Dalok a nyugodt elalváshoz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem mindennapi időket élünk meg, aminek következtében az esti elalvás problémássá válhat felnőttnek és gyereknek egyaránt. Szerencsére zenék széles tárházából válogathatunk, amik hatékonyan csökkentik a stresszt, és sokkal könnyebbé teszik az esti rutint is.

Aludni márpedig kell, még akkor is, amikor úgy érezzük, magasabb szintű pörgésre kapcsoltunk a vészhelyzet miatt. A mentális és fizikai egészségünk egyaránt megszenvedi, ha alvás helyett szorongással és tervezgetéssel töltjük az éjszakáinkat. A fejlődésben lévő gyerekeknek is fontos, hogy bár kiesett az iskolába járás rutinja, időben ágyba kerüljenek, és az éjfél előtti alvásuk mennyisége ne sérüljön. No de hogyan nyugodjunk meg és szenderüljünk álomba, amikor legszívesebben kifutnánk a világból? A válasz: hallgassunk zenét! A zene ugyanis bizonyítottan képes javítani az alvás minőségén. Még azoknál is működik, akik kórházban vannak, vagy épp menekültként élnek át óriási stresszt. 

A zene mint terápiás eszköz

A zenehallgatás csodálatos hatással van a szervezetünkre, nem véletlenül használták gyógyító céllal tulajdonképpen az emberiség történelme alatt folyamatosan. Az ókori arab kultúrákban az orvosok mellett zenészek dolgoztak, hogy megnyugtassák a betegeket. A görögök zenével próbálták kezelni a mentális betegségeket. A második világháború után az amerikai kórházakba zenészeket vittek, hogy segítsék a katonák fizikai és érzelmi sérüléseinek gyógyulását.

Még a macska is elalszik a zenétől
Fotó: martin-dm / Getty Images Hungary

Hogyan hat?

Ha nekünk tetsző, számunkra megnyugtató zenét hallgatunk, az befolyásolja a légzést, a pulzusszámot, hormonokat szabadít fel, serkenti az immunrendszert, hatással van az agy kognitív és érzelmi központjára is. Az elalvás előtt hallgatott kellemes zene ezenkívül csökkenti a magas vérnyomást, oldja az izmok feszességét, jelentősen mérsékli a fájdalmat, csökkenti a stresszt, a szorongást, nyugtatóan hat az egész idegrendszerre. Segíti a szerotonin és az oxitocin termelődését, márpedig ezek azok a hormonok, amelyek segítenek nyugodtan elaludni, az áloműző kortizol szintjét viszont csökkenti. Így sokkal könnyebben hangolódunk rá az alvásra testileg-lelkileg egyaránt. Egyes kutatások szerint a zene a vényköteles gyógyszerek erejével is felér. Gyorsabban szenderülünk álomba, az alvás mélyebb, pihentetőbb, reggel felfrissülten ébredhetünk. Ráadásul minél többet hallgatunk elalvás előtt megnyugtató zenét, a hatás annál erősebbé válik. 

Milyen zenét válasszunk?

Mindenképpen lassú ritmusú zenét válasszunk, lehetőleg 60-80-as BPM-mel. Szívünk ritmusa ennek hatására csökkenni kezd, a légzés is lelassul. Ám ez még nem elég. Kerüljük az olyan zenéket, amikhez erős negatív érzelmi kapcsolatunk van, például szakítás után hallgattuk őket, vagy csak a szomorúságra emlékeztetnek. Hatékonyabbak azok a számok, amelyekben nincs, vagy csak kevés a szöveg, hiszen a szöveg értelmezése mentálisan stimuláló hatású, nekünk pedig pont nem erre van szükségünk. S ha megtaláltuk azokat a zenéket, amelyek tényleg megnyugtatnak, ragaszkodjunk hozzájuk, mert minél rendszeresebben hallgatjuk őket, nyugtató hatásuk úgy erősödhet.

A nyugodt álom nem elérhetetlen
Fotó: FluxFactory / Getty Images Hungary

Dalok elalváshoz

Mindenki ízlése szerint választ magának alvós zenét. A komolyzenében rengeteg nyugtató hatású dalt találunk: Mozart C-dúr zongoraversenye, Brahms Bölcsődala, Camille Saint-Saënstől A hattyú, Debussytől a Clair de lune, Ludovico Einaudi művei, Albinoni Adagiója, Barber Adagio for Strings című műve mind segíthetnek. A kisebbeknek hatásos Palya Bea Altatok című albuma, illetve Bizek Emi Álomszép lemezsorozata, amelyet kórházakban is használnak a babák megnyugtatására. Max Richter brit zeneszerző egyenesen készített egy nyolcórás lemezt alvászavarokkal küzdő felnőtteknek Tökéletes alvás címmel. 2011-ben a Marconi Union angol trió a British Academy of Sound Therapy szakértővel együttműködve megalkotott egy nyolcperces nyugtató hatású számot pulzusszámcsökkentő hangok és tempók segítségével, ez lett a Weightless. Kipróbálhatjuk a meditációs zenéket is, a hullámzó tenger vagy a tücsökciripelés hangja mind álomba szenderíthetnek.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.