza az „ellenforradalom” emlékezetének teljes kiüresedését is a nyolcvanas évekre. A Belügyminisztérium akkor eljáró képviselői valószínűleg már csak pontot szerettek volna tenni a szövevényes, évtizedek óta húzódó ügy végére. Mégis díszsírhelyre temettettek el egy (a minisztériumi vizsgálatok következtében hiányos) holttestet, amelyet a hírhedt Köztársaság téri ostrom áldozataként könyveltek el, holott személyazonosságáról és az elhalálozás körülményeiről mai tudásunk szerint semmilyen információval nem rendelkeztek. Ezt a sírt koszorúzták és a kiüresedett emlékezetet ápolták a fennmaradó néhány évben, amíg a rendszerváltás során a temető egy másik, addig elhanyagolt parcellája nem került a figyelem középpontjába.
Ha érdekel a korszak történelme, olvasd el ezt a cikkünket is:
